Olympiakosz: Megyeri 3 évvel meghosszabbította szerződését

2012.05.22. 09:34
null
Megyerit új szerződéshez segítette jó teljesítménye (Fotó: Imago)
Az Olympiakosz labdarúgócsapata hivatalos honlapján tudatta: Megyeri Balázs, a görög bajnok első számú kapusa három évvel meghosszabbította szerződését.

„Nagyon boldog vagyok, hogy az Olympiakosznál maradhatok. Továbbra is bajnokságokat és kupákat akarok szerezni a klubbal, valamint vitézkedni az európai színtéren! Öröm ezeknek a drukkereknek játszani, és kérem őket, hogy támogassanak minket, legyen meg a mezünkön a negyedik csillag!” – idézi az Olympiakosz hivatalos honlapja Megyerit. A magyar kapus arra célzott, hogy az Olympiakosz a 2011–2012-es idényben megszerezte harminckilencedik bajnoki címét is, így már csak egy lépés a negyven, amelyet a görög klubok közül elsőként érhet el.

A szezon legjobb görögországi kapusának megválasztott Megyeri neve Angliában nyolc csapatnál is szóba került, kettőnél nagyon komolyan gondolták – közülük az egyik az Everton volt, amit a játékost képviselő Hrutka János is megerősített a Nemzeti Sport Online-nak.

„Az Olympiakosz továbbra is elsőbbséget élvez, napi kapcsolatban vagyok a görög vezetőkkel, folyamatosan egyeztetünk Balázs 2013-ban lejáró szerződésének meghosszabbításáról, konkrét tárgyalásokat jelenleg nem folytatok más klubbal” – fogalmazott ekkor a játékosügynök.

Legfrissebb hírek

Sztankovics és Abu Fani piros lapot kapott, a Crvena zvezda kiesett a BL-ből, akárcsak Vitályos klubja

Bajnokok Ligája
2 órája

Hajdú Kata: Fogtam a fejem, s azt mondtam, Úristen!

Vízilabda
2026.08.04. 11:03

Kerkez Milost édesapja tockosai tartják a földön

Légiósok
2026.07.28. 16:11

Az ETO Petrással és Megyerivel is szerződést hosszabbított

Labdarúgó NB I
2026.06.23. 18:51

Zalánki Gergő távozik az Olympiakosz vízilabdacsapatától

Vízilabda
2026.06.20. 17:29

Bronzérmes az FTC a férfi vízilabda BL-ben

Vízilabda
2026.06.13. 20:23

Zalánki Gergő: Extra teljesítményre lesz szükségünk a Fradi ellen

Vízilabda
2026.06.13. 13:14

Az FTC ötméteresekkel bukta el a női vízilabda BL-döntőt az Olympiakosz ellen

Vízilabda
2026.06.12. 22:18