Korcsmár csak a konkrét ajánlatokra kíváncsi

Vágólapra másolva!
2012.07.17. 09:37
null
Korcsmár Zsoltot (jobbra) két gólja után is<br />ölelgethették társai (Fotó: Imago)
Korcsmár Zsolt, a Brann Bergen középhátvédje két góllal járult hozzá csapata hétvégi győzelméhez, ám a válogatott labdarúgó nem elégedett a jelenlegi helyezéssel. Nem tervezi a váltást, de nem bosszankodna, ha melegebb tengerbe márthatná a lábát.

– Újabban csatárként játszik?
– Nem, dehogyis – mosolygott Korcsmár Zsolt, a Brann Bergen középhátvédje.

– Ehhez képest két gólt rúgott az Odd Grenland ellen hat kettőre megnyert bajnoki mérkőzésen, ráadásul mindkét gólja élményszámba ment.
– Nagyon boldog voltam! Nem is emlékszem rá, mikor tudtam utoljára duplázni, talán még a serdülőben, de a felnőttek között még sohasem szereztem két gólt. Az első gólomnál a szöglet után a rövidre érkeztem, s csak kapura akartam pördíteni a labdát. Örülök, hogy ennyire jól sikerült.

– Rune Skarsfjord, a csapat edzője dicsérte a találkozó után, igaz, kis kritikát is kapott.
– A második kapott gólunk előtt rosszul passzoltam, amit az ellenfél kihasznált. Persze nem törvényszerű, hogy ha a felezővonalnál labdát szerez egy csapat, abból gól lesz, de tény, hibáztam. Bosszantott is, nem kellett volna passzolnom, de szerencsére kijavítottam, és rúgtam még egy gólt. Összességében jól ment a játék, úgyhogy nem forgolódtam az éjjel.

– A csapatnak is kijött a lépés.
– Sajnos az előző fordulóban fontos mérkőzést veszítettünk el, de ezzel a győzelemmel most helyreállt az önbizalmunk. Remélem, sokáig megtartjuk a formánkat. Igyekszünk szép lassan előrelépni.

– Gondolom, a két gólja után sorban állnak a kérők.
– Ha így lenne, akkor sem tudnék róla, ugyanis megkértem a menedzseremet, csak akkor szóljon, ha egy csapat konkrét ajánlatot tesz. Ha csak pletykáról van szó, arra nem vagyok kíváncsi. Természetesen ha úgy alakul, szívesen megyek a norvégnál erősebb bajnokságba, de most számomra a rendszeres játéklehetőség a legfontosabb. A szerződésem még másfél évig a Brannhoz köt, tehát úgy készülök, hogy maradok.

AZ EDZŐ KORCSMÁRRÓL: A LEGJOBB TÍZ ÉVE MÉG ELŐTTE ÁLL

„Zsolt nagyon megbízhatóan játszott, bár még elkövetett néhány hibát, ez normális dolog egy középső védő esetében – értékelte Korcsmár teljesítményét vasárnap Rune Skarsfjord, a Brann vezetőedzője a Nemzeti Sport Online-nak. – Ma nagyon jól teljesített, mindkét gólját pontrúgást követően szerezte. Remek volt mindkettő. Zsolt jó úton jár, pályafutásának legjobb tíz éve még előtte áll, de továbbra is a fejlődésre kell összpontosítania. Mi itt hiszünk benne.”
H. D.

HA ARRA IS KÍVÁNCSI, KORCSMÁR ZSOLT MENNYIRE ELÉGEDETT A SAJÁT TELJESÍTMÉNYÉVEL ÉS HOGY MIÉRT MÁRTÓZOTT MEG A 12 CELSIUS FOKOS TENGERBEN, KERESSE A NEMZETI SPORT KEDDI SZÁMÁT.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik