NB II: Torvund Alexander és Karacs Dániel is marad Csákváron

F. B.F. B.
2022.06.24. 13:36
null
(Fotó: Laufer László/Dunántúli Napló)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Aqvital FC Csákvár hivatalos honlapján bejelentette, hogy Torvund Alexander és Karacs Dániel a következő idényben is a csapatot erősíti, csakúgy, mint Tamás Nándor és Kártik Bálint.

„Igazodva Tóth Balázs vezetőedző kéréséhez, hogy szeretné tavaszi keretünk nagy részét egyben tartani, tárgyalásaink is ez irányban zajlottak, zajlanak – tájékoztatta a klubhonlapot az elnök, Nagy Sándor. – Miután mindenben megegyeztünk mind a Mezőkövesddel, mind a Gyirmóttal, eldőlt, hogy az eddig kölcsönben nálunk szereplő Torvund Alexander és Karacs Dániel csapatunkat erősíti a 2022–23-as bajnokságban is. Mindkét játékos már be is kapcsolódott a keret felkészülésébe.”

A 21 éves szélső támadó, Torvund Alexander tavaly nyáron érkezett a Csákvárhoz, 34 bajnoki mérkőzésen – plusz három kupameccsen – lépett pályára, s ezeken öt gólt szerzett.

A 27 éves belső védő, Karacs Dániel február óta a keret tagja, 14 mérkőzésen kapott lehetőséget a szakmai stábtól.

Rajtuk kívül az is eldőlt, hogy az előző idényben a Puskás Akadémiától kölcsönben Csákváron szereplő Tamás Nándor és Kártik Bálint továbbra is a csákváriakat erősíti.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ AQVITAL FC CSÁKVÁRNÁL
Érkezők: Karacs Dániel (Gyirmót FC Győr – ismét kölcsönbe), Tamás Nándor (Puskás Akadémia – ismét kölcsönbe), Torvund Alexander (Mezőkövesd – ismét kölcsönbe)
Távozók: Auerbach Martin, Hosszú Zétény, Kalmár Benedek, Körmendi Kevin, Mayer János, Ominger Gergő (mindannyian Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Mim Gergely (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan ZTE, kölcsönbe), Derekas Zoltán (Mezőkövesd – kölcsönből vissza), Makrai Gábor (DVTK – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Feczkóval a Gyirmótot is legyőzte a DVTK, a Kövesd ötgólos meccsen verte meg a Barcikát

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 21:10

Hiába Bozó fantasztikus bravúrjai, továbbra sincs idegenben szerzett pontja a Csákvárnak

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 19:00

Bombagól biztosította be a DVTK első 2026-os hazai bajnoki sikerét

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:52

Simán nyert a Kövesd a KBSC ellen a borsodi rangadón

Labdarúgó NB II
2026.09.19. 18:51

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34