NB III: mindhárom listavezető nyert; a Komárom 10–1-re győzött

Vágólapra másolva!
2022.03.27. 19:20
null
Ismét győzött a Kazincbarcika (Fotó: Facebook, Kolorcity Kazincbarcika Sport Club)
A Keleti, a Közép- és a Nyugati csoport listavezetője is nyert vasárnap a labdarúgó NB III 27. fordulójában, míg a Komáromi VSE 10–1-re legyőzte az Andráshidát.  

KELETI CSOPORT

A Kazincbarcika tetemes előnnyel vezeti a Keleti csoport tabelláját, és vasárnap sem hibázott: 2–1-re legyőzte otthon a Törökszentmiklóst – igaz, a győztes gólt Varga Attila együttese Pálinkás Gergő révén csak a 93. percben szerezte meg. A Debreceni EAC ifjabb Sándor Tamás tizenegyesgóljával nyert a Kisvárda II otthonában, és fellépett a második helyre, megelőzve a Füzesgyarmaton ikszelő BKV Előrét – a Füzesgyarmat egyébként már kilenc bajnoki óta nem talál legyőzőre. A DVSC II egy ötöst hintett (5–1) a Sényőnek, pedig 13 perc játék után még hátrányban volt. Az Eger egy góllal megverte a Jászberényt, így már hat meccse veretlen, míg a berényiek hét bajnoki óta nyeretlenek. A kiesés ellen küzdők csatájában a Salgótarján a 79. percben került előnybe a Tiszafüred vendégeként, a hazaiak azonban négy perccel később egyenlítettek, így egy pontot megmentettek.

NB III, 27. FORDULÓ
KELETI CSOPORT
Debreceni VSC II
–Sényő 5–1
Békéscsaba II–Diósgyőri VTK II 0–2
Eger SE–Jászberényi FC 1–0
Füzesgyarmat–BKV Előre 1–1
Hajdúszoboszló–Hidasnémeti 0–0
Kazincbarcika–Törökszentmiklós 2–1
Kisvárda II–Debreceni EAC 0–1
Tiszafüred–Salgótarjáni BTC 1–1
Tiszaújváros–Putnok FC 1–2
Az Újpest FC II–Tállya mérkőzést március 30-án játsszák.

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kazincbarcika 27 24 2 1 82–15 +67 74
2. Debreceni EAC 27 19 4 4 70–24 +46 61
3. BKV Előre 27 19 3 5 52–27 +25 60
4. Hajdúszoboszló 27 16 6 5 58–27 +31 54
5. Tiszaújváros 27 15 5 7 56–40 +16 50
6. Kisvárda II 27 13 7 7 44–32 +12 46
7. Sényő 27 12 5 10 43–44 –1 41
8. Putnok 27 11 8 8 37–35 +2 41
9. Békéscsaba II 27 11 5 11 58–47 +11 38
10. Füzesgyarmat 27 8 13 6 36–36 0 37
11. Eger 27 11 2 14 37–47 –10 35
12. Jászberény 27 10 4 13 37–43 –6 34
13. Újpest FC II 26 9 6 11 42–46 –4 33
14. Debreceni VSC II 27 8 5 14 41–47 –6 29
15. Diósgyőri VTK II 27 8 5 14 49–61 –12 29
16. Tiszafüred 27 7 7 13 38–46 –8 28
17. Salgótarjáni BTC
27 3 9 15 21–49 –28 18
18. Tállya 26 4 4 18 19–66 –47 16
19. Hidasnémeti 27 3 6 18 26–77 –51 15
20. Törökszentmiklós 27 2 6 19 23–60 –37 12

KÖZÉP-CSOPORT

Az éllovas Kozármisleny ha szűkösen is, de 2–1-re nyerni tudott a Gerjen otthonában, így továbbra is veretlenül vezeti a tabellát. A második és a harmadik helyen álló két együttes, a Dunaújváros és a Balassagyarmat sem okozott meglepetést, három pontot szerzett – igaz, az újvárosiaknak ez nem ment könnyen, hiszen az első félidő után kétgólos hátrányban voltak a Honvéd II vendégeként, de a szünet után a 18 éves Székely Benedek mesterhármasával fordítottak. Az ESMTK ötöt vágott a Mohácsnak, míg a Monor négygólos sikert aratott az FC Dabas felett – a középső védő, Markos Marcell duplázni tudott. Az Iváncsa is négyet vágott a Dabas-Gyón vendégeként, ott Cseszneki Richárd és Vallejos Dominique szerzett két-két gólt. Menekül a Vác a kiesés elől, Csank János együttese 1–0-ra legyűrte a Rákosmentét, igaz, az utolsó 20 percet a rutinos Fazakas Géza kiállítása miatt emberhátrányban küzdötte végig.

KÖZÉP-CSOPORT
Ferencvárosi TC II–Ceglédi VSE 1–1
Bp.Honvéd FC-MFA II–Dunaújváros PASE 2–3
Paksi FC II–MTK Budapest II 3–1
Balassagyarmat–Hódmezővásárhely 3–1
Dabas-Gyón–Iváncsa 0–4
ESMTK–Mohács 5–1
Gerjen–Kozármisleny 1–2
Makó FC–Szekszárdi UFC 0–0
Monor–FC Dabas 4–0
Vác FC–Rákosmente FC 1–0

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kozármisleny 27 21 6 58–13 +45 69
2. Dunaújváros 27 18 8 1 59–25 +34 62
3. Balassagyarmat 27 16 5 6 44–27 +17 53
4. Makó 27 15 4 8 38–18 +20 49
5. Paks II 27 15 3 9 56–29 +27 48
6. Iváncsa 27 13 5 9 50–29 +21 44
7. Monor 27 13 4 10 40–30 +10 43
8. MTK II 27 13 4 10 35–30 +5 43
9. Hódmezővásárhely 27 13 3 11 40–44 –4 42
10. Honvéd II 26 12 3 11 41–42 –1 39
11. FTC II 27 11 6 10 40–42 –2 39
12. FC Dabas 27 10 8 9 52–40 +12 38
13. Szekszárd 27 10 6 11 36–38 –2 36
14. ESMTK 27 8 6 13 36–36 0 30
15. Cegléd 26 8 6 12 29–46 –17 30
16. Vác 27 7 6 14 30–49 –19 27
17. FC Dabas-Gyón 27 5 7 15 19–51 –32 22
18. Gerjen 27 5 1 21 20–66 –46 16
19. Rákosmente 27 4 2 21 27–60 –33 14
20. Mohács 27 3 5 19 18–53 –35 14


NYUGATI CSOPORT

Az üldöző Mosonmagyaróvár 4–0-ra legyőzte a Puskás Akadémia II-t úgy, hogy Boros Gábor duplázott, de nem tudott élre állni, hiszen a listavezető BVSC is hozta a kötelezőt, s nyerni tudott otthon a Tatabánya ellen, méghozzá 1–0-ra Szalánszki Gergő találatával. A Komárom 10–1-re legyőzte az Andráshidát, Bozsik Péter együttesében Végh Tibor négy gólt szerzett. Nagy pofont kapott a Kaposvár is, amely otthon 4–0-ra alulmaradt a Balatonfüred ellen. A Veszprém továbbra is stabilan tartja harmadik helyét, Pető Tamás együttese a Kelent győzte le (3–2). A ZTE II-ben a visszajátszó Zsóri Dániel duplázott a Gárdony elleni siker alkalmával (3–0), míg a negyedik helyen nyomuló ETO Akadémia egygólos értékes győzelmet aratott az Érd otthonában.

NYUGATI CSOPORT
Mol Fehérvár FC II
–SC Sopron 3–2
Puskás Akadémia II–Mosonmagyaróvári TE 0–4
Zalaegerszeg II–Gárdony 3–0
VLS Veszprém–Kelen SC 3–2
BVSC–Tatabányai SC 1–0
Érdi VSE–ETO Akadémia 0–1
Kaposvári Rákóczi–Balatonfüred 0–4
Komárom VSE–Andráshida 10–1
Nagykanizsa–Pápai Perutz FC 2–2
Bicske–Gyirmót FC Győr II 2–0

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. BVSC 27 22 2 3 69–18 +51 68
2. Mosonmagyaróvár 27 21 4 2 76–17 +59 67
3. Veszprém 27 19 5 3 48–15 +33 62
4. ETO Akadémia 27 15 6 6 49–25 +24 51
5. Bicske 27 12 9 6 33–28 +5 45
6. Pápai Perutz FC
27 12 7 8 32–31 +1 43
7. Nagykanizsa 27 12 3 12 43–50 –7 39
8. Tatabánya 27 10 9 8 32–30 +2 39
9. Puskás Akadémia II 27 9 10 8 38–31 +7 37
10. Érdi VSE
27 10 5 12 40–45 –5 35
11. Gyirmót FC Győr II 27 10 3 14 49–54 –5 33
12. Kaposvári Rákóczi 27 8 9 10 33–35 –2 33
13. Fehérvár II 27 8 9 10 27–41 –14 33
14. ZTE II 27 8 7 12 37–40 –3 31
15. Kelen 27 8 7 12 34–42 –8 31
16. Balatonfüred 27 8 6 13 39–49 –10 30
17. Komárom 27 6 9 12 41–46 –5 27
18. SC Sopron 27 6 5 16 29–49 –20 23
19. Andráshida 27 2 5 20 18–87 –69 11
20. Gárdony 27 2 4 21 20–54 –34 10
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik