NB III: közel a feljutáshoz a PEAC, nem bírt egymással a Balmaz és a Pénzügyőr az osztályozón

L. M., D. S. B.L. M., D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.06.05. 21:43
null
A Szpari II 2–2-es döntetlent ért el a Majosi SE ellen (Fotó: Pusztai Sándor/Kelet-Magyarország)
Vasárnap rendezték a labdarúgó megyei I. osztályú bajnokságok osztályozóinak odavágóit. A párharcok győztesei a következő idényben az NB III-ban szerepelnek. A Cigánd és az SZVSE meglepetésre hazai pályán vereséget szenvedett, míg a PTE PEAC fél lábbal már a harmadik vonalban érezheti magát.  

Szinte telt ház, 500 néző előtt játszott a Pénzügyőr és aBalmazújvárosa megyei bajnokságok osztályozóinak első mérkőzésén, amelynek első félidejében a vendégeknek voltak nagyobb lehetőségeik a gólszerzésre. A szünet után a zöld-fehérek domináltak, de ők is elhibázták kínálkozó helyzeteiket, így csalódottan térhetett haza a lelkes pasaréti szurkolósereg. A visszavágón való jó szereplésben azonban még reménykedhetnek a Pénzügyőrnél. (0–0)

A PTE PEAC a Zsámbéki SK-t fogadta, és a hazaiak domináltak, a vendégek csupán egy-egy helyzetig jutottak el. A PEAC-nak sokáig nem sikerült értékesítenie a helyzeteit, a gólcsend azonban a 72. percben Makai Márk góljának köszönhetően megtört. A csatár kilenc perc múlva ismét betalált, ennek következtében az addig hangos vendég szurkolótábor elcsendesedett. (2–0)

A Szegedi VSE-Pizzamonster esélyesként léphetett pályára hazai pályán a Technoroll Teskánd KSE ellen. A korábbi Amatőr Kupa-győztes SZVSE jól is kezdett és a teskándi egyenlítést követően ismét megszerezte a vezetést. A dráma azonban a hosszabbításban érkezett, a vendégek játékosa, Pergel Bence második góljának köszönhetően előbb kiegyenlített a Teskánd, majd a csatár a 94. percben immár mesterhármasig jutott, ezzel győzelemhez segítve a vendégeket. (3–4)

MEGYEI I., 2021–2022, OSZTÁLYOZÓ
Cigánd SE–Körösladányi MSK 1–4
Szegedi VSE-Pizzamonster–Technoroll Teskánd KSE 3–4
Gödöllői SK–Csornai SE 0–1
Nyíregyháza Spartacus II–Majosi SE 2–2
PTE PEAC–Zsámbéki SK 2–0
Balatonlelle SE–Bánk-Dalnoki Akadémia 1–0
Pénzügyőr SE–Balmazújvárosi FC 0–0

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik