– Mi van ön előtt, pezsgő és kaviár?
– Éppen egy tévé van előttem, buszozunk hazafelé, és nézzük a Bayern–Stuttgart meccset – jelentette a fedélzetről Huszti Szabolcs. – Ahogy körbepillantok, csupa fáradt tekintetet látok, így ha lenne pezsgő a fedélzeten, akkor sem dorbézolnánk. Ünnepelni egyébként sincs még mit, hiszen mindössze két forduló telt el.
– Mégiscsak rangadót nyertek meg…
– Ez igaz, csakhogy három pontnál többet ezért sem adnak. Bár a tabellára kétségkívül jó lesz ránézni: a harmadik helyünk miatt aligha kell szégyenkeznünk. Tudja, mit? Ezennel megígérem, ha a bajnokság végén is ugyanitt állunk, bontok egy pezsgőt!
– Maradjunk a kétségkívül vidám vasárnapnál. A szakértők nem győztek dobálózni a hangzatos jelzőkkel, engem azonban az érdekelne, ön hogyan jellemezné a teljesítményét.
– Nem volt rossz.
– Végül is tényleg nem…
– Talán megérti, ha nem szívesen értékelem magamat. Nyilván boldog vagyok, hogy négy gólpasszal segítettem a csapatomat, de ennél többet ne várjon tőlem. Ha gyengén játszom, készséggel elismerem, lám, legutóbb sem tagadtam, hogy a lengyelországi kupamérkőzésen katasztrófa voltam. Azt, hogy jól játszom, nem kell túllihegni. Ezért szerződtettek. Úgyhogy nem az a legfontosabb, hogy négy gólpasszt adtam, hanem hogy nyert a Hannover.
– Arról tájékoztatták már, hogy rekordot döntött? Az elmúlt nyolc esztendőben, vagyis azóta, hogy a Bundesligában jegyzik az asszisztokat, senki sem jutott el egy találkozón négyig.
– Na, ennek nagyon örülök. Halkan teszem hozzá, ez a négy lehetett volna öt is, ám Artur Sobiech nagy helyzetben hibázott. Sebaj, majd legközelebb berúgja. Miként, remélem, én is, mert bármennyire is furán hangzik, valamelyest bosszant, hogy a végén kihagytam egy helyzetet. Persze nem elsősorban ez mondatja velem, hogy nem ez volt életem meccse.
HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HUSZTI MELYIKET IS TARTJA ÉLETE MECCSÉNEK, ÉS JÓ DÖNTÉSNEK TARTJA-E, HOGY VISSZATÉRT A HANNOVERBE, KERESSE A HÉTFŐI NEMZETI SPORTOT!
