NB III: a Mosonmagyaróvár nyolcat vágva nyert

Cs. B.Cs. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.21. 17:32
null
A Hajdúszoboszló négyet vágott a Békéscsaba második csapatának (Fotó: Tóth Imre)
A Mosonmagyaróvár gálázva nyert. Ha a gálázás nem is, a győzelem ezúttal mind a BKV Előrének, mind a BVSC-nek összejött a labdarúgó NB III 18. fordulójában vasárnap.

 

A Keleti csoportban a BKV Előre ezúttal győzni tudott, nem úgy, mint az előző fordulóban, amikor 7–0-ra kikapott az Újpest második csapatától. Az élen még mindig a Kazincbarcika áll, amely a Füzesgyarmatot győzte le hazai pályán.

A Közép-csoportban csúnyán lebőgött az Iváncsa, s a Dabas-Gyón sem teljesített jobban a Honvéd második csapata ellen. Az FTC II legyőzte a Paks második csapatát – a győztest gólt a 39 éves Leandro szerezte. A Kozármisleny ismét nyert, és négy ponttal vezeti a tabellát. Megvan Zoran Szpisljak első győzelme a Rákosmente edzőjeként, az együttes a Cegléd otthonában győzött.

A Nyugati csoport éllovasa, a Mosonmagyaróvár alaposan ellátta a Balatonfüred baját (8–1), míg üldözője, a BVSC 2–0-ra legyőzte a Puskás Akadémia II-t.

NB III
18. FORDULÓ
KELETI CSOPORT
BKV Előre–Tállya 1–0
Debreceni EAC–Sényő 3–0
Eger SE–Debreceni VSC II 2–3
Hajdúszoboszló–Békéscsaba II 4–0
Hidasnémeti–Törökszentmiklós 0–1
Jászberényi FC–SBTC 0–0
Kisvárda II–Újpest II 1–0
Putnok VSE–Diósgyőri VTK II 4–2
Tiszaújváros–Tiszafüred 3–0
Kazincbarcika–Füzesgyarmat 2–0

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kazincbarcika 18 16 1 1 54–8 +46 49
2. BKV Előre 18 14 1 3 37–18 +19 43
3. DEAC 18 12 3 3 46–17 +29 39
4. Kisvárda II 18 11 3 4 34–21 +13 36
5. Hajdúszoboszló 18 10 4 4 38–20 +18 34
6. Tiszaújváros 18 10 3 5 36–27 +9 33
7. Putnok 18 8 4 6 27–23 +4 28
8. Sényő 18 8 4 6 31–28 +3 28
9. Békéscsaba II 18 8 2 8 40–34 +6 26
10. Jászberény 18 8 2 8 27–27 0 26
11. DVTK II 18 7 3 8 36–39 –3 24
12. Újpest II 18 6 4 8 30–30 0 22
13. DVSC II 18 6 4 8 28–29 –1 22
14. Füzesgyarmat 18 5 7 6 23–27 –4 22
15. Tiszafüred 18 5 5 8 27–28 –1 20
16. Eger 18 6 12 26–39 –13 18
17. Tállya 18 3 4 11 14–44 –30 13
18. Salgótarján 18 1 6 11 14–38 –24 9
19. Törökszentmiklós 18 1 5 12 15–40 –25 8
20. Hidasnémeti 18 2 1 15 14–60 –46 7
KÖZÉP-CSOPORT

Ferencvárosi TC II–Paks II 3–2
Honvéd FC II–Dabas-Gyón 3–0
Balassagyarmat–Monor 3–1
Cegléd–Rákosmenti KSK 0–1
Dunaújváros PASE–MTK II 2–2
ESMTK–Vác 1–1
FC Dabas–Iváncsa 5–0
Gerjen–Makói FC 0–2
Mohács–Szekszárdi UFC 0–1
Kozármisleny–Hódmezővásárhely 3–0

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Kozármisleny 18 14 4 39–6 +33 46
2. Makó 18 12 3 3 31–10 +21 39
3. Dunaújváros 18 11 6 1 37–14 +23 39
4. Honvéd II 18 11 2 5 30–22 +8 35
5. Balassagyarmat 18 10 3 5 28–20 +8 33
6. Monor 18 9 3 6 28–20 +8 30
7. Paks II 18 9 2 7 34–21 +13 29
8. FTC II 18 8 5 5 31–27 +4 29
9. FC Dabas 18 7 6 5 39–25 +14 27
10. Hódmezővásárhely 18 8 1 9 24–33 –9 25
11. MTK II 18 7 4 7 21–23 –2 25
12. Szekszárd 18 6 5 7 21–22 –1 23
13. ESMTK 18 6 4 8 24–23 +1 22
14. Iváncsa 18 6 4 8 26–26 0 22
15. Cegléd 18 6 3 9 20–31 –11 21
16. Vác 18 3 5 10 20–37 –17 14
17. FC Dabas-Gyón 18 3 5 10 11–36 –25 14
18. Gerjen 18 4 1 13 17–39 –22 13
19. Rákosmente 18 3 2 13 18–39 –21 11
20. Mohács 18 1 4 13 10–35 –25 7

NYUGATI CSOPORT
Mol Fehérvár FC II–Veszprém FC 0–1
Andráshida–Gárdony 0–0
Balatonfüred–Mosonmagyaróvári TE 1–8
BVSC-Zugló–Puskás Akadémia II 2–0
Érd–Komáromi VSE 1–1
Kaposvár–Zalaegerszeg II 1–1
Nagykanizsa–Bicske 0–1
Tatabánya–Gyirmót II 2–1
Pápa–Kelen SC 2–1
SC Sopron–Győri ETO II 1–2

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Mosonmagyaróvár 18 14 2 2 54–12 +42 44
2. BVSC 18 14 2 2 38–14 +24 44
3. Veszprém 18 13 2 3 31–9 +22 41
4. Győri ETO II 18 11 4 3 35–16 +19 37
5. Tatabánya 18 7 7 4 22–17 +5 28
6. Bicske 18 7 6 5 22–22 0 27
7. Pápa 18 7 5 6 19–19 0 26
8. Gyirmót II 18 7 3 8 34–34 0 24
9. Érd 16 7 3 6 27–27 0 24
10. Kelen 18 6 5 7 24–28 –4 23
11. Puskás Akadémia II 18 5 8 5 25–18 +7 23
12. Fehérvár II 18 5 7 6 16–22 –6 22
13. ZTE II 18 5 6 7 24–26 –2 21
14. Komárom 18 5 5 8 26–32 –6 20
15. Kaposvári Rákóczi 17 5 4 8 15–20 –5 19
16. Sopron 18 5 3 10 16–29 –13 18
17. Nagykanizsa 17 5 2 10 21–37 –16 17
18. Balatonfüred 18 4 4 10 22–41 –19 16
19. Gárdony 18 2 4 12 16–29 –13 10
20. Andráshida 18 1 4 13 15–50 –35 7
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik