A hajrában csúszott ki a győzelem a dorogiak kezéből a Békéscsaba ellen

RÓTH ZOLTÁNRÓTH ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2023.02.26. 13:50
null
Szalai ezt a helyzetet elhibázta, de a 17. percben így is az ő találatával szerzett vezetést a Dorog (Fotó: Sersztnyev Richárd/Dorogi FC)
A labdarúgó NB II 25. fordulójában a forduló előtt sereghajtó Dorog a forduló előtt 18. helyen álló Békéscsabát fogadta. A hazaiak az első negyedóra végén szereztek vezetést és sokáig úgy tűnt, hogy győztesen hagyhatják el a pályát, de a Békéscsaba az utolsó tíz percre feltámadt és Czékus Ádám találatának köszönhetően 1–1-s döntetlent ért el. 


LABDARÚGÓ NB II
25. FORDULÓ

DOROGI FC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 1–1 (1–0)
Dorog,
Buzánszky Jenő Stadion, 400 néző. Vezette: Móri Tamás (Kulman Tamás, Király Zsolt)
DOROG:Molnár Zs. – Barna G., Lénárt, Preklet, Kotula M. – Albert Á., Kapornai (Király P., 87.), Sztojka – Szerencsi (Magyari Sz., 66.), Szalai J. (Paudits, 87.), Papp Máté (Papp Marcell, 66.).Vezetőedző: Marián Sluka
BÉKÉSCSABA:Póser – Puskás G. (Hodonicki, 66.), Albert I., Bora, Mikló (Kóródi N., 84.) – Váradi Á. (Hamed, a szünetben), Zvara L. (Futó, 83.), Kitl M., Horváth P. – Lukács R. (Máris, 73.), Czékus.Vezetőedző: Brlázs István Gábor
Gólszerző: Szalai J. (17.), ill. Czékus (87.)
MESTERMÉRLEG
Marián Sluka: – Az eredmény ellenére nem sajnálom a fiúkat, hiszen ma is 85 percen keresztül a mi akaratunk érvényesült, lefociztuk ellenfelünket, gólokkal kellett volna nyernünk. Sajnálom, hogy nem sikerült lezárnunk a meccset, ellenfelünk a semmiből tudott egyenlíteni az utolsó percekben egy szerencsés góllal. Örülök, hogy elmozdultunk az utolsó helyről, remélem ez a fiúknak is nagy lökést ad a következő mérkőzésekre.
Brlázs István Gábor:– A minimálisan elvártat teljesítettük. Bár nyerni szerettünk volna, de a döntetlennel legalább nem engedtük közelebb magunkhoz riválisunkat. A hajrában megtettünk mindent az egyenlítés érdekében, a cseréink jól szálltak be. Azt gondolom, megérdemelten egyenlítettünk ki abban az őrült rohanásban, amit az utolsó percekben láthattunk.

ÖSSZEFOGLALÓ

Azzal a tudattal léphettek pályára a sereghajtó Dorog játékosai a Békéscsaba ellen, hogy egy esetleges győzelemmel pontszámban beérhetik riválisukat a tabellán. Ennek megfelelően a hazai kezdték jobban a mérkőzést és a 17. percben, Szalai József találatával teljesen megérdemelten szereztek vezetést enerváltan játszó ellenfelük ellen. A hazai gólt követően sem tudott felpörögni a Békéscsaba, és ha a dorogi befejezések pontosabbak, már az első félidő végére eldőlhetett volna a három pont sorsa.

A második játékrészben is végig úgy tűnt, hogy magabiztos hazai győzelemmel zárul a mérkőzés, azonban az utolsó percekben a Békéscsabának sikerült ritmust váltania. Egy rossz ütemben elvégzett hazai cserét követően a 87. percben egy bedobást követően Czékus Ádám találatával egyenlítettek a csabaiak. Ez a találat annyira felpörgette a vendégeket, hogy az utolsó percekben teljesen kapujuk elé szögezték ellenfelüket, és ha Czékus Ádám a hosszabbításban perceiben nem csúszik el ziccer helyzetben, akkor a három pont is Csabára vándorolt volna.

Bár a hazaiak kezéből kicsúszott a győzelem, de a Kozármisleny vereségének köszönhetően október végét követően ismét el tudott mozdulni az utolsó pozícióból Marián Sluka együttese. 1–1

25. FORDULÓ
Február 26.
Soroksár SC–Szombathelyi Haladás 4–0
Kolorcity Kazincbarcika SC–Diósgyőri VTK 1–0
Gyirmót FC Győr–HR-Rent Kozármisleny 2–0
Szentlőrinc–Budafoki MTE 1–2
Dorogi FC–Békéscsaba 1912 Előre 1–1
Tiszakécskei LC–ETO FC Győr 0–2
FC Ajka–Nyíregyháza Spartacus FC 4–1
Pécsi MFC–Aqvital FC Csákvár 1–1
MTK Budapest–Credobus Mosonmagyaróvár 1–0
Február 27.
19.00:Szeged-Csanád Grosics Akadémia–BFC Siófok

AZ ÁLLÁS
1. Diósgyőri VTK25181650–22+2855
2. MTK Budapest25165469–35+3453
3. Pécsi MFC251111327–19 +844
4. Gyirmót FC Győr25126741–28+1342
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia24116731–26 +539
6. FC Ajka25116833–29 +439
7. Szombathelyi Haladás25106934–37 –336
8. ETO FC Győr2598828–24 +435
9. Soroksár SC25810738–39 –134
10. FC Csákvár25711729–28 +132
11. Budafoki MTE25871029–34 –531
12. Tiszakécske25871026–32 –631
13. Kazincbarcika25861130–43–1330
14. Mosonmagyaróvár25851225–33 –829
15. BFC Siófok24771025–37–1228
16. Nyíregyháza Spartacus25761231–34 –327
17. Szentlőrinc SE25681131–38 –726
18. Békéscsaba 1912 Előre25671233–40 –725
19. Dorogi FC25571324–39–1522
20. Kozármisleny25561429–46–1721

PERCRŐL PERCRE

90+4. perc: VÉGE! A Dorog fontos pontokat vesztett hazai pályán, a Békéscsabának a hosszabbításban a győzelemre is megvolt az esélye!

90+2. perc: Czékus lépett ki egy az egyben, de éles helyzetből leadott lövése közben elcsúszott, így a labda az oldalhálóban kötött ki.

90. perc: Három perc a hosszabbítás.

90. perc: Futó buktatta Sztojkát, sárga lap.

88. perc: Újabb nagy vendég lehetőség, de Futó közeli lövésében nem volt erő, így Molnár könnyedén hárított.

87. perc: GÓÓÓÓÓL! Egyenlített a Békéscsaba! Futó bedobását követően a dorogi védőkről Bora elé került a labda, a védő az alapvonal közeléből középre passzolt, Czékus pedig 5 méterről a jobb alsóba perdített. 1–1

87. perc: Kettőt cserélt a Dorog, Kapornai helyére Király, Szalai helyére Paudits állt be.

84. perc:...Mikló helyére Kóródi érkezett.

83. perc: Cserélt a Békéscsaba, Zvara helyére Futó állt be, majd...

83. perc: Dorogi labdavesztést követően Horváth 24 méterről lőtt a kapu mellé.

82. perc: Hamed lőtt kapura 16 méterről, de Molnár könnyedén hárított.

78. perc: Egy békéscsabai kontra végén Zvara fejjel tette Hamed elé a labdát, a békéscsabai támadó 14 méterről a bal alsó sarkot vette célba, de Molnár bravúrra szögletre tolta a labdát.

77. perc: Kapornai cselezgetett a 16-os sarkánál, majd kapura lőtt, de Póser szögletre ütötte a labdát.

73. perc: Cserélt a Békéscsaba, Máris érkezett Lukács helyére.

72. perc: Sztojka a bal oldali oldalvonal mellől végzett el szabadrúgást, a dorogi játékos egyből kapura tekert, de a labda az oldalhálóban kötött ki.

68. perc: Egy dorogi szögletet követően a többször is menteni igyekvő békéscsabai védőkről Albert elé került a labda, a hazaiak játékosa 14 méterről, kapásból a kapu mellé lőtt.

66. perc: Mindkét csapat cserélt: a Dorogban Szerencsi Miklós helyére Magyari Szilárd, Papp Máté helyére Papp Marcell, a Békécsabában Puskás Gábor helyére Hodonicki Márk állt be.

64. perc: Papp Máté tartott rá Puskás Gábor lábára, sárga lap.

62. perc: Kitl szabadrúgása 25 méterről csúnyán a kapu mellé szállt.

55. perc: Zvara buktatta Kapornait, sárga lap.

A Dorog a 13. fordulóban, október 22-én szenvedett hazai pályán vereséget az ETO FC Győrtől, és a vereségnek köszönhetően az utolsó helyre csúszott vissza a tabellán. Az azóta folyamatosan sereghajtó gárda ma végre elmozdulhat ebből a pozícióból.

52. perc: Szalai passza után Kapornai 16 méterről lőtt kapura, de a középre tartó lapos lövés nem okozott gondot Pósernek.

49. perc: Puskás tette ki a pályáról Szalait, sárga lap.

49. perc: Kitl vállalkozott lövésre 22 méterről, de a labda csúnyán a kapu mellé szállt.

A szünetben cserélt a Békéscsaba, Váradi helyére Hamed állt be.

46. perc: Folytatódott a mérkőzés.

Kotula Máté (jobbra) főszerepet vállalt a dorogiak vezető találatában (Fotó: Sersztnyev Richárd/Dorogi FC)
Kotula Máté (jobbra) főszerepet vállalt a dorogiak vezető találatában (Fotó: Sersztnyev Richárd/Dorogi FC)

45+1. perc: Vége az első félidőnek. Alacsony színvonalú félidőt követően dorogi előnnyel vonulhattak öltözőbe a csapatok.

45. perc: Egy perc lesz a hosszabbítás.

45. perc: Egy békéscsabai labdaeladást követően Szerencsi ugratta ki Szalait, aki az egy az egyben vezethette kapura a labdát, de 16 méterről nem tudta ellőni a kilépő Póser mellett a labdát.

44. perc: Sztojka kapu elé tekert szabadrúgására Preklet érkezett lendületből, de közeli fejese a kapu fölé szállt.

40. perc: Czékus passzolt Kitlhöz, aki azonban elcsúszott a lövés pillanatában a 16-os vonalánál, így a labda a kapu mellé gurult.

37. perc: Szerencsi vezette be szélről középre a labdát, majd 16 méterről kapura lőtt, de Póser védeni tudott.

35. perc: Sztojka szabadrúgása után félmagasan szállt a labda a 16-oson belül, de az üresen érkező Preklet nem tudott a kapuba csúsztatni.

29. perc: Váradi lőtt kapura 20 méterről, Molnár védeni tudott.

20. perc: Bal oldali szögletet követően Sztojka elé került a labda, a hazai játékos 20 méteres lövése azonban centikkel a bal kapufa mellé szállt.

20. perc: Szerencsi tette mellel Szalai elé a labdát az ötös sarkánál, de Szalai jobb alsóba tartó lövését Póser bravúrral szögletre ütötte.

Érthető a dorogiak öröme (Fotó: Sersztnyev Richard/Dorogi FC)
Érthető a dorogiak öröme (Fotó: Sersztnyev Richard/Dorogi FC)

17. perc: GÓÓÓÓL! Kotula ugratta ki Szalait, aki védője szorításában 7 méterről, ballal a bal alsó sarokba lőtte a labdát. 1–0!

9. perc: Lukács passzával Czékus lépett ki, betört a 16-oson belülre, majd éles szögből, 7 méterről kapura lőtt, de Molnár szögletre tolta a labdát.

5. perc: Egy rövidre sikerült csabai felszabadítás után Papp Máté 17 méterről a kapu fölé lőtt.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Dorog indította útjára a labdát.

Érkeznek a pályára a csapatok, a Dorog piros-feketében, a Békéscsaba fehér-lilában játszik majd.

Albert István a békéscsabai védelem oszlopa (Fotó: Sersztnyev Richárd/Dorogi FC)
Albert István a békéscsabai védelem oszlopa (Fotó: Sersztnyev Richárd/Dorogi FC)

ELŐZMÉNYEK

Mai győzelmével a Dorog beérné pontszámban ellenfelét a tabellán, azonban rosszabb gólkülönbségének köszönhetően az előzést nem tudná kivitelezni. Arra viszont jó esélye van Marián Sluka együttesének, hogy elmozduljon az utolsó helyről, hiszen a Doroggal azonos pontszámmal rendelkező Kozármisleny a Gyirmót otthonában lép pályára.

Egy hete a Szeged ellen Preklet Csaba (labdával) volt a dorogiak nyerő embere (Fotó: Sersztnyev Richard/Dorogi FC)
Egy hete a Szeged ellen Preklet Csaba (labdával) volt a dorogiak nyerő embere (Fotó: Sersztnyev Richard/Dorogi FC)

A magyarfutball.hu gyűjtéseszerint a két csapat eddig 18 alkalommal mérkőzött egymással. Kilenc csabai és öt dorogi siker mellett négy alkalommal döntetlen eredmény született. Az 1976–1977-es idényben az első osztályban mérkőztek. 2022 őszén Békéscsabán gól nélküli döntetlennel zárult összecsapásuk, míg Dorogon legutóbb 2021 augusztusában hazai győzelem született.

Egy hete vasárnap a szegedi elleni győzelemmel fontos lépést tett céljai elérésének érdekében a Dorogi FC. A Komárom-Esztergom vármegyei gárda pontszámban beérte a 19. helyen álló Kozármislenyt, így hosszú idő után felcsillant a remény Marián Sluka együttese előtt, hogy elmozduljon a sereghajtó pozícióból. A dorogiak még a héten is erősítettek keretükön, acsapat hivatalos honlapján tegnap adtak tájékoztatásta Dunaújvárosból érkező Hesz Olivér leigazolásáról.

„Mindenképpen azzal a szándékkal utazunk, hogy megnyerjük a Dorog elleni mérkőzést is.” – kezdtea Békéscsaba honlapjának adott nyilatkozatátBrlázs István Gábor vezetőedző.A négy idei bajnokiján hét pontot szerző, de még mindig osztályozós helyen álló viharsarki gárda a Kazincbarcika és a Szentlőrinc után a Dorog személyében harmadik közvetlen riválisát is legyőzheti, amennyiben sikerül jó játékkal előrukkolni.„Az elmúlt hétvégén játékunk sajnos nem volt megfelelő, de a szerencse ezúttal mellénk szegődött és talán visszakaptuk a sorstól a Gyirmót ellen elveszített két pontot. Jelen helyzetünkben az eredményesség a leglényegesebb, úgyhogy ennek mindent alárendelve és megfelelő önbizalommal felvértezve próbálunk majd vasárnap pályára lépni. Tudjuk, hogy nagyon nehéz mérkőzés lesz, hiszen a Dorog mindig kellemetlen ellenfél és ahogy az előzményekből is látszik, bárkit képesek legyőzni. Vasárnapig próbálunk a lehető legjobb állapotba kerülni és igyekszünk úgy összerakni a csapatot, amely összeállításban a leghatékonyabbak tudunk majd lenni. Nagyon fontos lesz a pozitív és megfelelő mentális állapot, hiszen a két együttes között gyakorlatilag nüanszok fognak dönteni.” – tette hozzá a szakvezető.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az utolsó helyezett Dorog és a nála csak három ponttal többet szerző, így osztályozós helyen álló Békéscsaba egymással.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik