Liverpool: Adorján tanult piros lapjából, reméli, leteszi a névjegyét

2010.10.25. 18:30
A Liverpool labdarúgócsapatának fiatal magyar légiósa, Adorján Krisztián egyre jobban beilleszkedik a városban, tanul hibáiból és reméli, le tudja tenni a névjegyét a csapatban.

„Nagyon tetszik az angol labdarúgó- és életstílus is, már mindent megszoktam, még a scouse akcentust is, bár ez eleinte elég nehéz volt" – mondta Adorján a Liverpool hivatalos honlapjának.

„Úgy gondolom, egész jól kezdtem ezt az idényt. Nemrég kiállítottak, és ez csalódás volt, de tanultam a hibámból, és nem engedem, hogy még egyszer megtörténjen" – tette hozzá az U18-as csapat játékosa, aki sokat vár társaitól a korosztályos bajnokságban.

„Sokkal erősebb a csapat és remek szezonunk lehet. Mindenki tökéletesen tudja, mit akar tőlünk az edzőnk, Rodolfo Borrell, és a munkája máris meglátszik rajtunk. Remélem, ha jól edzek és keményen dolgozom, előreléphetek, hiszen már edzhettem a tartalékcsapattal, és nagyon élveztem" – fogalmazott Adorján.

Az 1993-as születésű, az MTK akadémiájáról igazolt tehetség 2010 augusztusában írt alá profi szerződést a Liverpoollal.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
5 órája

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46