Légiósok: Nem vagyunk barátok, de tisztelem Zlatant - Király

Vágólapra másolva!
2013.05.23. 11:15
A svenskafan.com svéd honlap Király Gáborral készített interjút, amelyben a Bajnokok Ligája német házidöntőjéről, a magyar–svéd párharcokról és a németországi labdarúgás helyzetéről kérdezték a kapuvédőt, aki készséggel válaszolt a megkeresésre.

Királynál természetesen rákérdeztek arra, hogy számára mennyire emlékezetesek a svédek elleni meccsek. A kapus elmondta, nem mindegyikről őriz jó emlékeket, de emberileg nem volt különösebb konfliktus az északiakkal.

„Tíz évvel ezelőtt én és Zlatan [Ibrahimovic] is tüzesebbek voltunk, de ma már tapasztaltabbak vagyunk, higgadtabbak, és mivel mindig is nyerni akartunk, ez hozhatott néhány tüzes jelenetet a pályán. Nem vagyunk barátok, de azért beszültünk párszor, és nagyon tisztelem Zlatant, jó ember, és természetesen kitűnő játékos” – mondta Király.

A kapusnál arról is érdeklődtek, csapata, az 1860 München hívei vajon melyik félnek szurkolnak majd a BL-döntőben.

„A Bayern szurkolói főleg a város környékén élnek, illetve szerte Bajorországban és Németországban, míg az 1860 drukkerei javarészt München városában laknak, ebben az esetben ez azonban nem szül feszültséget. A BL-döntőre nem lehet kiterjeszteni a rivalizálást” – nyilatkozta Király, akit nem lepett meg, hogy két német csapat vívja a finálét, mert szerinte az elmúlt években pozitív változás indult meg az ország labdarúgásában, amely kiemelkedő szakmai tudással és infrastrukturális háttérrel büszkélkedhet.

 

Legfrissebb hírek

Kezdésnek ütős: Kane hármat, a Bayern hatot rámolt be a Lipcsének a Bundesliga nyitányán

Német labdarúgás
2025.08.22. 22:29

Veszélyben Schäfer András helye az Unionban

Légiósok
2025.08.13. 09:46

2. Bundesliga: Dárdai Márton combsérülést szenvedett a Schalke elleni nyitányon

Német labdarúgás
2025.08.02. 12:11

2. Bundesliga: Dárdai Mártont lecserélték, a Hertha vereséggel kezdett

Német labdarúgás
2025.08.01. 22:28

A Bayern megállapodott a Liverpoollal Luis Díaz átigazolásáról – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.07.27. 19:42

Hugo Ekitiké érkezését bejelentette a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.23. 20:33

Lisztes Krisztián és Fenyő Noah is elutazik a Frankfurttal az Egyesült Államokba

Német labdarúgás
2025.07.23. 09:43

Ekitikével megállapodott a Liverpool, de a Frankfurttal még nem

Angol labdarúgás
2025.07.17. 16:23
Ezek is érdekelhetik