Büntetőt hibázott a Szolnok, de így is nyert a Haladás ellen

VARGA BALÁZSVARGA BALÁZS
Vágólapra másolva!
2020.12.13. 12:50
null
Küzdelmes meccset játszott a Szolnok (kékben) és a Haladás, és az előbbi örülhetett (Fotó Kiss János/Új Néplap)
A labdarúgó NB II 21. fordulójában a Szolnoki MÁV két góllal legyőzte otthon a Haladást, pedig a hazaiak még tizenegyest is hibáztak.

LABDARÚGÓ NB II
21. FORDULÓ
SZOLNOKI MÁV FC–SZOMBATHELYI HALADÁS 2–0 (0–0)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion, zárt kapuk mögött. Vezette: Zám Zsolt (Horváth Zoltán, Márkus Péter)
SZOLNOK: Molnár-Farkas – Csirmaz, Szekszárdi, Kovács O., Tamás L., Kotula M. – Kónya M. (Berdó, 84.), Tisza K., Rokszin – Kurdics (Tóth Benjamin, 74.), Szabó B. (Horgosi, 91.).Megbízott edző: Ulviczki Attila
HALADÁS: Rózsa – Kállai (Szalay, 73.), Mocsi, Schimmer, Doktorics (Tóth M., 65.) – Schuszter, Csilus T. – Medgyes, Németh Márió, Rácz F. – Farkas B. (Tóth Barna, 57.).Vezetőedző: Mátyus János
Gólszerző: Doktorics (öngól, 58.), Kovács O. (92.)
MESTERMÉRLEG
Csábi József: – Úgy zártuk ezt a rendkívül hosszú őszi szezont, ahogy szerettük volna. A játék szinte minden elemében felülmúltuk a Haladást, így teljesen megérdemelt győzelmet arattunk.
Mátyus János: – Ritka az ilyen mérkőzés, amikor a vesztes csapat edzője sem lehet elégedetlen. Persze a vereség miatt szomorúan utazunk haza, de aki ma pályára lépett, az dicséretet érdemel. Játékban nem nőtt fölénk a Szolnok, de egy roppant szerencsétlen öngóllal megszerezte a vezetést, azután csak rohantunk az eredmény után.

ÖSSZEFOGLALÓ

A hét bajnoki óta veretlen Szolnok a kissé foghíjas Haladást látta vendégül, igaz, a hazaiaknak is több hiányzójuk akadt, többek között a házi gólkirály, Novák Csanád is. A mérkőzés elején többet veszélyeztetett a Haladás, főleg Rácz Ferenc lövésénél kellett résen lennie Molnár-Farkas Tamásnak. A 25. percet követően azonban már inkább a Szolnok irányított, amely ziccerig is eljutott, de sem Tisza Kálmán, sem Csirmaz István nem tudott betalálni, tehát Rózsa Dániel is hozzájárult ahhoz, hogy ne szülessen gól az első félidőben.

A fordulás után is maradt a hazai fölény, amely góllá is érett, persze ehhez kellett Doktorics Áron balszerencsés mozdulata is, aki a saját kapujába talált (1–0). Egy Rácz-lövésen kívül nem tudott veszélyeztetni a vendégcsapat, majd a Szolnok tizenegyeshez jutott, de Kovács Olivér büntetőjét Rózsa Dániel lábbal védte, majd Tisza kipattanóját is bravúrral hárította.

Egy percre rá majdnem büntetett is a Hali, de Tóth Milán lövésénél résen volt Molnár-Farkas. A hajrában Németh Márió szabadrúgása okozott veszélyt, de a gól továbbra is inkább a hazaiakban volt benne. A hosszabbításban jött is a második MÁV-találat, Kovács Olivér javította korábbi hibáját, fejesénél már nem tévesztett (2–0), így biztosította sikerét a Szolnok, amely tehát sorozatban a nyolcadik bajnokiján is veretlen maradt, és győzelemmel búcsúztatta az évet.

A korábban a Halinál is futballozó Tamás László (kékben) sokszor szorongatta Farkas Balázst (Fotó: Kiss János/Új Néplap)
A korábban a Halinál is futballozó Tamás László (kékben) sokszor szorongatta Farkas Balázst (Fotó: Kiss János/Új Néplap)


21. FORDULÓ
December 13.

BFC Siófok–Budaörs 2–1
Szolnoki MÁV FC–Szombathelyi Haladás 2–0
Soroksár–Dorogi FC 2–0
Gyirmót FC Győr–Szentlőrinc 1–2
DVSC–DEAC 4–1
Kaposvári Rákóczi FC–ETO FC Győr 2–1
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Aqvital FC Csákvár 0–0
Kazincbarcika SC–FC Ajka 1–0
Vasas FC–Békéscsaba 1912 Előre 2–3
Hétfő, 20.00: :
PMFC–Nyíregyháza Spartacus (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Debreceni VSC21146150–16+3448
2. Budaörs2113839–25+1439
3. Pécsi MFC20116328–11+1739
4. Vasas FC21116435–23+1239
5. Gyirmót FC Győr21112825–20 +535
6. Szombathelyi Haladás2196630–20+1033
7. Soroksár SC2195731–24 +732
8. Szolnoki MÁV FC2188521–20 +132
9. Békéscsaba 1912 Előre2186726–29 –330
10. ETO FC Győr2185833–25 +829
11. Nyíregyháza Spartacus2084819–20 –128
12. FC Ajka21821134–33 +126
13. BFC Siófok21821129–34 –526
14. Szeged-Csanád Grosics Akadémia21741019–32–1325
15. Kaposvári Rákóczi FC2167823–31 –825
16. Szentlőrinc21731119–33–1424
17. Kazincbarcika SC21641117–30–1322
18. Dorogi FC21551118–34–1620
19. FC Csákvár21471031–43–1219
20. Debreceni EAC2141717–41–2412

 

PERCRŐL PERCRE

95. perc: Vége a mérkőzésnek! A Szolnok 2–0-ra legyőzte a Haladást! Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

Zúg a „Hajrá, MÁV!” és a „Szép volt, fiúk!” a gátról.

92. perc: GÓL! ELDŐLT A MÉRKŐZÉS, KETTŐVEL VEZET A SZOLNOK! A jobb oldali szögletet Rokszin Ádám ívelte be,Kovács Olivér pedig öt méterről középre bólintottaa labdát! 2–0

91. perc: Szabó Balázst Horgosi Donát váltja a hazaiaknál.

91. perc: Szolnoki kontra, Rokszin húzott el a bal szélen, egészen az ötös sarkáig vitte, de a bal alsóba tartó lövését kitolta Rózsa!

90. perc: 5 perc a ráadás!

88. perc: A szabadrúgást 18 méterről Németh Márió szúrta rá, de a jobb felsőbe tartó lövést lehúzta Molnár-Farkas!

87. perc: Kotula kapott sárgát, miután a tizenhatos közelében felborította Tóth Milánt.

84. perc: Kónya Márkot Berdó Péter váltja.

81. perc: Helyzet a másik oldalon, Tóth Milán kapta meg a labdát, 15 méterről eleresztett lövését azonban remek mozdulattal védte Molnár-Farkas!

80. perc: KIMARAD A BÜNTETŐ! Kovács Olivér állt a labda mögé, ám középre tartó lövését Rózsa Dániel lábbal hárította! A kipattanót Tisza rúgta kapura, de Rózsa ezt is fogta!

79. perc: Szalay sárgát kapott a szabálytalanságért.

78. perc: TIZENEGYESHEZ JUT A SZOLNOK! Szalay Szabolcsot szerelte Csirmaz István, a szolnoki szélső betört a tizenhatoson belülre, Szalay pedig visszahúzta, büntető!

74. perc: A Szolnok is változtat, a gólpasszt adó Kurdics Leventét Tóth Benjamin váltja.

73. perc: Harmadjára cserél a Haladás, Kállai Kevin helyére Szalay Szabolcs érkezik.

Az első gól után is kiélezett csata folyt a pályán (Fotó: Kiss János/Új Néplap)
Az első gól után is kiélezett csata folyt a pályán (Fotó: Kiss János/Új Néplap)

65. perc:Az öngólt szerző Doktorics Áront Tóth Milán váltja a vendégoldalon.

63. perc: Rácz Ferenc tekert kapura tíz méterről, lövése nem sokkal kerülte el a bal kapufát!

58. perc: ÖNGÓLLAL VEZET A SZOLNOK! Kurdics Leventebal oldali beadása után Tisza Kálmán ugrott fel az ötösön, de magas volt neki a labda, ám úgy tűnik, a szolnoki középpályás mozdulata megzavartaDoktorics Áront, aki ígyszerencsétlenül ért a labdához, és a válláról a saját kapujába pattant a labda! 1–0

57. perc: A találkozó első cseréjét Mátyus János húzza meg, Farkas Balázs helyett Tóth Barna érkezik.

56. perc: Óriási szolnoki helyzet! Kónya Márk bal oldalról, az alapvonal közelében belőtt szabadrúgására Tamás László érkezett, aki hat méterről centikkel a bal kapufa mellé csúsztatott!

54. perc: Több veszélyes beadása is volt a Szolnoknak, de a védők tisztázni tudtak. Ezúttal pedig Csirmaz lőtt 28 méterről, de csúnyán fölé szúrta.

Egyik csapat sem cserélt a szünetben.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés!

Medgyes Zoltán (fehérben) olykor veszélyesen futballozott (Fotó: Kiss János/Új Néplap)
Medgyes Zoltán (fehérben) olykor veszélyesen futballozott (Fotó: Kiss János/Új Néplap)

A játékrész első felében többet veszélyeztetett a Haladás, főleg Rácz Ferenc lövésénél kellett résen lennie Molnár-Farkas Tamásnak. A 25. percet követően azonban már inkább a Szolnok irányított, amely ziccerig is eljutott, de sem Tisza Kálmán, sem Csirmaz István nem tudott betalálni, tehát Rózsa Dániel is hozzájárult ahhoz, hogy ne szülessen gól az első 45 percben.

45+2. perc: Gól nélkül zárult az első félidő.

45+2. perc: A mérkőzés első sárga lapját Csirmaz István kapja.

45. perc: Kettő percet hosszabbít a játékvezető.

39. perc: Rokszin Ádám ápolása miatt állt bő egy percet a játék, de a szolnoki támadó folytatni tudja a meccset.

Kurdics Levente (kékben) nem tudott kilépni a védők szorításában (Fotó: Kiss János/Új Néplap)
Kurdics Levente (kékben) nem tudott kilépni a védők szorításában (Fotó: Kiss János/Új Néplap)

29. perc: Itt az első szolnoki helyzet, amiből majdnem gól lett! Tisza Kálmán lőtt 17 méterről, a bal alsóba tartó labdát Rózsa Dániel bravúrral kitenyerelte, majd a kipattanót Csirmaz István lőtte kapura hét méterről, de a vendégek kapusa ismét bravúrral hárított! A szögletből nem alakult ki veszély, mivel Rózsa lehúzta a labdát.

Nagyjából tízfős szurkolótábor biztatja a hazaiakat a Tisza-gátról.

24. perc: Kállai Kevin vitte le a jobb szélen az alapvonalig a labdát, bepassza után Medgyes Zoltán 12 méterről erőtlenül lőtt a bal kapufa mellé.

21. perc: Kisebb lehetőség a vendégoldalon, Németh Márió emelt kapura 16 méterről, ám nem volt jó kísérlet, így a labda a kapus ölébe hullott.

Egyébként még ha kevés is a helyzet, a mérkőzés nem rossz, csak a támadóharmadokban sok a hiba.

A kezdés előtt még baráti volt a hangulat, azután sportszerű, de kőkemény csata zajlott (Fotó: Kiss János/Új Néplap)
A kezdés előtt még baráti volt a hangulat, azután sportszerű, de kőkemény csata zajlott (Fotó: Kiss János/Új Néplap)

17. perc: Sokat kellett várni a második helyzetre, de ez is a Halié. Farkas Balázs tört be a tizenhatoson belülre, jobb alsóba tartó lövése azonban erőtlen volt, így a szolnokiak kapusa könnyedén fogta.

3. perc: Megvan a meccs első helyzete! Rosszul próbáltak felszabadítani a hazai védők, a labda Rácz Ferenc elé pattant, akinek tíz méterről eleresztett lövését Molnár-Farkas Tamás bravúrral védte!

A Szolnok tiszta kék, míg a Haladás fehér szerelésben lép pályára.

1. perc: Kezdődik a mérkőzés, a hazaiak indítják útjára a labdát!

Szolnoki bemelegítés a mérkőzés előtt (fotó: Kiss János/Új Néplap)
Szolnoki bemelegítés a mérkőzés előtt (fotó: Kiss János/Új Néplap)

ELŐZMÉNYEK

– Sajnos Novák Csanád miatt a múlt heti kiállítása miatt nem számíthatunk, illetve Bárdos Bence ugyancsak nem léphet pályára, mivel begyűjtötte az ötödik sárga lapját – számolt be az újabb hiányzókról Csábi József, a szolnoki csapat vezetőedzője az Új Néplapnak.– Szerencsére Horgosi Donát és Kotula Máté visszatérhet, így a rendelkezésre álló játékosok létszáma nem változik az elmúlt fordulókhoz képest. Természetesen szeretnénk szépen zárni az évet, egy győzelemmel feltehetnénk az i-re a pontot az őszi teljesítményünk tekintetében. Nyilván ez nem lesz könnyű, a Haladás jó csapat, nem véletlenül áll remek helyen a tabellán. Ráadásul a Halié az NB II egyik legjobb csatárpárosa – Medgyes Zoltán és Rácz Ferenc –, így hátul is ugyanolyan szervezetten kell játszanunk, ahogy szoktunk.

– Idén az utolsó meccsünk lesz, ahhoz, hogy feltegyük az i-re a pontot, bravúr kell – mondta Mátyus János, a Haladás vezetőedzője a Vas Népének. – A hétfői meccs óta újabb játékosaink estek ki, a sok hiányzó ellenére töretlen harci szellemmel, küzdeni tudással és nagy taktikai fegyelemmel fogunk játszani. A Szolnok masszív csapat, az őszi meccsünkön csak egyszer lőtt kapura, de azzal el is vitte az egyik pontot – ezúttal vélhetően sokkal veszélyesebb lesz. Nagy elvárásaink jelen helyzetünkben nem lehetnek, de azt megígérhetem, hogy kihozzuk a mérkőzésből a maximumot!

A Haladás játékosaira is az év utolsó mérkőzése vár (Fotó: Kiss János/Új Néplap)
A Haladás játékosaira is az év utolsó mérkőzése vár (Fotó: Kiss János/Új Néplap)

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Megtudjuk, hogy mire megy a legutóbbi négy bajnokiján döntetlenre végző Szolnoki MÁV a hétfőn a Siófokot tartalékosan is legyőző Szombathelyi Haladás ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik