Vanczák Vilmosék a dobogóra készülnek

Vágólapra másolva!
2010.07.16. 08:48
null
Vanczák Vilmos a Sion egyik alapemberének számít (fotó: Action Images – archív)
A hét végén rajtol a svájci labdarúgó-bajnokság, és a Sion együttesében immár a negyedik idényét kezdi el Vanczák Vilmos – ha nem jön közbe semmi, bizonyára ő is pályára lép vasárnap a Bellinzona otthonában.

A 27 esztendős válogatott védő piaci értékét tekintve (egymillió euró) alakulata ötödik legértékesebb futballistájának számít – a hátvédek között az elsőnek –, s többek között ez is mutatja, hogy meghatározó embere a Sionnak.

„Megbecsülnek és kedvelnek a csapatnál, ami persze felelősséggel jár, igyekszem minden mérkőzésen bizonyítani, hogy rászolgálok a bizalomra” – mondta a Nemzeti Sportnak az eddigi svájci pályafutása során 95 bajnokit játszó, s ezeken kilenc gólt szerző, tehát két mérföldkőhöz is közel álló Vanczák Vilmos.

„Kimondottan támadó szellemben futballozunk, és a szabadrúgásoknál gyakran tűnök fel az ellenfél kapuja előtt. Hat szerzett góllal már igen elégedett lennék a következő idényben. Az előző bajnokságban ötödikek lettünk, sokáig versenyben voltunk az európai kupaindulásért, a hajrában azonban, sajnos, lemaradtunk róla. Ezúttal nem szeretnénk elszalasztani a lehetőséget, a klubvezetőség az első háromba várja az együttesünket, és a kupában is jó eredményre számítunk. Utóbbi sorozatban hagyományosan eredményesen szerepelünk, kétezer-kilencben miénk lett a trófea.”

Az élet azonban egyáltalán nem fenékig tejfel a Sionnál. Egyrészt a 120-szoros egyiptomi válogatott kapus, Esszam el-Hadari csaknem két és fél évvel ezelőtti szabálytalan átigazolása miatt a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) mind a játékost, mind a svájci klubot megbüntette, aminek következményeként Vanczák együttese még ezen a nyáron sem szerezhet új futballistákat.

Igaz, a Sion fellebbezett a döntés ellen, és legkésőbb a jövő héten kiderül, érvényben marad-e az eltiltás. A másik hátráltató tényező Christian Constantin, a Sion elnöke, aki az átlagos olasz klubokat megszégyenítő gyakorisággal cserélgeti az edzőket – most éppen Bernard Challandes-től, az U21-es svájci válogatott korábbi szakvezetőjétől várja el az előrelépést.

„Az elmúlt három évben ő a kilencedik trénerünk, hosszú távú szakmai koncepcióról tehát aligha beszélhetünk – számolt be az elnöki „szórakozás” hátulütőjéről a magyar játékos. – A gyakori edzőcserék következtében sokszor van zűrzavar a csapatnál, mi mégis tudtunk alkotni. Remélem, az új szakvezető két-három meccsnél azért többet kap a bizonyításra. Szerződésem utolsó idénye következik, de ha úgy adódik, szívesen maradnék a klubnál.”

Pláne, ha a Sion – célját teljesítve – kilépne az európai kupaporondra.

AZ AXPO SUPER LEAGUE CSAPATAI

Basel (az előző idényben: 1.), Bellinzona (9.), Grasshoppers (3.), Luzern (4.), Neuchatel Xamax (8.), Sion (5.), St. Gallen (6.), Thun (újonc), Young Boys (2.), Zürich (7.)

A bajnokság 36 fordulós, az első két helyezett a Bajnokok Ligája-, a harmadik-negyedik pedig az Európa-liga-selejtezőben indulhat. Az utolsó előtti helyezett osztályozót játszik, az utolsó kiesik.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
14 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

Férfi kézi Eb: leiskolázta a románokat Dánia, hatgólos félidei hátrányból fodítottak a szlovénok

Kézilabda
2026.01.18. 22:29

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35
Ezek is érdekelhetik