Légiósok: Megyeri visszakerülhet az Olympiakosz kapujába

Vágólapra másolva!
2013.01.04. 13:44
Az Olympiakosz Pireusz labdarúgócsapatához közelálló forrás szerint Megyeri Balázs a hétvégén visszakerülhet az együttes kapujába.

A rednews.gr beszámolója szerint a 2013-as első bajnokin változás történhet a címvédő és listavezető Olympiakosz kapujában, Roy Carroll helyén ismét Megyeri Balázs kaphat lehetőséget.

Mint ismeretes, Megyeri az előző szezonban első számú kapussá nőtte ki magát a pireusziaknál, a Bajnokok Ligájában és a görög bajnokságban is rendre ő védett. A nyáron szerződést is hosszabbított, az új vezetőedző, Leonardo Jardim érkezésével azonban mégis kispadra szorult. Ősszel mindössze három tétmeccsen jutott szóhoz: a Bajnokok Ligájában kétszer, a Görög Kupában egyszer, miközben az élvonalban egyszer sem.

Az említett forrás szerint a bajnokság második felére fordulhat a kocka, és Carroll helyett a Veria elleni vasárnapi hazai bajnokin már újra a magyar kapus állhat a gólvonalra.

 

Legfrissebb hírek

Kosznovszky Márk: Sosem akartam feladni az álmaimat – interjú a Portsmouth magyar légiósával

Légiósok
17 órája

A sérült Megyeri Balázs az Instagramon üzent a szurkolóknak

Labdarúgó NB I
2025.07.31. 11:12

Videó: Dejan Boldor pazar gólt lőtt szabadrúgásból, majd Megyeri Balázsnak ajánlotta

Labdarúgó NB I
2025.07.27. 19:27

Egy jelenet a Liverpool-meccsről, amelyik tökéletesen mutatja Kerkez harcosságát – videó

Légiósok
2025.07.14. 13:52

Szalai Attila: A folyamatos játékra törekszem a Kasimpasánál

Légiósok
2025.07.12. 13:51

ETO FC: három érkező már van, és még nincs vége…

Labdarúgó NB I
2025.06.25. 10:53

Vízilabda: Angyal Dániel az Olympiakoszhoz szerződött

Vízilabda
2025.06.20. 20:24

Németh Hunor szerződést hosszabbított Koppenhágában – hivatalos

Légiósok
2025.06.20. 14:25
Ezek is érdekelhetik