NB II: hat meghatározó játékos hosszabbított Szentlőrincen

Vágólapra másolva!
2022.06.23. 16:16
Hat meghatározó, húzóembernek számító játékossal hosszabbított szerződést a labdarúgó NB II-ben szereplő Szentlőrinc – számolt be róla a klub honlapja.



Mind a hat játékos újabb két évre írt alá Szentlőrincen (Fotó: szentlorincse.hu)
Mind a hat játékos újabb két évre írt alá Szentlőrincen (Fotó: szentlorincse.hu)



Eszerint marad a baranyai együttesnél Prokop Rostislav, Erdélyi Botond, Tamás László, Keresztes Bence, Havas Attila és Miroszlav Grumics is, ráadásul mindannyian a következő két esztendőre írtak alá.

A tavaly nyáron igazolt kapus, Prokop Rostislav 31 találkozón védte a szentlőrinci kaput, amelyeken 9 alkalommal kapott gól nélkül hagyta el a játékteret. A szintén tavaly szerződtetett szélső védő, Erdélyi Botond 33 alkalommal húzhatta magára a klub szerelését, hasznos védőmunkája mellett egy góllal és két gólpasszal segítette az együttest. Tamás László kilenc év után tért vissza a gárdához, és az előző idényben belső védőként biztos pontnak bizonyult – a lőrinci csapatkapitány 33 mérkőzésen lépett pályára és egy gólt szerzett.

Keresztes Bence
2017 nyarán érkezett, a belső védő az előző öt esztendőben több mint 130 alkalommal szerepelt lőrinci szerelésben (a legutóbbi idényben 24 meccsen lépett pályára). A szintúgy belső védő Havas Attila ugyancsak öt esztendővel ezelőtt szerződött az akkor még a harmadosztályban szereplő együtteshez, és azóta 125 összecsapáson küzdött csapatáért – a 2021–2022-es bajnoki évadban 31 mérkőzésen játszott és egy gólt szerzett. A rutinos támadó, Miroszlav Grumics pedig egy évvel ezelőtt tette át a székhelyét Szentlőrincre, 33 alkalommal húzhatta fel a baranyaiak szerelését és hét gólt szerzett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZENTLŐRINCNÉL
Érkezők: Czuczi Péter (Kaposvár – kölcsönből vissza),
Távozók: Andrija Drljo (MTK Budapest – kölcsönből vissza), Biben Barnabás (MTK – kölcsönből vissza), Mervó Bence (Budafok – kölcsönből vissza), Mucsányi Márk (Újpest II – kölcsönből vissza), Nagy Barnabás (MTK – kölcsönből vissza), Németh Barnabás (Honvéd II-MFA – kölcsönből vissza), Rétyi Róbert (Vasas – kölcsönből vissza)

 

 

Legfrissebb hírek

Boér Gábor: Sikerült egy olyan keretet kialakítani, amit három hete nem hittem, de aláírtam volna

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:56

Erre ki számított? Nico Williams 2035-ig szerződést hosszabbított

Spanyol labdarúgás
2025.07.04. 11:08

Az izraeli bajnoktól ötöt kapott a Vasas, gólgazdag meccset játszott a Szentlőrinc az Eszékkel

Labdarúgó NB II
2025.07.02. 23:06

Két játékosával hosszabbított, albán védőjétől viszont elköszönt az ETO FC

Labdarúgó NB I
2025.07.01. 10:08

NB I: új szerződést írt alá a Nyíregyháza csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
2025.06.27. 15:59

Cristiano Ronaldo meghosszabbította szerződését az Al-Naszrnál – hivatalos

Minden más foci
2025.06.26. 16:07

Brazília: Neymar marad a Santosnál – sajtóhír

Minden más foci
2025.06.24. 22:21

Szerződést hosszabbított Gróf Dáviddal a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.19. 17:04
Ezek is érdekelhetik