NB II: Felcsútról érkezett fiatal támadó a Gyirmóthoz

F. B.F. B.
2023.01.16. 16:52
null
Kicsun Jevhenyij tavasszal Gyirmóton bizonyíthat (Fotó: gyirmotfc.hu)
Az idény végéig a labdarúgó NB II-ben szereplő Gyirmót FC Győr együttesében folytatja pályafutását kölcsönben a Puskás Akadémia játékosa, Kicsun Jevhenyij – számolt be róla a két klub honlapja.


A Gyirmót FC Győr és az NB I-es Puskás Akadémia FC megállapodásának értelmében fél évig kölcsönben erősíti a gyirmótiakat Kicsun Jevhenyij.

A 18 éves, ungvári születésű, szélső támadóposzton bevethető játékos eddig főként az NB III-as második együttest erősítette a felcsútiaknál, de egy alkalommal már az első csapat színeiben is pályára lépett – a portugál Vitória Guimaraes elleni Ekl-selejtező visszavágóján kapott lehetőséget Hornyák Zsolt vezetőedzőtől. Az idei évtől egyébként már az NB I-es csapat keretéhez tartozott.

A Gyirmóthoz kapcsolódó hír még, hogy a csakfoci.hu információi szerint Helembai Márk, a Gyirmót 19 éves védője folytathatja karrierjét. A hátvéd még a Nyíregyháza elleni, októberi NB II-es mérkőzésen fejelt össze egyik ellenfelével, négy helyen betört a koponyája, és csak millimétereken múlt, hogy nem történt agyi sérülése, így nem kellett megműteni. Tíz napot töltött a kórházban, ahol eleinte mesterséges kómában tartották, az akkori előrejelzések szerint a teljes felépüléséhez hat-nyolc hetet adtak az orvosok. A fiatal bekknek a rehabilitáció során többek között fogat mosni és beszélni is szinte újra kellett tanulnia, majd novemberben már labdába is rúghatott hivatalos mérkőzésen, igaz, egyelőre csak a kezdőrúgás elvégzőjeként. A január 6-i kontrollvizsgálaton Helembai pozitív híreket kapott profi karrierje folytatását illetően, hiszen a súlyos esetet követően alig pár hónappal tökéletesen gyógyultnak nyilvánították, és már több napja részt vesz egyéni foglalkozásokon.

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A GYIRMÓT FC GYŐRNÉL
Érkezők: Kicsun Jevhenyij (ukrán-magyar, Puskás Akadémia – kölcsönbe)
Távozók: –

Legfrissebb hírek

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 12:49

Az élvonal felé menetel a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 11:02

Szalai Gábor: Nagyon fontos volt az MTK elleni győzelem

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 10:43

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 11:51
Ezek is érdekelhetik