NB II, Kelet: nyert a Mezőkövesd és a Békéscsaba is

Vágólapra másolva!
2013.04.20. 19:15
A labdarúgó NB II Keleti csoportjában a 23. fordulóban a Mezőkövesd és a Békéscsaba is idegenben nyert, míg a Nyíregyháza kikapott Szegeden.

A Békéscsaba öt nyeretlen bajnoki után, Kazincbarcikán tudott ismét három pontnak örülni. A csabaiak legutóbb március elején az FTC II ellen tudtak győzni, majd öt találkozón négy vereséget és egy döntetlent produkáltak.

A Mezőkövesd továbbra is tapad a listavezető Vasasra, ezúttal az Orosháza otthonában nyert 3–2-re.

A dobogós helyek valamelyikéért még harcban lévők közül a Szeged a Nyíregyházát látta vendégül, s a hazaiak Jovánczai Zoltán találatával három értékes pontra tettek szert.

A szezon végén biztosan kieső FTC II és DVSC-DEAC ötgólos összecsapást vívott Debrecenben, amelyen végül a fővárosi zöld-fehérek diadalmaskodtak – miután 1–2-ről fordítva 3–2-re nyertek.

NB II KELETI CSOPORT
23. FORDULÓ


KAZINCBARCIKAI SC–BÉKÉSCSABA 1–2 (1–1)
Kazincbarcika, 600
néző. Vezette: Böcskei (Hofbauer, Makkosné)
KAZINCBARCIKA: Póser – Privigyei, Komlósi, Fótyik, Horváth Sz. (Horváth B., 84.) – Jeremiás, Kiprich, Fehér B., Tátrai – Casado, Vólent (Salvador, 74.). Vezetőedző: Kiprich József
BÉKÉSCSABA: Scsekics – Calvin, Lengyel D., Botis, Juhász Gy. – Kákonyi (Majoros Á., 61.), Leucuta (Raducu, 86.), Varga N., Király P. – Obot (Hadar, 79.), Randelovics. Szakmai igazgató: Pásztor József
GÓLSZERZŐ: Leucuta (0–1) a 7., Casado (1–1) a 23., Randelovics (1–2) a 81. percben
KIÁLLÍTVA: Hadar (belekönyökölt Kiprichbe) a 83. percben
MESTERMÉRLEG
Kiprich József: – Az első fél órában nagyon gyatrán futballoztunk, jobbára csak ívelgettük előre a labdát. Aztán megtaláltuk a játék ritmusát, sikerült egyenlíteni, de a hajrában egy hiba újabb vendéggólt eredményezett. Helyzeteink kimaradtak, a döntetlen igazságosabb lett volna.
Pásztor József: – Javuló játékot nyújtottunk, és ha jobban használjuk ki helyzeteinket, már korábban is eldönthettük volna a mérkőzést. Így csak a három pontnak tudunk felhőtlenül örülni.

SZEGED 2011–NYÍREGYHÁZA SPARTACUS 1–0 (0–0)

Szeged, 1200 néző. Vezette: Erdős (Horváth Z., Péter)
SZEGED: Belecsan – Tóth I. (Borbély, 75.), Petrók, B. Kapic, Farkas M. – Kis R. (Kéri, 61.), Ulviczki, Sz. Markovics, Farkas Z. – Jovánczai, Gomez (Varga B., a szünetben). Vezetőedző: Gálhidi György
NYÍREGYHÁZA: Balogh J. – Ur, Farkas A., Ambrusz, Dajka – Csorba, Davidov (Reznek, 79.), Minczér, Pákolicz – Germán (Bárányos, 51.), M. Nikolics (Katona Gy., 75.). Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
Gólszerző: Jovánczai (1–0) a 73. percben
MESTERMÉRLEG
Gálhidi György: – Stabil védekezésünknek és hatékony középpályás játékunknak köszönhetjük győzelmünket, amely nagyobb különbségű is lehetett volna.
Lucsánszky Tamás: – Pontrúgás utáni figyelmetlenség miatt szerezhető pontot vesztettünk. Gyáván futballoztunk.

OROSHÁZA FC–MEZŐKÖVESD-ZSÓRY SE 2–3 (2–1)
Orosháza, Mátrai Sándor Stadion, 500 néző. Vezette: Szabó Zs. (Lémon O., Szvetnyik B.)
OROSHÁZA: Molnár – Kerekes (Szabó N., 63.), Futaki, Milenkovics, Makra – Mohamed, Ondrejo, Varga R., Kerepeczki (Végh A., 68.) – Tóth D., Ács L. (Balázs J., 60.). Vezetőedző: Major László
MEZŐKÖVESD: Szántai – Hegedűs Cs., Szalai V., Kardos, Éles – Lipusz (Olasz, 55.), Bognár I., Farkas B., Petneházi (Bagi, 75.) – Hamar Á., Menougong (Kemény, 80.). Vezetőedző: Véber György
Gólszerző: Tóth D. (1–0) a 8., Hamar Á. (11-esből, 1–1) a 11., Tóth D. (2–1) a 13., Hamar Á. (11-esből, 2–2) a 48., Olasz D. (2–3) a 66. percben
Kiállítva: Varga R. (második sárga lap miatt) a 47., Kemény (ütésért) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Major László: – Gratulálok a csapatomnak, és bízom benne, hogy ennél csak jobban fognak szórakozni a nézők a jövőben.
Véber György: – Hektikus mérkőzésen aratott győzelmünk a végén sokat érhet.

DVSC-DEAC–FERENCVÁROS II 2–3 (1–1)
Debrecen,
Oláh Gábor utca, 700 néző. Vezette: Berényi (Demeter, Pápai)
DVSC-DEAC: Szécsi G. – Kuti, Ludánszki B., Szatmári Cs., Tatár (Aranyos, 75.) – Dombi (Sós, a szünetben), Gál M., Lucas, Bereczki – Sl. Bouadla, Angyal (Len, 60.). Edző: Szalánczi Tamás
FERENCVÁROS II: Hermány – Simita (Erdei, 42.), Batik, Vattai, Birtalan J. – Pantelisz, Nyilasi B. (Kleizer, 84.), Vass M., Csilus, Papp M. – Nehéz. Edző: Lipcsei Péter
Gólszerző: Angyal (1–0) a 15., Nehéz (1–1) a 32., Bereczki (2–1) az 54., Vass M. (2–2) a 75., Nehéz (2–3) a 88. percben
MESTERMÉRLEG
Szalánczi Tamás: – A játékkal különösebb probléma nem volt, gólhelyzetek tömkelegét hagytuk ki, az ellenfél természetesen ezt meg is büntette.
Lipcsei Péter: – Örülök a három pontnak. Az első félidőben nem játszottunk jól, de a folytatásra sikerült felpörögnünk, és megfordítottuk az eredményt.

A csoport állása
1. Mezőkövesd-Zsóry 23 13 3 7 40–27 +13 42
2. Vasas 22 13 3 6 33–23 +10 42
3. Békéscsaba Előre 23 10 8 5 42–34 +8 38
4. Balmazújváros 21 9 5 7 38–29 +9 32
5. Szeged 2011 22 8 8 6 32–30 +2 32
6. Budapest Honvéd II-MFA* 22 9 4 9 39–37 +2 31
7. Nyíregyháza Spartacus 23 9 4 10 28–30 –2 31
8. Ferencvárosi TC II* 22 9 3 10 37–37 0 30
9. Orosháza FC 23 9 3 11 37–44 –7 30
10. Újpest FC B* 22 9 2 11 32–39 –7 29
11. Kazincbarcikai SC 23 8 4 11 33–37 –4 28
12. Ceglédi VSE 22 7 8 7 39–40 –1 27
13. Szolnoki MÁV FC 22 7 6 9 28–31 –3 27
14. Putnok VSE 21 7 6 8 33–37 –4 27
15. DVSC-DEAC* 23 7 5 11 37–36 +1 26
16. Dunakanyar-Vác 22 6 4 12 22–39 –17 22

A Ceglédtől két pontot levontak. A Vácot az MLSZ fegyelmi bizottsága háromszori ki nem állás miatt kizárta. A váciak pályán elért eredményei megmaradnak, minden további meccsüket 3–0-val az ellenfél javára írják jóvá.

Az NB II 2012–2013-as szezonjának végén a bajnokságban résztvevő NB I-es sportszervezetek tartalék együttesei a csapatuk elért eredményétől függetlenül kiesnek az NB III-ba.



2013. április 21., vasárnap
17.00: Újpest FC B–Vasas
17.00: Balmazújváros–Szolnoki MÁV
17.00: Bp. Honvéd-MFA–Ceglédi VSE
A Putnok szabadnapos.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik