Olympiakosz: Megyeri mindenkinek hálás

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.04.22. 11:14
A görög bajnoki címet már korábban bebiztosító Olympiakosz számára tegnap a Panioniosz elleni 2–1-es győzelemmel fejeződött be az élvonalbeli szezon. A meccset követő ünneplés során a csapat majd' minden játékosa értékelte az idényt, köztük a tegnapi találkozót végigvédő magyar kapus, Megyeri Balázs is.

„Ez egy csodás nap a csapat számára. Nagyszerű volt a hangulat, amiért mindenkinek köszönettel tartozunk. Nagyon sok emlékezetes pillanata volt a szezonnak, hiszen az egész során csak egy vereséget szenvedtünk, nagyon nehéz lenne egyvalamit kiemelni. A bajnoki címünket ajánljuk a szurkolóinknak, a klub elnökének és mindenkinek, aki velünk volt ebben az idényben" – nyilatkozta az Olympiakosz magyar kapusa, Megyeri Balázs az elsőség megünneplése után.

A görög élvonalban a 2–5. helyezett együttesek számára még nem fejeződött be pontvadászat, hiszen rájátszásban döntenek a Bajnokok Ligája- és Európa-liga-induást jelentő helyekről. Az Olympiakosz a Görög Kupában érdekelt még, az elődöntő első meccsén 6–2-re nyert a Panthrakikosz ellen, míg a visszavágót ezen a héten, vasárnap rendezik.

 

 

Legfrissebb hírek

Videó: Varga Barnabás első gólja az AEK-ben – az Olympiakosz ellen fejelte

Légiósok
2026.02.01. 22:02

Görögország fölényes győzelemmel szerezte meg a bronzérmet a férfi vízilabda Eb-n

Vízilabda
2026.01.25. 18:19

Megyeri Balázs: Mindig van új nap, nem járt el felettem az idő

Labdarúgó NB I
2026.01.25. 11:11

Nagy szériában a Real Madrid, futball után a kosár Euroligában is leiskolázta a Monacót

Kosárlabda
2026.01.22. 23:22

Euroliga: az Olympiakosz kiütötte a Partizant Belgrádban

Kosárlabda
2026.01.14. 21:31

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47

Az Olympiakosz nyerte meg a 18 év után felélesztett görög Szuperkupát

Minden más foci
2026.01.03. 19:17

Vízilabda: Zalánki Gergő készen áll arra, hogy visszatérjen a válogatottba

Vízilabda
2025.12.01. 14:28
Ezek is érdekelhetik