NB II: Hegedűs János távozik a DVTK-tól

Vágólapra másolva!
2022.12.14. 18:57
null
Hegedűs János távozik (Fotó: dvtk.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő DVTK a hivatalos honlapján bejelentette, hogy közös megegyezéssel szerződést bontott Hegedűs Jánossal.

 

A diósgyőriek korábbi csapatkapitánya az elmúlt fél évben mindössze három alkalommal lépett pályára az első csapatban.

„Hálás vagyok a klubnak és a szurkolóknak is az elmúlt két és fél évért – mondta Hegedűs János a DVTK honlapjának. – Az eredményektől függetlenül számomra nagyon szép emlék marad a Diósgyőrben eltöltött idő, nagyon szerettem a DVTK-ban játszani, de van, hogy a legjobb szándék ellenére is úgy alakulnak a dolgok, hogy mindkét fél számára jobb, ha külön utakon folytatják. Sosem fogom elfelejteni, amikor a fejsérülésemnél megfagyott a levegő a stadionban, majd a szurkolók a nevemet skandálták. A szívembe zártam mindenkit, bármilyen csapatban és bármelyik osztályban is játsszak, az egymás elleni meccsek kivételével örökös szurkolója leszek a Diósgyőrnek. Nem lehet tudni, mit hoz a jövő, ezért most azt mondom, hogy ha pár év múlva számítani fognak rám, akkor nagyon szívesen visszatérek, akár játékosként, akár később egy másik pozícióban. Sok sikert kívánok a Diósgyőrnek!”

Legfrissebb hírek

Varga Roland góljával megérdemelt győzelmet aratott a Vidi a Szeged ellen

Labdarúgó NB II
3 órája

Vörös Barna különleges útja a felnőttfutballig

Labdarúgó NB II
2025.10.22. 12:08

Döntetlen a lila-fehér csapatok rangadóján

Labdarúgó NB II
2025.10.20. 21:49

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

Az utolsó pillanatban nyerte meg a meccset a Tiszakécske az Ajka ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:55

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Hazai pályán aratott győzelmével a tabella élére állt a Vasas

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Tujvel óriási hibája után még egyenlített a Honvéd, de a Misleny így is megszerezte első hazai győzelmét

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:50
Ezek is érdekelhetik