Pécsi győzelem a Haladás vendégeként

Vágólapra másolva!
2021.12.12. 16:50
null
Tóth Milánnak sem ment igazán (Fotó: Unger Tamás/ Vas Népe)
A labdarúgó NB II 20. fordulójában a Szombathelyi Haladás odahaza 1–0-ra kikapott a Pécsi MFC-től, így visszacsúszott a negyedik helyre.



LABDARÚGÓ NB II
20. FORDULÓ

SZOMBATHELYI HALADÁS–PÉCSI MFC0–1(0–1)
Szombathely,
Haladás Sportkomplexum, 743 néző.Vezette: Káprály Mihály (Horváth Zoltán, Bede Tamás)
Haladás:Rózsa–Kállai K., Mocsi, Németh M., Bosnjak (Devecseri, 57.)–Csilus T., Holdampf, Kiss B. (Kállai Z., 78.), Szekér (Monori, 62.)–Horváth R. (Doktorics, 78.), Tóth Milán (Guzmics, 78.). Vezetőedző: Németh Szabolcs
Pécs: Helesfay–Dávid, Preklet, Rácz, Katona L. –Geiger (Okorie, 87.), Marques-Airosa, Kövesdi (Tölgyesi, 69.), Károly B. –Tihanyi (Svedjuk, 65.), Bíró B.Vezetőedző: Vas László
Gólszerző: Bíró B. (5.)
MESTERMÉRLEG
Németh Szabolcs
: – Nem így terveztük az utolsó hazai mérkőzést. Sajnos az ellenfél már az első percekben megszerezte a vezetést. Nem sikerült fordítanunk, pedig akartunk, küzdöttünk, de a fáradtság miatt sokat hibáztunk.
Vas László: – Büszke vagyok a csapatomra. Fontos volt, hogy már a mérkőzés elején megszereztük a vezetést. Ennek tudatában átadtuk a kezdeményezést a Haladásnak, amely többet birtokolta a labdát. Bátran futballoztunk, és ennek meg is lett az eredménye.

Hiába küzdött a Haladás, pont nélkül maradt (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Hiába küzdött a Haladás, pont nélkül maradt (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)

ÖSSZEFOGLALÓ

A vendégek a kezdést követően nekiestek ellenfelüknek, és hamar vezetést is szereztek. A vasiak fokozatosan magukra találtak, és átvették az irányítást. A nagy rohamok közepette legalább egy, de akár két tizenegyest is megítélhetett volna számukra a játékvezető – nem tette. Nagy volt a csata a pályán minden egyes labdáért. A vasiak játszottak veszélyesebben, a vendégek keményen bekkeltek.

A szünet után a hazaiak rátettek egy lapáttal, de sok volt durva belemenés és a sárga lap. Paprikássá vált az addig sem békés hangulat. A vendégek taktikusan tartották a labdát, és ha kellett, lassították a játékot, a szombathelyiek elkeseredetten rohamoztak. Hiába, így a küzdelmes, kemény meccset, ha némi szerencsével, a Pécs nyerte meg. 0–1

Sokat ért Preklet harcos stílusa (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Sokat ért Preklet harcos stílusa (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)

NB II, 20. FORDULÓ
December 12.
Budafok–III. Kerületi TVE 0–3
Dorog–Nyíregyháza 2–0
Tiszakécske–ETO FC Győr 0–1
Szentlőrinc–Szolnok 2–0
Budaörs–Kecskemét 0–3
Soroksár–Siófok 0–1
Ajka–Vasas 2–2
DVTK–Aqvital FC Csákvár 3–2
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Békéscsaba 1–2
Szombathelyi Haladás–PMFC 0–1

AZ ÁLLÁS
1. Diósgyőri VTK20126238–19+1942
2. Vasas FC20125337–16+2141
3. Kecskeméti TE20115432–16+1638
4. Szombathelyi Haladás20114523–13+1037
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia20105527–15+1235
6. ETO FC Győr2095626–20+632
7. Dorogi FC2093821–25–430
8. BFC Siófok2079424–22+230
9. Nyíregyháza Spartacus2076726–28–227
10. Pécsi MFC2075824–21+326
11. FC Ajka2066827–28–124
12. Szentlőrinc SE2059623–25–224
13. Békéscsaba 1912 Előre2049726–32–621
14. Soroksár SC20551027–36–920
15. III. Kerületi TVE20551020–33–1320
16. FC Csákvár2048828–33–520
17. Budaörs2048822–33–1120
18. Budafoki MTE2047921–26–519
19. Szolnoki MÁV FC2047919–31–1219
20. Tiszakécske20431320–39–1915

 

PERCRŐL PERCRE

Vége a mérkőzésnek, köszönjük olvasóink megtisztelő figyelmét.

Négy perc a ráadás.

87. perc: Vendégcsere, Geiger helyére Okorie állt be.

Guzmics Richárd nem a védelembe, hanem a csatársorba állt be - Németh Szabolcs vezetőedző mindent bevet az egyenlítés érdekében.

78. perc: Hármascsere a Haladásban. Kiss helyett Kállai Zalán, Horváth Rajmund helyett Doktorics, Tóth Milán helyett Guzmics.

72. perc: Tölgyesi húzott kapura, majd a tizenhatoson belülre érve két védő gyűrűjében lőtt, Rózsa lábbal védett.

69. perc: Pécsi csere, Kövesdit Tölgyesi váltotta.

67. perc: Károly jobbról kapu elé lőtt szabadrúgását a berepülő Rácz fejelte tíz méterről a jobb sarok mellé.

65. perc: Most pedig egy pécsi csere: a volt Illés Akadémia-futballista, Tihanyi Olivér helyett Svedjuk lépett pályára.

Kiss Bence és Marques-Airosa Patrik párharca (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Kiss Bence és Marques-Airosa Patrik párharca (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)

62. perc: Csere vasi együttesben, Szekér le, Monori be.

57. perc: Csere a Haladásban, az előbbi páros sárga előtt megsérült Bosnjak helyett Devecseri állt be.

56. perc: Németh Milán is kapott egy sárga lapot. Élesedik a meccs...

54. perc: Bosnjak és Tihanyi akaszkodott össze, mindkét játékos sárga lapot kapott.

52. perc: Preklet kapott sárga lap.

Megkezdődött a második félidő, egyik csapat sem cserélt.

Vége az első félidőnek

45. perc: Tóth Milán balról leadott lövése Prekleten megpattanva szögletre pattant. A szöglet után Horváth Rajmundhoz került a labda, a csatár hét méterről ledott lövését Helesfay a levegőben úszva tolta szögletre.

40. perc: Holdampf ívelt a tizenhatoson belülre, Németh Milán 14 méteres fejese a pécsi kapus zsákmány lett.

 

Tóth Milán a pécsi védők gyűrűjében (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
Tóth Milán a pécsi védők gyűrűjében (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)

31. perc: Németh Milán lopakodott előre, 28 méterről tüzelt, de Helesfay védett.

25. perc: Csilus kapott sárga lapot.

21. perc: Kiss Bence jobbról leadott lövésébe az egyik pécsi játékos elvetődve kézzel ért bele a tizenhatoson belül, ám a bíró - miután kis gondolkodás után befújta a szabálytalanságot - a tizenhatoson kívülre vitte a labdát - büntető helyett tehát szabadrúgás következett.

19. perc: Bosnjak bal oldali beadása után Tóth Milán tűnt el gyanús körülmények között az ötösön, a labda Csilus elé került, a középpályás éles szögből, hat méterről leadott lövését kiöklözte Helesfay.

A góltól magukhoz tértek a szombathelyiek, a játék már inkább a vendégtérfélen folyik.

A pécsiek Bíró Bence góljával szereztek vezetést (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
A pécsiek Bíró Bence góljával szereztek vezetést (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)

5. perc: GÓÓÓL!Bíró indult meg jobbról befelé, két védőt is kicselezett, majd 16 méterről a bal sarokba lőtt (0-1).

Meglehetősen élénk iramban kezdtek a csapatok, a pécsiek némi meglepetésre rögtön magukhoz ragadták a kezdeményezést.

Körülbelül 1000 didergő néző figyeli a meccset.

1. perc: A pécsiek kezdték a játékot.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az előző két bajnokiját megnyerő Haladás a legutóbbi öt bajnokiján nyeretlen Péccsel szemben.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik