Fölényben játszva pontot szerzett a Siófok a Soroksár otthonában

Vágólapra másolva!
2021.04.07. 16:20
null
Meddő siófoki mezőnyfölény a Haraszti úton (Fotó: Tumbász Hédi)
Nyolc mérkőzésesre hízott a Siófok nyeretlenségi sorozata, miután a Balaton-partiak szerda délután gól nélküli döntetlent játszottak a Soroksárral. Mihalecz István tanítványai szinte végig jobban futballoztak vendéglátójuknál, de igazán nagy helyzet egyik csapat előtt sem adódott, így maradt az iksz.


LABDARÚGÓ NB II
31. FORDULÓ

SOROKSÁR SC–BFC SIÓFOK 0–0

Haraszti út, zárt kapuk mögött. Vezette:Görög Márió (Horváth Zoltán, Bertalan Dávid)
SOROKSÁR:
Szécsi G. – Gárdos, Gengeliczki, Valencsik, Csontos – Gyömbér, Pászka – Orosz M. (Ramadan, 56.), Hudák M. (Korozmán, 61.), Szerető – Lovrencsics B. (Erdélyi, 88.).Vezetőedző:Lipcsei Péter
SIÓFOK:
Hutvágner – Horváth M., Jagodics, Izing, Kiss B. – Nikházi (Szakály A., 62.), Cipf, Tajthy, Horváth P. – Elek B. (Balogh B., 74.), Tömösvári (Gaál B., 62.).Szakmai igazgató:Mihalecz István

ÖSSZEFOGLALÓ

Szerda délelőtt még havazott a fővárosban, a Soroksár–Siófok NB II-es bajnokira azonban már a Nap is jegyet váltott, sajnos továbbra is egyedüli nézőként szemlélhette az eseményeket. A kiesés elől menekülő Balaton-partiak február eleje óta nem nyertek, míg a hatodik helyen álló házigazda a Haraszti úton mindössze két vereséget szenvedett el a szezonban, s ezúttal is esélyesként futballozhatott.

Az első félidőben azonban nem sokat mutatott tudásából Lipcsei Péter alakulata, jobbára a siófokiak járatták a labdát, s a párharcokból is többnyire a vendégek jöttek ki győztesen. A mezőnyben nagy csata zajlott, a tizenhatosok előteréig azonban csak elvétve jutottak el a csapatok, így kevés helyzetet jegyezhettünk fel. A legnagyobb lehetőség a Siófok előtt adódott, előbb Horváth Péter, majd Tömösvári Bálint lövését kellett védenie Szécsi Gergőnek, míg a túloldalon csupán Szerető Krisztofer lapos próbálkozása okozott riadalmat.

A fordulás után Cipf Dominik szép kapáslövéssel jelentkezett, majd Horváth vette célba a bal alsó sarkot, Szécsi azonban leért a lövésre. A siófokiak továbbra is veszélyesebben futballoztak, de a Soroksár is könnyedén megszerezhette volna a vezetést, ha a csereként beállt Ammar Ramadan nagy helyzetben pontosabban céloz. Hutvágner eszén azonban ezen a napon nem lehetett túljárni, ahogyan a túloldalon Szécsi is lehúzta a rolót, így hiába mozgósított a hajrában mindkét fél nagy erőket a győzelemért, be kellett érniük a döntetlennel (0–0).

PERCRŐL PERCRE

93. perc: Vége a mérkőzésnek, amely gól híján pontosztozkodással zárult. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

Három percet hosszabbít Görög Márió játékvezető.

88. perc: Kényszerűségből változtatott Lipcsei Péter, Lovrencsics Balázs szája szakadt fel, a helyén Erdélyifolytatja.


85. perc:
Nikházi ugratta ki Cipfet, de Gengeliczki visszaért, s az utolsó pillanatban menteni tudott.

81. perc: Jagodicsakasztotta Ramadant, s bár a játékvezető helyesen előnyszabályt alkalmazott, utólag előhúzta a sárga lapot.

Egyórányi nihil után a hajrára megélénkült a játék, érezhetően egyik csapat sem érné be a döntetlennel.

76. perc:Kiss Balázs ütközött Gárdossal, a játékvezető utóbbinak mutatta fel a sárga lapot.

74. perc: Bencék cseréje a vendégeknél, Elek helyén Balogh folytatja a játékot.

71. perc: NAGY VÉDÉS! Jagodics hibáját kihasználva Korozmán tálalt Ramadan elé, de utóbbi lapos lövését bravúrral fogta Hutvágner.

69. perc: Gaálvégezhetett el szabadrúgást jó helyről, ám tekerése elszállt a keresztléc felett.

65. perc: Pászka szabadrúgása eljutott Csontosig, de a visszazáró védők szerelni tudtak.

62. perc:Kettős csere a vendégeknél, Tömösvári helyett Gaál Bálint érkezett, míg Nikházit Szakály Attila váltotta.

61. perc: Hudák maradt lent egy párharcnál, de a saját lábán hagyta el a pályát, csereként Korozmán folytatja a helyén.

56. perc:Először cserélt a Soroksár, Orosz Márk nevével olvasóink sem sokat találkozhattak, a helyén Ramadanhozhat új lendületet a hazaiak játékába.

54. perc: Egy szépen felépített támadás végén Kiss Balázstekerése kerülte el a soroksári kaput.

50. perc:Továbbra is jobban játszik a Siófok, ezúttal Horváth Péter vette célba a bal alsó sarkot, Szécsi azonban leért a lövésre.

48. perc:Horváth Milán tanári beadását követőenCipf lőtt félfordulatból, de Szécsi a helyén volt.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés, egyik szakvezető sem változtatott.

Mezőnyjáték jellemezte az első félidőt (Fotó: Tumbász Hédi)
Mezőnyjáték jellemezte az első félidőt (Fotó: Tumbász Hédi)

45. perc: Nincs hosszabbítás az első játékrész végén, a szünetben 0–0-s állást mutat az eredményjelző.

Az első félóra siófoki mezőnyfölényét követően kiegyenlítettebbé vált a játék képe, ám továbbra sem rágjuk tövig a körmünket, lassan csordogál a mérkőzés.

38. perc: Valencsik lökött nagyot ellenfelén, majd reklamált is, a játékvezetőnél pedig betelt a pohár, s felmutatta a sárga lapot.

35. perc: Itt az első nagyobb lehetőség, Szécsi előbb Horváth Péter lövését védte lábbal, majd Tömösváriismétlését tolta ki a bal alsó sarok elől.

31. perc:Tajthy vállalkozott lövésre 18 méterről, az életerős próbálkozás elzúgott a jobb felső mellett.

28. perc: Éledezik a Soroksár, ezúttal Szerető remek beadását kellett a mezőnybe öklöznie Hutvágnernek.

26. perc:Csontos indítása találta meg a leshatárról kilépő Szeretőt, de a támadó két védő gyűrűjében rossz megoldást választott, így Hutvágner könnyedén fogta a lövést.

A hazaiaknál Takács Zsombor és Derekas Zoltán is hiányzik, mindketten a DVSC ellen gyűjtötték be ötödik sárga lapjukat.

19. perc:Egy szabadrúgás-kombináció végén Cipftekerése szállt méterekkel fölé.

Némi meglepetésre többet birtokolja a labdát és veszélyesebben támad a Siófok, de a kapuk nem forognak veszélyben.

11. perc: Horváth Péter cselezte be magát a tizenhatoson belülre, lapos lövését Szécsi tolta szögletre.

8. perc: Tömösvári baloldali szögletét követően Horváth Milánfejese kerülte el a kaput.

6. perc: Izinglépett oda ellenfelének, villant a sárga lap.

Egyszerű, de nagyszerű: tiszta feketében a hazaiak, fehérben a vendégek.

1. perc: Felharsant a kezdő sípszó, útjára indult a labda.

Hazai pályán imponáló a Soroksár mérlege (Fotó: Tumbász Hédi)
Hazai pályán imponáló a Soroksár mérlege (Fotó: Tumbász Hédi)

ELŐZMÉNYEK

A két csapat őszi mérkőzésén 3–2-es győzelmet aratott a Soroksár a Siófok otthonában, az akkor duplázó Magyari Szilárd most a cserepadon foglal helyet.

A Siófoka bennmaradásért küzd, a Balaton-partiak éppen a vonal felett, a 17. helyen állnak. Mihalecz István alakulataa háromhetes bajnoki szünetet követő első mérkőzésen sokáig döntetlenre állt a negyedik helyezett Pécs ellen, ám a második játékrész derekán a baranyaiak háromszor is betaláltak, így végül fölényes győzelmet arattak. A siófokiaknak nagyon kellenek a pontok, hiszen a közvetlen riválisok közül a Kazincbarcika és a Szentlőrinc a sárga-kékekhez hasonlóan 30 mérkőzésen 30 pontot szerzett, az említett csapatok ádáz harcot vívnak a kiesés elkerüléséért. A balatoniak ebben a naptári évben még nem örülhettek győzelemnek, ezt a rossz sorozatot szakítanák meg ma délután Soroksáron.

A házigazda Soroksárvasárnap a Nagyerdei Stadionban vendégszerepelt, s kiélezett, jó iramú mérkőzést játszott a DVSC-vel, amely a bajnokaspiráns 2–0-s győzelmével zárult.A sárga-feketék több nagy helyzetet is kialakítottak, ezúttal azonban nem sikerült betalálniuk, nem úgy, mint legutóbbi hazai fellépésük alkalmával, amikor háromgólos hátrányból fordítva 5–4-es győzelmet arattak a Budaörs felett. A fővárosi alakulat 48 ponttal az előkelő hatodik helyről várhatja a Siófok elleni összecsapást, a Haraszti úton mindössze két vereséget szenvedett a szezonban Lipcsei Péter alakulata.

Köszöntjük kedves olvasóikat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az elmúlt időszakban a középmezőny elejére felkapaszkodott Soroksár az előző hét fordulóban mindössze egy pontot összekapart BFC Siófok ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik