A Gyirmót is pontot tudott rabolni a PMFC-től

2022.11.09. 17:50
null
A gyirmótiak ezúttal is jól megszervezték a védekezésüket, itt például egy pécsi csatárra hárman ügyeltek (Fotók: Löffler Péter/Dunántúli Napló)
Hiába szerzett vezetést a PMFC az NB II 16. fordulójában, most sem tudta megőrizni előnyét. A vendég Gyirmót sem lehet azonban teljesen elégedett a baranyai megyeszékhelyen elért iksszel.

 

LABDARÚGÓ NB II
16. FORDULÓ

PÉCSI MFC–GYIRMÓT FC GYŐR 1–1 (1–0)
Pécs,
PMFC-stadion, 1200 néző. Vezette: Antal Péter (Máyer Gábor, Mohos Milán)
PMFC: Helesfay – Mayer (Gera Z., 63.), Rácz L., Katona L., Hadaró – Szeles (Terbe, 77.) – Kocsis, Kesztyűs, Nikitscher, Harsányi (Svedjuk, 63.) – Tóth-Gábor. Vezetőedző: Weitner Ádám
GYIRMÓT: Hársfalvi – Szegi (Major M., 60.), Polgár, Csörgő V., Hajdú – Vass Á. – Kovács M., Erdei M., Nagy P. (Herjeczki, 90.), Medgyes (Berki, 76.) – Simon A. (Pethő, 76.).Vezetőedző: Csertői Aurél
Gólszerző: Tóth-Gábor (12. – 11-esből), ill. Erdei (59.)

ÖSSZEFOGLALÓ

Az első pár percben még ébredezett a PMFC a Gyirmót ellen, amivel rá is ijesztett kissé a szurkolóira, de aztán felvette a ritmust, és több veszélyes akciót is indított.

Már az 5. percben tizenegyesért kiáltott a hazai publikum, amikor Tóth-Gábor eltűnt egy védő mellett, de végül a 11. percig várni kellett a büntetőre. Akkor Kocsist buktatta a korábbi válogatott Vass Ádám a tizenhatoson belül, Tóth-Gábor pedig a kapu bal oldalába passzolva a labdát nagyon nyugodtan értékesítette a tizenegyest.

A gól után a Gyirmót rákapcsolt, de sokáig nem tudta feltörni a hazai védelmet. Az első játékrész végén azonban Simon András előtt volt egy hatalmas helyzet, becsúszva viszont pár méterről sem tudta a kapuba juttatni az erősen érkező labdát.

A fordulás utáni percek ugyan a Pécsé voltak, gólt azonban nem tudott szerezni, Ezzel ellentétben kissé váratlanul egy bal oldali beadás után a vendégek játékosa, Erdei teljesen üresen maradt, s a kapuba bólintott.

Az egyenlítés megfogta a hazaiakat, és sokáig nem értek oda a Gyirmót kapuja elé. A hajrában viszont már több ígéretes helyzetük is volt. Nikitscher is kikaparta magának a gesztenyét, de aztán mellé lőtt, majd Gera is közelről hibázott estében. Így döntetlennel zárult a mérkőzés. 1–1

16. FORDULÓ
Soroksár SC–Dorogi FC 2–1
Aqvital FC Csákvár–Diósgyőri VTK 0–3
BFC Siófok–Békéscsaba 1912 Előre 2–2
Nyíregyháza Spartacus FC–HR-Rent Kozármisleny 2–0
FC Ajka–MTK Budapest 2–3
Szombathelyi Haladás–Budafoki MTE 1–1
ETO FC Győr–Credobus Mosonmagyaróvár 0–1
Kolorcity Kazincbarcika SC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 0–2
Pécsi MFC–Gyirmót FC Győr 1–1
Tiszakécskei LC–Szentlőrinc 2–1

Az állás
1. Diósgyőri VTK16111431–16+1534
2. Pécsi MFC168818–10+832
3. MTK Budapest1693448–28+2030
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia1684421–16+528
5. Gyirmót FC Győr1683528–18+1027
6. Soroksár SC1675427–24+326
7. FC Csákvár1666422–19+324
8. Szombathelyi Haladás1665519–20–123
9. BFC Siófok1665519–22–323
10. ETO FC Győr1664618–14+422
11. Nyíregyháza Spartacus1663725–20+521
12. Szentlőrinc SE1655622–24–220
13. FC Ajka1654722–23–119
14. Tiszakécske1654715–20–519
15. Kazincbarcika1654719–26–719
16. Mosonmagyaróvár1653817–25–818
17. Budafoki MTE1646617–23–618
18. Békéscsaba 1912 Előre1635823–29–614
19. Kozármisleny16321114–33–1911
20. Dorogi FC16241015–30–1510

 

Egy esetet leszámítva jól zárt a sárga mezes gyirmóti védelem (Fotók: Löffler Péter/Dunántúli Napló)
Egy esetet leszámítva jól zárt a sárga mezes gyirmóti védelem (Fotók: Löffler Péter/Dunántúli Napló)

 

PERCRŐL PERCRE

Vége a mérkőzésnek!

90. perc:Herjeczki érkezett Nagy Patrik helyére a vendégeknél!

90. perc: Kocsis lapos centerezésébe nem tudott belesarkalni Tóth-Gábor, Gera pedig estében mellé lőtt másfél méterről.

86. perc: Csörgő Viktor is besárgult.

83. perc: Nikitscher védőkön küzdötte át magát, majd nyolc méterről mellé tekert.

79. perc: Kocsis lőtt a vendég tizenhatos jobb sarkáról laposan a rövid alsóra, de Hársfalvi másodjára fogta a labdát.

77. perc: Szeles helyett Terbe folytatja a PMFC-ben!

77. perc: Vass Ádám készített le Pethő elé, de a támadó első labdaérintéséből nem talált kaput.

76. perc: Kettőt cseréltek a vendégek. Simon András helyén Pethő, Medgyesén Berki folytatja.

 

Csörgőéknek (67) a második félidőben sikerült kiegyenlíteniük (Fotók: Löffler Péter/Dunántúli Napló)
Csörgőéknek (67) a második félidőben sikerült kiegyenlíteniük (Fotók: Löffler Péter/Dunántúli Napló)

75. perc: Major Martin kapott sárga lapot.

63. perc: Mayer helyére Gera Zalán, Harsányiéra Svedjuk érkezett a hazaiaknál.

60. perc: Cseréltek a vendégek. Szegi helyére Major Martin érkezett

59. perc: GÓÓÓÓL! Egyenlít a Gyirmót!Hajdú bal oldalról érkező beadásánál maradt teljesen egyedül Erdei Milán, aki pár méterről bólintott a kapuba. 1–1

55. perc: Mayer kapott sárga lapot.

51. perc: Kocsis forgatott meg két védőt a jobb oldalról befele törve, lövését Hársfalvi védte.

49. perc: Harsányi kapott remek labdát Kocsistól, a jobb lábára cselezett, de egy védőben elakadt. Szabálytalanságot fújt a játékvezető, így hiába lőtt a kapuba a berobbanó Tóth-Gábor Kristóf.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés. A szünetben nem volt csere.

Véget ért az első félidő!

44. perc: Szép támadás végén Simon András becsúszva lőtte mellé a kapu torkából.

Fejpárbaj a pécsi estében (Fotók: Löffler Péter/Dunántúli Napló)
Fejpárbaj a pécsi estében (Fotók: Löffler Péter/Dunántúli Napló)

40. perc: Kovács Milán próbálkozott 30-ról, de közel sem járt a labda a kapuhoz.

39. perc: Nagy Patrik futott neki Rácz Lászlónak, amiért utóbbi sárgát kapott.

34. perc: Szegi lőtte bele a sorfalba veszélyes helyről a szabadrúgást. Az ismétlés újra védőt talált, de ezúttal kifelé pattant a labda.

30. perc: A gól óta a mezőnyben folyik a csata. A kapuk nem forognak veszélyben.

 

Tóth-Gábor tizenegyesből juttatta vezetéshez a házigazda pécsieket
Tóth-Gábor tizenegyesből juttatta vezetéshez a házigazda pécsieket

12. perc: GÓÓÓÓÓÓÓL! Vezet a PMFC! Tóth-Gábor lassan futott neki a büntetőnek, egy pillanatra meg is torpant, majd jobbal az elvetődő kapus mellett a kapu bal oldalába passzolt. 1–0

11. perc: Kocsist buktatták a tizenhatoson belül, hazai büntető következik.

5. perc: Tóth-Gábort figyelmeztette a játékvezető, hogy ne essen el azonnal a védő mellett, ha belép a tizenhatoson belülre.

3. perc: Hajdú tört be a hazai tizenhatoson belülre bal oldalról, még ellökni sem tudta Rácz, de a lövése Katonáról fölé ment.

1. perc: Kezdődik a találkozó!A vendégek indították útjára a labdát.

Érkeznek a csapatok. A vendég Gyirmót FC Győr tiszta sárgában lép ma pályára, míg a PMFC hagyományos piros-fekete szerelésében.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a még mindig veretlen, de már csak második helyezett Pécs a negyedik helyen álló Gyirmót ellen.

Legfrissebb hírek

McGinn gólja döntött Bostonban, 36 év után nyert világbajnoki meccset Skócia

Foci vb 2026
16 órája

Fél óráig lefutballozták Brazíliát, de Vinícius villanása elegendő volt a Marokkó elleni vb-döntetlenhez

Foci vb 2026
19 órája

Balogun duplázott, az Egyesült Államok egy félidő alatt lerendezte Paraguayt Los Angelesben

Foci vb 2026
Tegnap, 5:10

Nem bírták a nyomást a bosnyákok, Kanada egyenlített, és megszerezte története első vb-pontját

Foci vb 2026
2026.06.12. 22:58

NB II: sok távozó a DVTK-nál, a Vidinél, Csákváron és Kécskén, a Kecskemét már öt játékost szerződtetett – átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.06.12. 13:57

Ami Szon Hung Minnek nem ment, Hvang In Bomnak igen – Dél-Korea hátrányból felállva darálta be a cseheket

Foci vb 2026
2026.06.12. 06:05

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
2026.06.11. 07:58

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29
Ezek is érdekelhetik