Háromgólos sikerrel taszította a szakadék szélére a Dorogot a Haladás

RÓTH ZOLTÁNRÓTH ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2023.04.23. 16:50
null
Szedlár gólja csak a szépítéshez volt elég (Fotó: Sersztnyev Richárd/Dorogi FC)
A labdarúgó NB II 33. fordulójában a sereghajtó Dorog a forduló előtt 7. helyen álló Haladást látta vendégül. A nagyon enerváltan játszó hazaiak már az első fél óra végére kétgólos hátrányba kerültek, és a folytatásban sem sikerült közelebb zárkózniuk, így a remek napot kifogó Haladás 4–1-es győzelmet aratott.

 

LABDARÚGÓ NB II
33. FORDULÓ

DOROGI FC–SZOMBATHELYI HALADÁS 1–4 (0–2)
Dorog,
Buzánszky Jenő Stadion, 400 néző. Vezette: Görög Márió (Márkus Tamás, Berényi Ákos)
DOROG: Borsos V. – Tóth B. (Kotula M., 19.), Gyurácz, Preklet, Papp Máté – Lénárth – Sztojka (Krunc, 63.), Király P. – Szalai J. (Paudits, 63.), Magyari Sz. (Vígh Á., 63.), Szedlár (Papp Marcell, 71.). Vezetőedző: Marián Sluka
HALADÁS: Mursits – Nyíri V., Bolla G., Devecseri, Doktorics – Csilus T., Zvekanov (Tóth M., 54.) – Horváth R. (Mayer G., 75.), Molnár R. (Csernik, 66.), Rácz B. (Lencse, 66.) – Borvető.Vezetőedző: Michal Hipp
Gólszerző: Szedlár (68.), ill.Borvető (26.), Molnár R. (31.), Horváth R. (56.), Csernik (86.)
MESTERMÉRLEG
Marián Sluka
: – Magamra vállalom ezt a vereséget, de ennél többet kell nyújtania mindenkinek. Az első szombathelyi gólig azt játszottuk, amit megbeszéltünk, onnantól kezdve azonban nem volt meg az az akarat, ami a bennmaradáshoz szükséges.
Michal Hipp: – Fontos volt, hogy mi szereztük meg az első gólt. Remekül játszottuk meg az üres területeket, sok ziccert dolgoztunk ki, és szép megoldások révén szereztük góljainkat. Megérdemelt a győzelmünk.

ÖSSZEFOGLALÓ

Bár a régmúlt első osztályú mérlege a dorogiak fölényét mutatta az egymás elleni győzelmek számában, a másodosztálybeli összkép a szombathelyiek javára billentette ezt a statisztikai mutatót. 15 NB II-es mérkőzésen ugyanis 12 alkalommal született szombathelyi siker, és a tabellán elfoglalt helyezések alapján vasárnap is Michal Hipp együttese volt esélyesnek nevezhető.

A Dorognak gyakorlatilag csak egy győzelem adhatott volna reményt arra, hogy esélye legyen elmozdulni a kieső helyekről, ennek ellenére Marián Sluka együttese nagyon enerváltan kezdte a találkozót. Bár a Haladás sem szakította meg magát, a hazai hibákat kihasználva mégis már a 31. percben kétgólos előnyben volt a szombathelyi csapat. A 26. percben Borvető fejelt a kapuba szögletet követően, a 31. percben pedig gyors kontrából, Rácz és Molnár kényszerítője végén utóbbi talált be.

A második félidő elején harmadik gólját is megszerezte a Haladás, Molnár kiugratása után Horváth lőtt a kapuba. A Dorogból a mai napon egyedül Szedlár nyújtott értékelhető teljesítményt, a 68. percben a szélső révén a szépítés is összejött a hazaiaknak. A gólszerzőt ezt követően érthetetlen módon, gyorsan le is cserélte Sluka mester, ami már a hazai közönség erőteljes „nemtetszését” is kiváltotta. A 86. percben Csernik révén negyedik gólját is megszerezte a Haladás, amely ezzel a tekintélyes győzelemmel a szakadék szélére taszította a sereghajtó Dorogot. 1–4

33. FORDULÓ
Április 23.
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Pécsi MFC 1–0
Kolorcity Kazincbarcika SC–FC Ajka 1–0
Gyirmót FC GyőrTiszakécskei LC 1–0
SzentlőrincBFC Siófok 1–3
Dorogi FC–Szombathelyi Haladás 1–4
Békéscsaba 1912 Előre–ETO FC Győr 2–0
Budafoki MTE–Nyíregyháza Spartacus FC 0–0
Credobus Mosonmagyaróvár–Aqvital FC Csákvár 3–2
HR-Rent Kozármisleny–Diósgyőri VTK 2–3
Április 24.
20.00:MTK BudapestSoroksár SC

AZ ÁLLÁS
1. Diósgyőri VTK33242768–32+3674
2. MTK Budapest32206681–43+3866
3. FC Ajka33177947–33+1458
4. Gyirmót FC Győr33168957–40+1756
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia33159941–34+754
6. Pécsi MFC331213832–29+349
7. Szombathelyi Haladás331391150–48+248
8. BFC Siófok331291238–47–945
9. Soroksár SC321112947–46+145
10. ETO FC Győr3311101233–34–143
11. Budafoki MTE331191336–42–642
12. Kazincbarcika331181439–52–1341
13. Tiszakécske331171532–42–1040
14. Mosonmagyaróvár331091432–40–839
15. FC Csákvár338131236–40–437
16. Nyíregyháza Spartacus338101541–48–734
17. Békéscsaba 1912 Előre337121441–48–733
18. Szentlőrinc SE337121438–51–1333
19. Kozármisleny33881739–57–1832
20. Dorogi FC33691828–50–2227

PERCRŐL PERCRE

90+2. perc: VÉGE! Háromgólos győzelmet aratott a Haladás, a Dorog nagyon nehéz helyzetbe került.

90. perc: Kettő perc hosszabbítás következik.

88. perc: Borvető szeretett volna 11-est, de csak sárga lap lett a jutalma műesésért.

86. perc: GÓÓÓÓL! Preklet rossz átadása után a menteni igyekvő Kotula Csernik elé kanalazta a labdát, a csereként beállt szombathelyi játékos betört a 16-oson belülre, majd 12 méterről a jobb alsó sarokba lőtt. 1–4!

80. perc: Lencse törhetett egy az egyben a hazai kapura azonban Borsos jó ütemben mozdult ki és megszerezte a labdát.

77. perc: Egy balról érkező beadás után Borvető ollózta kapura a labdát, de Borsos védeni tudott.

75. perc: Cserélt a Haladás, Horváth helyére Mayer állt be.

71. perc: Cserélt a Dorog, Szedlár Zoltánhelyére Papp Marcell állt be.

A vendégek egy lépéssel a Dorog előtt jártak (Fotó: Sersztnyev Richárd/Dorogi FC)
A vendégek egy lépéssel a Dorog előtt jártak (Fotó: Sersztnyev Richárd/Dorogi FC)

71. perc: Csernik került helyzetbe a hazai kapu előtt, de közeli lövését Borsos védeni tudta.

68. perc: GÓÓÓÓL! Preklet ívelése után Vígh készített le Pauditsnak, aki Krunchoz továbbított, Krunc lábáról Mursits érintésével Szedlár elé került a labda, a hazai szélső, pedig 5 méterről a kapu közepébe lőtt. 1–3!

66. perc: Kettőt cserélt a Haladás, Rácz helyére Lencse, Molnár helyére Csernik állt be.

63. perc: Hármat cserélt a Dorog, Szalai helyére Paudits, Magyari helyére Vígh, Sztojka helyére Krunc állt be.

62. perc: Bal oldali szögletet követően Preklet harcolt ki magának lövőhelyzetet a 11-es pont magasságában, de 10 méteres gyengécske lövése nem okozott gondot Mursitsnak.

56. perc: GÓÓÓÓL! Molnár ugratta ki Horváthot, aki levette a 16-oson belül a labdát, majd 7 méterről a kapu közepébe lőtt. 0–3!

56. perc: Borvető szerezhette volna meg második találatát, azonban Borsos jól mozdult ki a kapuból és tisztázni tudott.

55. perc: Szedlár vezette be szélről a labdát a 16-os előterébe, majd 18 méterről a kapu fölé lőtt.

54. perc: Cserélt a Haladás, Zvekanov helyére Tóth állt be.

49. perc: Preklet kapta a mérkőzés első sárga lapját reklamálásért.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. Csere egyik csapatban sem volt a szünetben.

45. perc: Véget ért az első félidő, a Haladás könnyedén vezet a nagyon gyengén játszó Dorog ellen.

44. perc: Szalai kapott jó indítást Papp Mátétól, Doktorics mellett meg is tudta szelidíteni a labdát, de 13 méterről csúnyán a kapu mellé lőtt.

43. perc: Király lőtt kapura 18 méterről, a labda a bal kapufa mellé szállt.

42. perc: Rácz passza után Molnár a 16-os sarkától eresztette meg egy életerős lövést, a labda azonban a felső léc fölött hagyta el a játékteret.

A szombathelyiek támadója, Borvető Áron első bajnoki gólját szerezte az idényben.

31. perc: GÓÓÓÓL! Rácz és Molnár kényszerítőzött egymással egy gyors szombathelyi kontra végén, majd utóbbi 6 méterről, ballal szépen a bal alsó sarokba lőtt. 0–2!

31. perc: Szedlár húzta meg a bal szélt, majd az alapvonal közeléből élesen a kapu elé lőtte a labdát, az érkező Sztojka azonban nem tudott a kapuba lőni.

26. perc: GÓÓÓL! Vezet a Haladás! Horváth bal oldali szögletét követően Borvető 6 méterről fejelte a jobb alsó sarokba a labdát. 0–1!

19. perc: Cserélt a Dorog, Tóth helyére Kotula állt be.

15. perc: Egy bal oldali szögletet követően Preklet játszotta vissza a labdát Magyarinak, a hazaiak támadója pedig 17 méterről centikkel a jobb felső sarok fölé lőtt.

13. perc: Borvető passzolta vissza Csilushoz a labdát, a szombathelyi középpályás azonban 18 méterről csúnyán a kapu mellé lőtt.

5. perc: Doktorics két csellel tört be szélről a 16-os sarkának közelébe, majd kapura lőtt, de Preklet blokkolni tudott, a kipattanót Molnár szerezte meg, de nem tudott kapura lőni.

3. perc: Király távolról veszélyeztette a vendégek kapuját, de Mursits védeni tudott, a kipattanóra érkezett még Sztojka, de a szombathelyi védők tisztázni tudtak.

1. perc: Rögtön helyzetbe kerültek a hazaiak, Magyari éles szögből a rövid sarkot vette célba, de Mursits leért, és szögletre ütötte a labdát.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Dorog indította útjára a labdát.

Nagyon koncentráltak a dorogiak a bemelegítés során (Sersztnyev Richárd/Dorogi FC)
Nagyon koncentráltak a dorogiak a bemelegítés során (Sersztnyev Richárd/Dorogi FC)

Érkeznek a pályára a csapatok, a Dorog piros-feketében, a Haladás tiszta fehérben játszik majd.

Ősszel Szombathelyen gólgazdag mérkőzést játszottak a felek, a Haladás akkor 4–3-ra tudott nyerni. Legutóbbi dorogi összecsapásukat 2021 szeptemberében rendezték, akkor is a szombathelyiek tudtak diadalmaskodni, 2–0-ra.

Jól  sikerült a szombathelyiek felkészülése a találkozóra (Fotó: Sersztnyev Richárd/Dorogi FC)
Jól sikerült a szombathelyiek felkészülése a találkozóra (Fotó: Sersztnyev Richárd/Dorogi FC)

Amagyarfutball.hu adatbázisaszerint a két csapat eddig 47 alkalommal mérkőzött egymással, 30 elsőosztályú összecsapás mellett 17 alkalommal a második vonalban. 15 dorogi siker mellett a szombathelyiek 23-szor tudtak diadalmaskodni 9 alkalommal döntetlen született. Ha csak a másodosztálybeli mérleget nézzük, a Haladás tucatszor győzte le a dorogiakat, míg a Komáron-Esztergom vármegyei alakulatnak ez csak kétszer sikerült.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az utolsó helyen álló, négy találkozó óta nyeretlen Dorog a felsőházi mezőnyhöz tartozó, ennek ellenére hullámzó teljesítményt nyújtó Haladás ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik