NB II: egygólos Balmazújváros-siker a rangadón, hetet lőtt a Nyíregyháza

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2016.12.04. 13:02
null
Fontos mérkőzésen nyert a Balmazújváros (Fotó: Koncz György)
A labdarúgó NB II 19. fordulójának rangadóján a Balmazújváros 1–0-ra legyőzte idegenben a Kisvárdát, melynek köszönhetően megelőzve vasárnapi ellenfelét feljött a táblázat második helyére. A Nyíregyháza 7–0-ra nyert a Cigánd ellen, de nem botlott az éllovas Soroksár sem, amely a Szolnok otthonában aratott egygólos győzelmet. A Vác–Mosonmagyaróvár és a SZEOL–Dorog összecsapás egyaránt 1–1-es döntetlennel ért véget. A késő délutáni mérkőzéseken öt nyeretlen mérkőzés után aratott ismét győzelmet a Csákvár, amely 3–0-ra verte a Siófokot. A Kozármisleny a csereként beállt Kemény Tamás duplájának köszönhetően a hajrában fordított a Zalaegerszeg ellen. A Puskás Akadémia 4–2-re verte a Budaörsöt, míg a Sopron 1–1-re végzett a Cegléd ellen. A Békéscsaba–Szeged 2011 találkozón nem esett gól.

LABDARÚGÓ NB II
19. FORDULÓ – DECEMBER 4.

Zsinórban hatodik bajnoki győzelmét aratta a listavezető Soroksár, amely a 69. percben majdnem hátrányba került Szolnokon, három perccel később Huszák Tamás mégis megszerezte a vezetést a vendégcsapatnak – mint utóbb kiderült, ez a győzelmet jelentette, így a bajnokság felénél két ponttal vezet Lucsánszky Tamás együttese a Balmazújváros előtt.

Azelőtt a Balmazújváros előtt, amely a forduló rangadóját játszotta a Kisvárdával. A második és a harmadik helyezett összecsapását a vendég Balmazújváros kezdte jobban, és a 34. percben a vezetést is megszerezte Fekete Ádám megpattanó lövésével. A félidő vége előtt emberhátrányba került a Kisvárda Grumics Miroslav kiállítása miatt, és bár a hazaiaknak több lehetősége is volt az egyenlítésre, egyikkel sem tudtak élni, így a két csapat helyet cserélt a táblázaton.

Megérdemelten szerzett vezetést a Vác a Mosonmagyaróvár ellen. Mátyás Zsolt – csakúgy, mint az ezt megelőző hazai mérkőzésén – ezúttal is a 44. percben talált be. Hogy ez nem ért győzelmet, arról Jasarevic Mahir „tehet", aki négy perccel a mérkőzés vége előtt egalizált, megmentve legalább az egyik pontot csapatának. A Vác a helyzetek alapján akár több góllal is nyerhetett volna, a győzelem azonban elmaradt, ugyanakkor a csapat megtörte a Mosonmagyaróvár négymeccses győzelmi sorozatát.

Gólfesztivált rendezett a Cigánd otthonában a Nyíregyháza. A Szpari vezére a három gólpasszt kiosztó Tisza Tibor volt, aki maga is bevette a kiesés ellen harcoló csapat kapuját. Kártik Bálint és Tamási Zsolt is duplázott, rajtuk kívül még Rubus Tamás és Heffler Norbert talált be.

A Magyar Kupából az MTK-t kiverő Dorog ezúttal a másodosztály utolsó helyén álló SZEOL ellen igyekezett begyűjteni a három pontot. Az öt meccse nyeretlen vendégek a 65. percben Berkó Tamás révén megszerezték a vezetést, tíz perccel a vége előtt azonban a SZEOL megérdemelten egyenlített Schrammel Ádám közeli góljával. A szegediek zsinórban kilenc vesztes meccs után szereztek ismét pontot, a kiesés elkerüléséhez viszont többet kell nyújtaniuk a folytatásban.

Öt nyeretlen meccs után aratott győzelmet ismét a Csákvár. A mérkőzés előtt ugyanannyi ponttal álló Siófok ellen 3–0-ra megnyert összecsapáson Paudits Patrik duplázott tizenegyesből, a kegyelemdöfést Lőrincz Attila adta meg a második játékrész elején.

Nem született gól a Békéscsaba és a Szeged 2011 bajnokiján. Az ötödik helyen álló lila-fehérek hiába futballoztak fölényben a mérkőzés nagy részében, feltörni nem tudták a szervezetten védekező vendégeket, így a szegediek értékes ponttal távoztak Békéscsabáról.

Esélyeshez méltón hamar megszerezte a vezetést a Sopron az utolsó előtti Cegléd elleni meccsen, a vendégek azonban a 79. percben egyenlíteni tudtak, így értékes ponttal távoztak. A Cegléd egy pontra csökkentette hátrányát az előtte álló Budaörs,Cigánd duó mögött.

Gólgazdag mérkőzést hozott a Puskás Akadémia és a Budaörs összecsapása. A Pancho Arénában rendezett bajnokin bő tíz perc alatt három góllal terhelte a vendégek kapuját a Puskás, majd a második félidő elején négygólosra nőtt a különbség a két csapat között. A Budaörs ugyan feljött két gólra, ez azonban csak a szépítéshez volt elég, így megint kikapott Márkus Tibor csapata, amelyet egyre jobban fenyeget a kiesés veszélye.

Nagyszerű hajrát mutatott be a Zalaegerszeg ellen a Kozármisleny. Bár a ZTE szerezte meg a vezetést a 72. percben, a hazaiak nem adták fel, és Kemény Tamás előbb a 87. percben akcióból, majd a 90.-ben büntetőből is betalált, így a sérülésektől tizedelt egerszegiek a múlt heti váratlan vereség után ismét nem tudtak pontot szerezni. A találkozót Pécsett rendezték, a PMFC stadionjában, mivel a kozármislenyi pályán felújítási munkálatok zajlanak.

SZOLNOKI MÁV FC–SOROKSÁR SC 0–1 (0–0)
Szolnok, Tiszaligeti Stadion, 400 néző. Vezette: Oláh Gábor (Kormányos II Gábor, Vígh-Tarsonyi Gergő)
SZOLNOK: Molnár-Farkas T. – Csirmaz, Balogh M., Papp Sz., Magyar B. – Kenderes – Rokszin, Tóth L. (Pantovics, 78.), Pintér N., Dedics – Olasz D.. Vezetőedző: Balogh Pál
SOROKSÁR: Holczer – Csilus T., Gyepes, Gengeliczki, Silye – Peszmeg – Márki, Sándor I. (Papp M., 76.), Huszák, Pál A. (Gárdos, 58.) – Lovrencsics B. (Valencsik, 92.). Vezetőedző: Lucsánszky Tamás
Gólszerző: Huszák (0–1) a 72. percben
MESTERMÉRLEG
Balogh Pál: – Csalódott vagyok az eredmény miatt, mert egysebességes volt a játékunk, s nem volt meg bennünk a kellő agresszivitás.
Lucsánszky Tamás: – Örülünk az őszi elsőségünknek. A Szolnok jól védte a területeket, alaposan megnehezítette a dolgunkat, de a helyzetek alapján megérdemelten nyertünk.

KISVÁRDA MASTER GOOD–BALMAZÚJVÁROS 0–1 (0–1)
Kisvárda, 1280 néző. Vezette: Berke Balázs (Viszokai László, Kelemen Attila)
KISVÁRDA: Ivancsics A. – Talabér, Fodor F., Vermes, Vári – Lucas, Hei (Rajczi, a szünetben), Erős G. – Gosztonyi, Grumics, Cseri T.. Szakmai igazgató: Révész Attila
BALMAZÚJVÁROS: Horváth L. – Németh Á., Rus, Papp F., Virág A. – Bódis, Kiss L. (Hadházi, 82.) – Vajda S., Belényesi, Farkas B. (Kovács Á., 51.) – Fekete Á. (Vólent, 72.). Vezetőedző: Feczkó Tamás
Gólszerző: Fekete Á. (0–1) a 34. percben
Kiállítva: Grumics (lekönyökölte Rust) a 41. percben
MESTERMÉRLEG
Révész Attila: – Nem érdemeltünk vereséget, igazságtalan az eredményt. Az első félidőben több gólszerzési lehetőségünk volt, de a csúszós pályán nem sikerültek jól a lövések. A kiállítás megnehezítette a dolgunkat, de így is támadtunk, és volt egy olyan lövésünk, amely után mintha áthaladt volna a labda gólvonalon.
Feczkó Tamás: – A bajnokságban először célfutballt kellett játszanunk, ami sikerre vezetett. Az első félidei játékunkkal maradéktalanul elégedett vagyok, a szünet utáni teljesítményünk miatt viszont hiányérzetem van, de most is bizonyítottuk, hogy nagybetűs csapat vagyunk.

VÁC FC–MOSONMAGYARÓVÁR 1–1 (1–0)
Dunaújváros, 50 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Márkus Péter, Berényi Ákos)
VÁC: Szentpéteri – Hegedűs Cs., Görgényi, Tóth F., Gulyás M. – Tóth G., Tóth B. – Kákonyi (Rása, 85.), Niedermüller (Földi, 92.), Mátyás – Balajti. Vezetőedző: Nagy Tibor
MOSONMAGYARÓVÁR: Tarczy – Bohner, Deák I., Koszó, Galambos – Zsirai (Jasarevic, 74.) – Bartos, Schmatovich, Czár, Németh M. (Mayer, 59.) – Laki (Kószás, 92.). Vezetőedző: Király József
Gólszerző: Mátyás (1–0) a 44., Jasarevic (1–1) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Nagy Tibor: – Lefutballoztunk a vendégeket, volt négy-öt nagyon nagy ziccerünk, mégsem szereztük meg a második gólunkat. S ahogyan lenni szokott, az utolsó percekben egy lepattanó labda után az ellenfél betalált. Remélem, a tavasszal változtatunk ezen.
Király József: – Ezúttal nem olyan teljesítményt nyújtott a csapat, mint az előző fordulókban. Sok volt játékunkban a pontatlanság, és tompán is futballoztunk. Értékes az egy pont, bár több lehetőségünk is adódott a gólszerzésre.

CIGÁND SE–NYÍREGYHÁZA 0–7 (0–3)
Cigánd, 700 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Horváth Róbert, Varga II Gábor)
CIGÁND: Egyed – Molnár R., Raducu, Csicsvári, Szilágyi L. – Kasza (Roszel, 68.), Baksa (Kiss Sz., a szünetben) – Balogh A., Katona Gy., Angyal N. – Popescu (Sipos T., 61.). Szakmai igazgató: Szénay Péter
NYÍREGYHÁZA: Hermány – Szokol, Ur, Rubus, Farkas M. – Kártik, Tamási Zs. (Holdampf, 84.), Kónya – Rezes, Tisza (Heffler N., 80.), Vámos (Dragóner, 62.). Vezetőedző: Véber György
Gólszerző: Kártik (0–1) a 24., Kártik (0–2) a 34., Tamási Zs. (0–3) a 39., Rubus (0–4) a 66., Tisza (11-esből, 0–5) a 79., Tamási Zs. (0–6) a 81., Heffler N. (11-esből, 0–7) a 92. percben
Kiállítva: Raducu (a második sárga lap után) a 79. percben
MESTERMÉRLEG
Szénay Péter: – Játékosaink rossz döntéseket hoztak, míg az ellenfél nagyon jól futballozott, jókor szerezte a gólokat. A második félidőbeli változások sem hoztak eredményt, mert nem volt védekezésünk.
Véber György: – Hét nullára ritkán nyer csapat, de nyilván helyén kezeljük a nagy különbségű győzelmet. További pozitívum, hogy láttam olyan játékelemeket, amelyek még hasznosak lehetnek számunkra. Örülök, hogy javítottam a Cigánd elleni mérlegemen.

SZEOL SC–DOROGI FC 1–1 (0–0)
Szeged, Vasutas Stadion, 200 néző. Vezette: Böcskei Balázs (Kovács II Gábor, Szvetnyik Bence)
SZEGED: Leindler – Kéri (Péter A., 7.), Rácz L., Vágó L., Grünvald – Forró A. (Németh L., 78.), Búrány – Schrammel, Puskás Cs., Ikonomu – Makszimovics (Tomisics, 70.). Szakmai igazgató: Lóczi István
DOROG: Szemerédi – Grabant P., Berkó, Csató – Kővári (Sitku, 62.), Mészáros Á. (Kovács I., 76.), Grabant B., Füredi, Bor – Medgyes (Szedlár, 90.), Vígh Á.. Vezetőedző: Németh Szabolcs
Gólszerző: Berkó (0–1) a 65., Schrammel (1–1) a 80. percben
MESTERMÉRLEG
Lóczi István: – A kényszerű korai csere megzavarta a csapatot, viszont a sorok rendezése után jól játszottunk. Az utolsó húsz percben akaratban felülmúltuk a Dorogot, s kis szerencsével a győzelmet is megszerezhettük volna.
Németh Szabolcs: – A Szeged mentalitásban felülmúlt bennünket. A frissítéseknek köszönhetően a hétközi MTK elleni Magyar Kupa-siker nem befolyásolta teljesítményünket, bíztam a győzelmünkben, vagyis csalódott vagyok.

AQVITAL FC CSÁKVÁR–SIÓFOK 3–0 (2–0)
Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 300 néző. Vezette: Takács János (Horváth Zoltán, Szilágyi Norbert)
CSÁKVÁR: Kovács Dániel – Pintér B., Szalai T., Dulló, Baranyai Á. – Kékesi, Kiprich D. – Molnár T. (Horváth R., 85), Kocsis G., Lőrincz (Erdei, 72.) – Paudits (Oldal, 81.). Vezetőedző: Toldi Gábor
SIÓFOK: Tajti – Szilágyi Z., Szalai V., Czingráber, Farkas N. – Gál M., Elek B. – Nagy R. (Pendl, 68.), Berki (Kovács Dávid, 55.), Gréczi – Kozma. Vezetőedző: Goran Kopunovics
Gólszerző: Paudits (11-esből, 1–0) a 19., Paudits (11-esből, 2–0) a 30., Lőrincz (3–0) az 52. percben
MESTERMÉRLEG
Toldi Gábor: – Mindvégig koncentráltan, magabiztosan játszottunk ezen a számunkra fontos mérkőzésen, és ekkora különbséggel is megérdemelten nyertünk.
Goran Kopunovics: – Teljesen megérdemelt a hazai együttes győzelme. Van még egy forduló az őszi idényből, remélem, összekapjuk magunkat és sikerül szépen búcsúznunk.

BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE–SZEGED 2011-GA 0–0
Békéscsaba, 625 néző. Vezette: Radványi Ádám (Pápai Zoltán, Máyer Gábor)
BÉKÉSCSABA: Ribánszki – Bagi, Fehér Zs., Szélpál N., Juhász Gy. – Szalai D., Spitzmüller (Fabio, 60.), Viczián, Bényei (Birtalan B., 68.) – Nagy I., Gránicz (Tóth D., 83.)
Vezetőedző: Zoran Szpisljak
SZEGED: Szántai – Áchim Á., Farkas M., Tóth G., Mészáros M. – Coroian (Farkas A., 82.), Horváth A., Király P. (Andorka, 66.), Zabari – Germán, Zádori (Balogh G., 88.). Vezetőedző: Klausz László
MESTERMÉRLEG
Zorán Szpisljak: – Nagy helyzeteket nem tudtunk kialakítani, s kisebbek próbálkozásaink akadtak ugyan, de ártalmatlanok voltunk. Úgy veszem észre, az őszi idény vége felé egyre nehezebben boldogul a csapat.
Klausz László: – Mezőnyfölényben futballoztunk, de a gól hiányzott a játékunkból. Csapatom azt nyújtotta, amit tud, idegenben pedig a döntetlen értékes számunkra.

SOPRONI VSE–CEGLÉDI VSE 1–1 (1–0)
Sopron, 400 néző. Vezette: Barna Gábor (Kepe Arnold, Király Zsolt)
SOPRON: Heinrich – Fazakas, Sifter, Kovács G., Szabó L. – Nagy P., Tóth D., Soós B. (Garda, 66.) – Eszlátyi, Erdélyi, Batizi-Pócsi B. (Gyürki, 82.). Szakmai igazgató: Supka Attila
CEGLÉD: Horváth G. – Peres, Nánási, Albert I., Farkas A. – Babolek (Tóth L., 66.), Asztalos (Horváth B., 72.), Csordás Sz., Szkunc – Albert Á., Szabó V.. Vezetőedző: Krecska János
Gólszerző: Batizi-Pócsi B. (1–0) a 6., Szkunc (1–1) a 79. percben
Kiállítva: Sifter (a második sárga lap után) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Supka Attila: – Gólokkal kellett volna nyernünk, átjátszottuk a Cegléd védelmét, de hiányzott a jó döntés, amelyből gólt vagy gólokat szereztünk volna. Nagy védelmi hibából kaptuk a gólt, s érthetetlen, hazai pályán miért nem sikerül továbbra sem győznünk.
Krecska János: – Jelenlegi helyzetünkben az egy pont sokkal többet ér, mert acélosabbá teszi a csapatot. Potya gólt kaptunk, de megőriztük tartásunkat, és végül egyenlítettünk.

PUSKÁS AKADÉMIA FC–BUDAÖRSI SC 4–2 (3–0)
Felcsút, Pancho Aréna, 460 néző. Vezette: Zierkelbach Péter (Iványi István, Garai Péter)
PUSKÁS AKADÉMIA: Hegedüs L. – Forró Gy., Tóth B., Vanczák, Heffler T. – Spandler – Sándor Gy. (Óvári, 74.), Márkvárt – Molnár Cs. (Gajdos, 86.), Lencse, Pekár (Tóth K., 74.). Vezetőedző: Vincze István
BUDAÖRS: Ordas – Lajer, Tányéros Á., Kinyik, Horváth L., Odé – Menyhárt, Csobánki (Stieber A., 60.), Csillag (Marques-Airosa, 85.), Deli (Petró, 57.) – Sajbán Máté. Megbízott vezetőedző: Márkus Tibor
Gólszerző: Pekár (1–0) a 28., Sándor (2–0) a 33., Lencse (3–0) a 38.,Lencse (4–0) az 54., Sajbán (4–1) a 64., Kinyik (4–2) a 85. percben
MESTERMÉRLEG
Vincze István: – Játékosaim élvezték a futballt, s voltak lehetőségeink, hogy nagyobb különbséggel nyerjünk. A Budaörs nem adta fel, és a hibákat, amelyeket fáradtság miatt elkövettünk, könyörtelenül ki is használta.
Márkus Tibor: – Lassan kezdtünk, sőt szinte csak a hatvanadik perctől kezdve futballoztunk elfogadhatóan, s ez egy ilyen szintű csapat ellen késő. Az utolsó harminc percben mindent megtettünk, de csak a szépítésre futotta.

KOZÁRMISLENY–ZTE FC 2–1 (0–0)
Pécs, 200 néző. Vezette: Gaál Ákos (Huszár Balázs, Kiss Balázs)
KOZÁRMISLENY: Helesfay – Pajor (Varga M., a szünetben), Causic, Lantos, Kocsis A. – Nagy E. (Tóth M., 77.), Kirchner – Beke, Wittrédi (Kemény, 77.), Szinanovics – Városi. Vezetőedző: Kovács Zoltán
ZALAEGERSZEG: Szappanos – Króner, Forgács A., Deutsch – Villám, Szakály A., Kretz, Szalkai (Patvaros, 64.) – Bailo (Babati, 69.), Ekker (Végh G., 85.), Jakab D.. Vezetőedző: Csató Sándor
Gólszerző: Króner (0–1) a 72., Kemény (1–1) a 87., Kemény (11-esből, 2–1) a 90. percben
Kiállítva: Villám (második sárga lap után) a 90. percben
MESTERMÉRLEG
Kovács Zoltán: – Végig koncentráltan, tudatosan játszottunk, a második félidőben az ellenfél fölé kerekedtünk, és megérdemelten nyertük meg a mérkőzést.
Csató Sándor: – Olyan mérkőzést veszítettünk el öt perc alatt a végén, amelyet az első félidőben meg kellett volna nyernünk.

AZ ÁLLÁS
1. Soroksár SC 19 11 5 3 37–18 +19 38
2. Balmazújváros 19 11 3 5 23–16 +7 36
3. Puskás Akadémia FC 19 10 6 3 35–28 +7 36
4. Kisvárda 19 10 5 4 29–15 +14 35
5. Békéscsaba Előre 19 10 3 6 26–14 +12 33
6. Mosonmagyaróvári TE 19 9 4 6 30–19 +11 31
7. ZTE FC 19 8 6 5 31–24 +7 30
8. Vác FC 19 8 5 6 23–19 +4 29
9. Nyíregyháza Spartacus FC 19 8 4 7 25–23 +2 28
10. Soproni VSE 19 7 7 5 23–21 +2 28
11. Szeged 2011 19 7 6 6 24–14 +10 27
12. FC Csákvár 19 6 8 5 25–28 –3 26
13. Szolnoki MÁV FC 19 7 3 9 22–27 –5 24
14. BFC Siófok 19 7 2 10 22–28 –6 23
15. Dorogi FC 19 6 5 8 19–23 –4 23
16. Kozármisleny FC 19 6 4 9 18–22 –4 22
17. Budaörs 19 5 1 13 12–33 –21 16
18. Cigánd SE 19 4 4 11 13–33 –20 16
19. Ceglédi VSE 19 4 3 12 24–33 –9 15
20. SZEOL SC 19 3 2 14 9–32 –23 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik