NB II: kölcsönbe Pécsre távozott Paksról az U-válogatott támadó

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022.08.22. 14:27
null
Kocsis Bence Paksról Pécsre került kölcsönbe (Fotó: Mártonfai Dénes/Tolnai Népújság)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Pécsi MFC-nél folytatja pályafutását kölcsönben a Paksi FC utánpótlás-válogatott támadó középpályása, Kocsis Bence Máté – jelentette be honlapján a Tolna megyei és a Baranya megyei klub is.

A ballábas, több poszton is bevethető Kocsis Bence februárban igazolt Paksra az MTK-tól, s a tolnaiaknál négy NB I-es mérkőzés mellett a Magyar Kupában egy találkozón kapott szerepet, emellett a tolnaiak harmadosztályú együttesében hatszor lépett pályára, ám a két klub megegyezése után a fiatal támadó kölcsönben a Pécsi MFC-nél folytatja pályafutását kölcsönben.

Kocsis az U17-es, az U18-as és az U19-es válogatottakban is szerepelt, míg az MTK-nál 15 NB I-es mérkőzésen kapott lehetőséget.

A ballábas, több poszton is bevethető játékos a korábbi években folyamatosan szerepelt az U17-es, U18-as és U19-es válogatottakban is. Kocsis Bencét 2021 nyarán az MTK Budapest szerződtette, a kék-fehéreknél 15 mérkőzésen játszott az NB I-ben.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS PAKSON
Érkezők:
Bőle Lukács (Budapest Honvéd),Debreceni Zalán (Szombathelyi Haladás), Dezamits Dominik (Szombathelyi Haladás), Kádár Tamás (Újpest FC, szabadon igazolhatóként), Varga Barnabás (Gyirmót FC Győr)

Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérnek: Kelemen Dávid (FK Csíkszereda – Románia), Lorentz Márton (BFC Siófok)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Ribár Milán, Volter Patrik
Kiszemeltek:
Távozók: Ádám Martin (Ulszan Hyundai – Dél-Korea), Bognár Dávid (kazincbarcikai kölcsön után Kozármisleny),Bognár István (MTK Budapest, legutóbb kölcsönben Arisz Limassol – Ciprus), Medgyes Sinan (MTK Budapest), Pethő Bence (Gyirmót FC Győr)
Kölcsönbe távozók: Borsos Vilmos (diósgyőri kölcsön után Dorog), Debreceni Ákos (szegedi kölcsön után BFC Siófok), Dezamits Dominik (Mosonmagyaróvár), Kesztyűs Barna (PMFC), Kocsis Bence (PMFC), Nyári Patrik (III. Kerületi TVE-kölcsön után BFC Siófok)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PÉCSI MFC-NÉL
Érkezők:
Hadaró Valentin (Kecskemét – kölcsönbe), Harsányi István (Szentlőrinc), Kesztyűs Barna (Paksi FC – kölcsönbe), Kocsis Bence (Paksi FC – kölcsönbe), Kovács Péter (Szolnok), Makrai Gábor (DVTK),Mayer János (Puskás Akadémia FC), Takács Zsombor (BVSC-Zugló),Terbe Botond (Vasas), Tóth-Gábor Kristóf (Budapest Honvéd, legutóbb Haladás – kölcsönben)
Távozók
:
Adamcsek Máté (Nyíregyháza), Bíró Bence (MTK – kölcsönből vissza, onnan Szeged-Csanád GA), Bukrán Erik (Békéscsaba), Dávid Zoltán (NK Nafta Lendva – Szlovénia), Archie Hawkins (angol, Pécsi EAC), Hursán György (Haladás),Károly Bálint (?), Keresztes Barna (kozármislenyi kölcsön után Pécsi EAC), Króner Martin (Soroksár), Geiger Norbert (Tiszakécskei LC), Preklet Csaba (III. Kerületi TVE),Sági Milán (Kecskemét), Zsemlye Balázs (DVTK – kölcsönből vissza), Vukman Donát (Majosi SE)

 

Legfrissebb hírek

Lenzsér részleges izomszakadást szenvedett, még nem tudja, mikor térhet vissza

Labdarúgó NB I
5 órája

Várhidi Péter: Nem sok értelmét látom az újpesti edzőváltásnak

Labdarúgó NB I
20 órája

Damir Krznar: Egész életemben nyomás alatt dolgoztam, amit szeretek is

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:18

Damir Krznar az Újpest új vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:34

Visszajutott az élvonalba a Kisvárda, kikapott a Vasas, ismét feljutó helyen a Barcika – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 20:48

Böde és Ötvös lecsapott, a Paks kevés energiabefektetéssel is nyert a Fehérvár otthonában

Labdarúgó NB I
2025.05.04. 20:20

Bár a győzelem elmaradt, visszajutott az élvonalba a Kisvárda!

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 19:14

A Budafok ellen sem tudott győzni a kiesésre álló Gyirmót

Labdarúgó NB II
2025.05.04. 18:52
Ezek is érdekelhetik