A bokasérülésből lábadozó, 21 válogatott meccsén kilenc gólt szerző csatárral a rehabilitáción túl a hamarosan lejáró augsburgi szerződéséről, a Ferencvárosról, a magyar nemzeti csapatról és a 2012-es Európa-bajnokság minapi sorsolásáról beszélgettünk.

– A Köln szerdai vendégjátéka előtt a német lapok Önt is emlegetik, mint az egyik augsburgit, aki egykor a Kölnben is szerepelt. Ezek szerint lassan aktuális a játéka?
– Lassacskán, de a kupameccs még szóba sem jöhet. A szerdai lesz az első nap, amikor a rehabilitációs edzővel újból kimehetek a pályára labdával tréningezni. Ha minden jól megy, és a bokám bírja a hirtelen irányváltásokat, két héten belül elkezdhetek edzeni a csapattal.

– Ha felépült, nehéz lesz visszakerülnie abba a csapatba, amely a kidőlése után meglehetősen jó formába lendült, és a Michael Thurk, Torghelle Sándor duó révén jó tempóban szerzi a gólokat.
– Sokkal rosszabb lenne, ha kiesés ellen küzdő társaságban, feszült légkörben, rettenetes lelki teherrel birkózva kellene megpróbálni felvenni a ritmust. Az sokkal kellemetlenebb, az embert igazán próbára tevő szituáció.

– Miért, a feljutásért vívott harc nem jár stresszel?
– A mi klubunknál nem, ugyanis az idény előtt nem mondták ki a vezetők, hogy márpedig mindenképpen fel kell jutnunk. Persze most, hogy megnyílni látszik az esély, nagyon szeretnénk megragadni, de ez inkább kellemes várakozást ébreszt bennünk, mintsem szorongást. A feljutásért vívott harc egészen más típusú feszültséget termel. Szóval a mai Augsburg ideális terep számomra az újrakezdésre.

– A nyáron lejár a szerződése, és ha a Ferencváros magyar viszonylatban nagyszabású erősítési tervei szóba kerülnek, a szurkolók gyakorta emlegetik az Ön nevét.
– Erre mit mondhatnék? A Fradiban lettem profi futballista, nagyon szeretem a klubot és a hazámat, de az esetleges hazatérésem felvetésének jelenleg nincs aktualitása. Elégedjen meg a diplomatikus válasszal, mely szerint a szerződésem egyelőre Augsburgba köt, az itteni feladataimra akarok összpontosítani, amelyek között ott van a rehabilitáció is.

– Más magyar vonatkozású téma: válogatott. Négy év mellőzés után számít még meghívóra?
– Miért ne számítanék? Huszonnyolc esztendős vagyok, tizenegy légiósév tapasztalatával, ami magyar szinten meglehetősen ritka. Vagyis ha teljesen felépülök, és formába lendülök, nem látom okát annak, hogy ne reménykedjek. Meggyőződésem, hogy akár a feljutás eredményeképp, akár attól függetlenül hamarosan első osztályú klubban játszom, és abban is erősen hiszek, hogy minőségi színvonalon. Ha úgy tetszik, válogatott szinten, ami akkor is feltűnik, ha nem ajánlgatom magam. Mert az távol áll tőlem.

– Akkor aktuális a kérdés: mi a véleménye a minapi Eb-sorsolásról, a magyar csapatnak jutó ellenfelekről?
– Hollandia papíron sokkal erősebb nálunk, nehéz lenne elvitatni tőle a csoportelsőséget, a második hely azonban megjátszható. Nyilván lehet vitatkozni az álláspontommal, de úgy vélem, ha Zlatan Ibrahimovic valóban lemondja a válogatottságot, akkor a mi csapatunk jobb a svédnél. Nekem már a másfél évvel ezelőtti stockholmi világbajnoki selejtezőn (1–2) is csalódást okoztak. Ugyanakkor felhívnám a figyelmet a finnekre! Sokan hagyományosan lekezelik őket, de én a közelmúltban kétszer is láttam őket a németek ellen, és bizony rászolgáltak a két döntetlenre. Nagyon összeszedett csapat!

– Mi lehet a recept a jó szereplésre?
– Ha nem is elégséges, de szükséges feltétele a sikernek a megfelelő lelki felkészültség. Igenis bátran kell nekifutnunk a sorozatnak, és mindent el kell követnünk, hogy az ellenfelek félelemmel telve, de legalábbis óvatosan készüljenek budapesti vendégjátékukra. Ha ez megvan, már „csak" a maximumot kell kihozni magunkból.

KORMANIK ZSOLT