Légiósok: Korcsmár Zsolt védő szeretne maradni

2013.01.18. 17:05
Korcsmár Zsolt, a norvég élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Brann Bergen magyar válogatott játékosa elmondta, annak ellenére, hogy a klubjánál középpályásként is kipróbálják, továbbra is védőnek tartja magát, és szeretne maradni a hátsó alakzatban.

„Belső védőnek tartom magam. Ezen a poszton szeretnék játszani – mondta Korcsmár Zsolt, aki már várja az edzőtábort. Jó lesz már füvön gyakorolni a Kanári-szigeteken. Kemény időszak áll mögöttünk az erőnléti edzésekkel. Védőként szeretnék játszani, de Runével (Rune Skarsfjord – a szerk.) nem beszéltem erről."

„Ennek ellenére persze nem bánom, hogy kicsit belekóstolhattam a középpályás posztba. Ebből is tanulhatok, mivel ott gyorsabb a játék, és nyugodtabban próbálhatom meg szerelni az ellenfelet, mivel távolabb vagyok a kaputól. De ez mind arra szolgál, hogy jobb védő legyek" – tette hozzá a magyar válogatott játékos.

A Brann vezetőedzője, Rune Skarsfjord is úgy nyilatkozott, Korcsmár fejlődhet azáltal, hogy a középpályán is szerepet kap.

„Egyszerűen még nem hoztam semmilyen döntést Zsolt posztjáról erre az évre. De biztos vagyok benne, hogy tanulhat ebből, és jobb védővé válhat ezáltal" – mondta Rune Skarsfjord Korcsmárral.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04