Huszti: Nem kell túllihegni - ezért szerződtettek

Vágólapra másolva!
2012.09.03. 08:34
null
Huszti Szabolcs (balról a második) kiosztotta társait a Wolfsburg elleni meccsen (Fotó: Imago)
Kettő meg négy az hat, azaz nagyszerű hetet zárt Huszti Szabolcs! Hogy a képletet egyszerűsítsük: a Németországba – három és fél év elteltével – a nyáron visszatérő középpályás a csütörtöki, Slask elleni Európa-liga-rájátszás visszavágóján két góllal vette ki a részét csapata 5–1-es győzelméből, vasárnap pedig az alsó-szászországi derbin azért adott „csak” négy gólpasszt, mert a Hannover 4–0-ra nyert a Wolfsburg vendégeként.

– Mi van ön előtt, pezsgő és kaviár?
– Éppen egy tévé van előttem, buszozunk hazafelé, és nézzük a Bayern–Stuttgart meccset – jelentette a fedélzetről Huszti Szabolcs. – Ahogy körbepillantok, csupa fáradt tekintetet látok, így ha lenne pezsgő a fedélzeten, akkor sem dorbézolnánk. Ünnepelni egyébként sincs még mit, hiszen mindössze két forduló telt el.

– Mégiscsak rangadót nyertek meg…
– Ez igaz, csakhogy három pontnál többet ezért sem adnak. Bár a tabellára kétségkívül jó lesz ránézni: a harmadik helyünk miatt aligha kell szégyenkeznünk. Tudja, mit? Ezennel megígérem, ha a bajnokság végén is ugyanitt állunk, bontok egy pezsgőt!

– Maradjunk a kétségkívül vidám vasárnapnál. A szakértők nem győztek dobálózni a hangzatos jelzőkkel, engem azonban az érdekelne, ön hogyan jellemezné a teljesítményét.
– Nem volt rossz.

– Végül is tényleg nem…
– Talán megérti, ha nem szívesen értékelem magamat. Nyilván boldog vagyok, hogy négy gólpasszal segítettem a csapatomat, de ennél többet ne várjon tőlem. Ha gyengén játszom, készséggel elismerem, lám, legutóbb sem tagadtam, hogy a lengyelországi kupamérkőzésen katasztrófa voltam. Azt, hogy jól játszom, nem kell túllihegni. Ezért szerződtettek. Úgyhogy nem az a legfontosabb, hogy négy gólpasszt adtam, hanem hogy nyert a Hannover.

– Arról tájékoztatták már, hogy rekordot döntött? Az elmúlt nyolc esztendőben, vagyis azóta, hogy a Bundesligában jegyzik az asszisztokat, senki sem jutott el egy találkozón négyig.

– Na, ennek nagyon örülök. Halkan teszem hozzá, ez a négy lehetett volna öt is, ám Artur Sobiech nagy helyzetben hibázott. Sebaj, majd legközelebb berúgja. Miként, remélem, én is, mert bármennyire is furán hangzik, valamelyest bosszant, hogy a végén kihagytam egy helyzetet. Persze nem elsősorban ez mondatja velem, hogy nem ez volt életem meccse.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, HUSZTI MELYIKET IS TARTJA ÉLETE MECCSÉNEK, ÉS JÓ DÖNTÉSNEK TARTJA-E, HOGY VISSZATÉRT A HANNOVERBE, KERESSE A HÉTFŐI NEMZETI SPORTOT!

WOLFSBURG–HANNOVER 0–4

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
1 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
12 órája

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
14 órája

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
23 órája

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
Tegnap, 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik