Továbbra is remek formában a Kecskemét, amely a Csákvárt is legyőzte

NYITRAI ANDRÁSNYITRAI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2021.08.22. 18:50
null
Lukács Dániel megint betalált (Fotó: Réti Attila)
A labdarúgó NB II 5. fordulójában az előző három meccsén veretlen Kecskemét a Csákvárt fogadta. A KTE folytatta jó sorozatát, és 2–0-ra legyőzte ellenfelét. 


LABDARÚGÓ NB II
5. FORDULÓ

KECSKEMÉTI TE–AQVITAL FC CSÁKVÁR 2–0 (1–0)
Kecskemét, Széktói Stadion, 1200 néző.Vezette:Móri Tamás (Csatári Tibor, Belicza Bence Péter)
KECSKEMÉT:Varga B. – Madarász (Buna 53.), Szabó A., Rjasko, Belényesi, Hadaró – Vágó (Marsa 70.), Nagy K., Katona (Szuhodovszki 53.) – Tóth B. (Tóth D. 70.), Lukács D. (Szalai J. 85.). Vezetőedző:Szabó István
CSÁKVÁR: Auerbach – Csirmaz, Dulló, Tányéros, Kalmár – Komáromi, Mészáros D. (Bakos Sz. 60.), Ominger (Posztobányi, a szünetben), László – Torvund (Mim 60.) – Murai (Takács T. 70.). Vezetőedző: Mónos Tamás
Gólszerző:
Lukács D. (23.), Tóth D. (83.)
MESTERMÉRLEG
Szabó István:
– Összességében egy munkás mérkőzés volt, de lesz is még sok ilyen a szezonban. Az első félidőben jól játszottunk, nekünk sok lehetőségünk volt, ellenfelünknek nem nagyon akadt. A fordulás után inkább az eredmény tartására és a veszélyes kontrákra törekedtünk, nekünk is adódott nagy sanszunk, ugyanakkor nekik is. Megérdemelten nyertünk véleményem szerint egy jó csapat ellen.
Mónos Tamás: – Az első félidőben teret adtunk a Kecskemétnek, noha magasan akartunk védekezni, ebből keveset kaptam, ellenfelünk veszélyesebb is volt. A második félidőben kezdtük el azt játszani, amit erről a mérkőzésről gondoltam volna, többet volt nálunk a labda, persze ekkor már a hazaiak vezettek. Voltak lehetőségeink, volt gól a játékunkban, ami bizakodásra adhat okot a jövőre nézve is, de a Kecskemét összességében megérdemelten nyerte meg a mérkőzést.

ÖSSZEFOGLALÓ:

A mérkőzés tapogatózó játékkal indult, de a jó formában lévő Kecskemét meddő mezőnyfölényt tudott kialakítani, ami a 12. percben lehetőséget is hozott. Lukács ment el a jobb oldalon, lapos beadásáról centikkel maradt le középben Tóth Barna. A folytatásban is a kecskemétiek tettek többet a gólért, és a 23. percben be is találtak, az ügyeletes gólfelelős, Lukács Dániel kaparta ki magának a labdát a csákvári térfél közepén, kapura tört, majd jobbal kilőtte a bal alsót (1–0). Öt perccel később szabadrúgásból próbálkoztak a hazaiak, Rjasko célozta meg 20 méterről a jobb alsót, de Auerbach kitolta a labdát. A szünet előtt megint Lukács találhatott volna még be, de a 43. percben éles szögből leadott löketét a kapus lábbal hárította.

A második félidőben tudatosan vagy sem, de a KTE kevesebbet birtokolta labdát, igaz, a Csákvár sem tudott ezzel a helyzettel sokáig sokra menni. A 66. percben jó kontrát vezettek a vendégek, de Kalmár 10 méterről a bal alsó mellé lőtte a visszagurított labdát. A 68. percben a Kecskemét is kontrázott, de Szuhodovszki a védőtől is szorongatva mellé pöckölte a labdát öt méterről. A 75. percben a csereként beálló Takács magasságát használta volna ki a Csákvár, de a szöglet után fejese Varga kezében halt el, majd a másik oldalon Buna beadását Szuhodovszki lőtte bele a kapusba. A mérkőzés a 83. percben dőlt el, amikor Lukács indult el a bal oldalon, jó ütemben ugratta ki Tóth Dánielt, aki aztán ballal a rövid felsőbe lőtt (2–0). A KTE zsinórban harmadik hazai meccsét nyerte meg.

PERCRŐL PERCRE

90 + 2. perc: Vége! A KTE újra nyert hazai pályán.

90 + 2. perc: Varga védi még Komáromi ziccerét.

89. perc: Tányéros rántotta le ellenfelét.

85. perc: Ma is zúg Lukács nevétől a kecskeméti stadion, Szalai József a helyén.

83. perc: GÓÓL! Hazai kontra végén Lukács ugratja ki Tóth Dánielt, aki ballal a rövid rövid felsőbe tüzel! 20

80. perc: Marsa löki fel ellenfelét.

75. perc: A másik oldalon Buna beadása után lő Szuhodovszki, ezt is védi a kapus.

75. perc: Takács fejel öt méterről, Varga fogja.

70. perc: Cserék: Takács Murai helyén, Marsa és Tóth Dániel Tóth Barna és Vágó helyén.

68. perc: Hazai helyzet, Tóth beadása után Szuhodovszki sodorja mellé a labdát 5 méterről a védő szorításában. Murai sárgát kap közben.

66. perc: Vendég kontra, a visszagurítás után Kalmár lő a bal alsó mellé.

65. perc: Jobbára a Csákvár birtokolja most már a labdát, de stabil a kecskeméti védelem.

60. perc: Mim és Bakos Torvund és Mészáros helyén. Közben Hadaró kap sárgát.

53. perc: Dulló csúsztat mellé egy szöglet után. Közben hazai cserék: Buna és Szuhodovszki be, Katona és Madarász le.

48. perc: Szabó rántja le Torvundot.

46. perc: Jön a folytatás, Posztobányi állt be a vendégeknél.

Nagy mezőnyharcot hozott az első félidő (Fotó: Réti Attila)
Nagy mezőnyharcot hozott az első félidő (Fotó: Réti Attila)

45. perc: Szünetben 10-ra vezet a Kecskemét.

43. perc: Lukács tud lőni, lábbal véd a kapus.

40. perc: Meddő hazai fölény jellemzi az utóbbi perceket is.

32. perc: Nagy rúgta meg Komáromit, sárga.

28. perc: Vágó lő 20 méterről mellé, de megrúgták, jöhet egy szabadrúgás is. Rjasko a jobb alsót célozta, kitolja a kapus.

23. perc: GÓÓL! Vezet a Kecskemét! Lukács kaparja ki magának a labdát a csákvári térfél közepén, kapura tör, majd jobbal a bal alsóba lő! 10

Lukács Dániel megállíthatatlan (Fotó: Réti Attila)
Lukács Dániel megállíthatatlan (Fotó: Réti Attila)

21. perc: Kontrát vezetett a Csákvár, de Torvund lövése elakadt a védőben.

19. perc: Jól felkészültek egymásból a csapatok, egyelőre nagy helyzet nem volt.

12. perc: Lukács megy el a jobb oldalon, lapos beadása centikkel megy el Tóth lába előtt.

10. perc: A hazai csapat a kezdeményezőbb, de a Csákvár jól védekezik.

5. perc: Mezőnyben küzdenek egyelőre a felek.

1. perc: A KTE kezdi a mérkőzést.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az előző három meccsén veretlen Kecskemét a Csákvár ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik