CS. A.
2023.09.26 09:47 Frissítve: 2023.09.26 11:22

NB II: „Meg kell tanulnunk nyerni” – Tamási Zsolt a Gyirmótról

Mint beszámoltunk róla, távozott a labdarúgó NB II-ben utolsó előtti Gyirmót FC Győrtől Csizmadia Csaba vezetőedző, akinek menesztéséről Tamási Zsolt szakmai igazgató beszélt – akire a klub megbízott edzőként számít a közeljövőben.

Tamási Zsolt (Fotó: Gyirmót FC Győr)

A gyir­mótiak nem szerepeltek jól, az eddig lepörgött nyolc fordulóban mindössze öt pontot gyűjtöttek, még nem nyertek, jelenleg az utolsó előtti, 17. helyen állnak. A Mol Magyar Kupában továbbjutott az együttes, a Körösladányi MSK ellen nyert tizenegyesrúgásokkal.

„Ilyen szereplés után rendre felvetődik az edzőváltás, mert sajnos nem szereztünk annyi pontot, amennyi elvárható lenne   – mondta lapunknak Tamási Zsolt, a Gyirmót FC Győr szakmai igazgatója.  – De máshonnan is megközelíthetjük a kérdést: öt alkalommal nem kaptunk ki, úgy, hogy rendre nyerhettünk is volna. A játékunk rendben volt, s láttam, milyen munkát végzett Csizmadia Csaba a nyár óta, egy rossz szavam sem lehet: erőnléti, szakmai és taktikai szempontból is jól felkészítette a csapatot. A legutóbbi, Vasas elleni bajnokin kikaptunk kettő-nullára, de a játék képe nem azt mutatta, hogy pont nélkül távozunk. Minden támogatást megadtam a vezetőedzőnek, segítettem, amiben csak tudtam, a tulajdonosi kör azonban jelezte a vasárnapi meccs után, hogy hétfőn szeretne találkozni Csabával, s végül megköszönte a munkáját. Sajnálom, hogy így alakult, de kétségtelen, az eredmények nem jöttek.”

A Gyirmót legközelebb az Ajkát fogadja szerdán, majd vasárnap újfent otthon lép pályára, mégpedig a Siófok ellen. Kérdés, meddig tart Tamási Zsolt megbízása.

„Arról nem volt szó, hogy meddig irányítom a csapatot, csak azt tudom, hogy hétfőtől az én feladatom – folytatta a vezető­edzői posztot ideiglenesen betöltő szakember.  – Hogy min kell változtatnom? Jó kérdés, mert valóban remek munkát végzett Csaba. Az biztos, hogy meg kell tanulnunk nyerni! Ez nem könnyű, mentális felkészültség kérdése is, hogy sikerül-e, remélem, igen, s már az Ajka ellen győztesen hagyjuk el a pályát.”

AZ NB II ÁLLÁSA
  1. ETO FC Győr 8 5 1 2 17–10   +7  16
  2. Budafoki MTE 8 5 1 2 10–  6   +4  16
  3. Nyíregyháza Spartacus 8 4 4 12–  6   +6  16
  4. Vasas FC 8 4 2 2 18–  9   +9  14
  5. Kozármisleny 8 4 2 2 12–  9   +3  14
  6. Pécsi MFC 8 3 4 1   4–  1   +3  13
  7. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 8 3 4 1   9–  8   +1  13
  8. FC Csákvár 8 4 4 11–  9   +2  12
  9. Soroksár SC 8 3 2 3   9–  8   +1  11
10. Budapest Honvéd 8 3 2 3 10–10     0 11
11. Kazincbarcika 8 2 5 1 11–  8   +3  11
12. Szombathelyi Haladás 8 2 3 3 10–13   –3    9
13. BFC Siófok 8 2 3 3   7–11   –4    9
14. Tiszakécske 8 2 2 4   9–12   –3    8
15. BVSC Zugló 8 1 3 4   7–14   –7    6
16. FC Ajka 8 1 2 5   4–10   –6    5
17. Gyirmót FC Győr 8 5 3   8–12   –4    5
18. Mosonmagyaróvár 8 3 5   7–19 –12    3
2023.12.04 14:07:36

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

A 30. percben emberhátrányba kerülő baranyaiaknak esélyük sem volt a parádés őszt produkáló Szpari ellen.

2023.12.03 00:59:44

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Hiába játszott jobban a Tiszakécske, a mérkőzés végén Nagy Zoárd pontot mentett a vendégeknek.

2023.12.02 23:12:31

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Stabil védelmű csapatok találkoztak a Tisza-partján, egyetlen tizenegyesgól döntött.

2023.12.02 23:21:44

Labdarúgó NB II nemzetisport.hu

Kröhn nyerő cserének bizonyult a győri csapatban az Ajka ellen.