Az AS Roma is érdeklődik Gera Zoltán iránt

2010.05.14. 09:00
null
Gera Zoltán szárnyalására Rómában is felfigyeltek (Fotó: Reuters)
Bár a Fulham vereséget szenvedett az Atlético Madridtól az Európa-liga döntőjében, Gera Zoltán csapata egyik legjobbja volt a mérkőzésen, és angol sajtóértesülések szerint több együttes mellett az olasz AS Roma érdeklődését is felkeltette.

Roy Hodgson, a Fulham sikertrénere ugyan kijelentette, hogy a következő szezonban is marad a londoni klubnál, még nem lehetnek teljesen nyugodtak a szurkolók. A Telegraph ugyanis már azt fejtegeti, hogy az angol csapatnak nehéz dolga lesz, ha meg akarja tartani legjobb játékosait. Gera Zoltán jövőjével kapcsolatban például megjegyzi, több érdeklődő mellett állítólag az olasz Roma is figyeli.

A magyar légiós nagyszerűen teljesített a szezonban: a Premier League-ben 27 mérkőzésen kétszer, az Európa-ligában a selejtezőkkel együtt 18 találkozón hatszor volt eredményes. Ezenkívül négyszer az FA-kupában (egy gól) és egyszer a Ligakupában (egy gól) is pályára lépett. A válogatott szereplést tavaly lemondó támadó összesen 50 meccsen szerepelt a szezonban és ezeken tíz alkalommal volt eredményes.

A Roma jelenleg a második helyen áll az olasz élvonalban, de még a bajnoki címre is van esélye. Az biztos, hogy a „farkasok" a következő szezonban a Bajnokok Ligájában indulhatnak, így elképzelhető, hogy Gera az Európa-liga után a legrangosabb kontinentális kupasorozatban is megmutathatja magát.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1100 fiatalperc az NB I 26. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.17. 09:00

Labdarúgás: több mint 1500 fiatalperc az NB I 25. fordulójában

Utánpótlássport
2026.03.10. 09:04

FA-kupa: kiesett a Fulham és a Sunderland, a Leeds mentette meg vasárnap a PL-csapatok becsületét

Angol labdarúgás
2026.03.08. 17:00

Markó Edina: Azok inspirálnak, akik formálják a közeget

Utánpótlássport
2026.03.06. 16:46

Labdarúgás: sima vereség a spanyoloktól az U17-es leány Eb-selejtezőn

Utánpótlássport
2026.03.04. 15:59

Labdarúgás: legyőzte az U16-os válogatott a svédeket Telkiben

Utánpótlássport
2026.03.03. 19:37

Labdarúgás: a Kazincbarcikáé a legtöbb fiatalperc a 24. fordulóban

Utánpótlássport
2026.03.03. 08:53

Labdarúgás: vereséggel kezdték az Eb-selejtezőket az U17-es lányok

Utánpótlássport
2026.03.01. 20:57
Ezek is érdekelhetik