Dárdai kezdőként, 80 ezer néző előtt búcsúzik el a Herthától

2011.05.11. 11:43
null
Dárdai számára következik az utolsó meghajlás a Hertha-tábor előtt (Fotó: Imago)
Dárdai Pál a kezdőcsapat tagja lesz vasárnap, a Hertha BSC–Augsburg német másodosztályú bajnokin, így 80 ezer néző előtt búcsúzhat el a berlini közönségtől utolsó profi mérkőzésén – a Hertha rekordereként.

A két biztos feljutónak számító csapat (a Hertha már bajnok, míg az Augsburg csak matematikailag nem biztos második, de elképzelhetetlen, hogy lemarad a feljutásról) összecsapása és az ünneplés telt házat vonz az Olimpiai Stadionba,

„Pálnak az Augsburg elleni találkozó lesz a búcsúmérkőzése, ez magától értetődő. Mindenképpen a kezdőcsapatba állítom. Óriási, amit tett a klubért pályafutása során, megérdemli, hogy 80 ezer néző előtt búcsúzzon el a szurkolóktól" – mondta a Hertha vezetőedzője, Markus Babbel a Bildnek.

A 35 éves magyar középpályás – aki egészségi problémái és közelgő visszavonulása miatt a 2010–2011-es idényben már csak a Hertha második csapatában játszott nyolc mérkőzést – 286 Bundesliga-találkozójával klubrekorder, összesen 372-szer húzta magára az első csapat mezét.

A jövőben is a berlini csapat stábjában marad, mint a klub egyik legmegbecsültebb tagja: az utánpótlás-csapatoknál kap munkát, illetve a második együttest segíti. Dárdai 14 berlini év után köszön el a Hertha híveitől.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
Tegnap, 20:56

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46