Dortmund: Hajnal a válogatott után a negyedosztályban lép pályára

2010.11.19. 17:37
A szerdai, Litvánia elleni válogatott meccset követően szombaton a német negyedosztályban lép pályára Hajnal Tamás, a Borussia Dortmund és a magyar nemzeti tizenegy középpályása.

Az izomszakadásból felépülő Hajnal már tíz napja játékra jelentkezett a német negyedosztály nyugati csoportjában (Regionalliga West) szereplő Dortmund II-nél, azonban a múlt hétvégi bajnokin még nem lépett pályára a hétközi válogatott meccs miatt.

A Homburg elleni találkozón azonban már ott lesz a pályán a középpályás, Theo Schneider, a dortmundi második csapat edzőjének nagy örömére: „Tamás játéka gazdagítja majd a középpályánkat, mindannyian nagyon örülünk, hogy segít nekünk."

Az alkalmi vendégjáték nem csak a BVB II-nek jöhet jól, hiszen Hajnal nemrég épült fel izomszakadásából, és szüksége van meccsrutinra, hogy visszaverekedje magát az első csapatba.

Legfrissebb hírek

2029-ig hosszabbított edzőjével a Dortmund – hivatalos

Német labdarúgás
15 órája

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 9. fordulójában

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: Hollandia négy góllal nyert az U19-es női válogatott ellen

Utánpótlássport
2026.10.12. 20:52

Labdarúgás: ötöt kapott az U19-es női válogatott a németektől

Utánpótlássport
2026.10.10. 13:08

Emre Cant ismét megműtötték, az idén már nem lép pályára

Német labdarúgás
2026.10.07. 11:33

Reistadék kiváló második félidővel verték meg a Buducsnosztot a női kézi BL-ben

Kézilabda
2026.10.04. 16:05

Labdarúgás: négy góllal kikaptak a norvégoktól az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.04. 10:56

Futball: megerősödve vágott neki a Gödöllő az U17-es bajnokságnak

Utánpótlássport
2026.10.03. 09:02