Sok helyzet és két gól Dorogon, pontosztozkodás a kiesési helyosztón

RÓTH ZOLTÁNRÓTH ZOLTÁN
Vágólapra másolva!
2021.03.03. 14:20
null
Szabó Lukas (piros-feketében) nem tudott veszélyt kialakítani a csákvári kapu előtt (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB II 27. fordulójában a 16. Dorog a három ponttal és három hellyel mögötte álló Csákvárt fogadta. A mérkőzésen a hazaiak alakítottak ki több helyzetet, azonban hiába szereztek vezetést a második félidőben Tomás Lénárth révén, a Csákvár egy büntetőből egyenlíteni tudott, és fontos pontot szerzett.

 

LABDARÚGÓ NB II
27. FORDULÓ

DOROGI FC–AQVITAL FC CSÁKVÁR 1–1 (0–0)
Dorog, zárt kapuk mögött. Vezette:
Hanyecz Bence (Király Krisztián, Belicza Bence Péter)
DOROG:Borsos – Kárász, Dlusztus, Berkó, Papp M. – Rjasko – Lénárth (Nagyházi, 86.), Csillag D. (Szedlár, 81.) – Zuigéber (Girsik, 83.), Kanalos – Szabó L. (Beliczky, 81.).Vezetőedző: Fenyvesi László
CSÁKVÁR: Markek – Major G. (Murka, 65.), Csató, Vaskó (Albert I., a szünetben), Kocsis B. – Posztobányi (László N., 81.), Mészáros D. (Baracskai, 65.) – Sejben, Madarász M., Mim – Vörös (Baranyai Á., a szünetben). Vezetőedző: Visinka Ede
Gólszerző: Lénárth (62.), ill. Madarász M. (72. –11-esből)

ÖSSZEFOGLALÓ

Két héten belül már a második kiesési helyosztóját játszotta a Dorog, amely ezúttal már hazai pályán fogadhatta a Csákvárt. Az első játékrészben főleg mezőnyjáték folyt a pályán, kevés helyzetet jegyezhettünk fel. A Dorog aktívabb volt támadásban, Kanalos, Lénárth és Dlusztus is veszélyeztette a csákvári kaput, Markek Tamás azonbanrendre a helyén volt.

A szünetben hiába próbált kettős cserével frissíteni csapatán a vendégek vezetőedzője, Visinka Ede, továbbra is a Dorog támadott többet. A hazai fölény a 62. percben érett góllá, amikor Kárász beadását követően Tomás Lenárth6 méterről a csákvári kapuba fejelt(1–0). A kapott gólt követően érezhetően magasabb fokozatba kapcsoltak a vendégek, és 10 percen belül meg is szerezték az egyenlítő találatot. A 72. percben a csereként beálló Murka Benedek büntetőt harcolt ki, amelyet Madarász Márk értékesített magabiztosan (1–1). Az egyenlítés után a Csákvár kapuja elé szögezte a Dorogot, de újabb gólt már nem tudott szerezni, így be kellett érnie az egy ponttal.

27. FORDULÓ
Március 3.
DEAC–Gyirmót FC Győr 1–1
PMFC–Szombathelyi Haladás 0–0
Soroksár–Szentlőrinc 2–1
Dorogi FC–Aqvital FC Csákvár 1–1
Nyíregyháza Spartacus–Békéscsaba 1912 Előre 4–1
ETO FC Győr–Kazincbarcika SC 3–0
Szeged-Csanád Grosics Akadémia–Szolnoki MÁV FC 3–2
Vasas FC–BFC Siófok 1–0
FC Ajka–DVSC 2–1
Kaposvári Rákóczi FC–Budaörs 1–1

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC27167447–27+2055
2. Debreceni VSC27166560–25+3554
3. Gyirmót FC Győr27163837–23+1451
4. Pécsi MFC271310435–16+1949
5. Budaörs271331144–39+542
6. Soroksár SC26126836–28+842
7. Nyíregyháza Spartacus27126928–22+642
8. Szombathelyi Haladás27118837–25+1241
9. FC Ajka261231149–38+1139
10. ETO FC Győr271161040–29+1139
11. Szolnoki MÁV FC27109827–28–139
12. Békéscsaba 1912 Előre27891030–41–1133
13. Szeged-Csanád Grosics Akadémia27951328–46–1832
14. Kaposvári Rákóczi FC277101028–40–1231
15. Dorogi FC27791124–38–1430
16. BFC Siófok27921637–44–729
17. Szentlőrinc26841423–42–1928
18. FC Csákvár27691241–50–927
19. Kazincbarcika SC26661419–39–2024
20. Debreceni EAC27512122–52–3016

 

PERCRŐL PERCRE

93. perc:A játékvezető lefújta a mérkőzést, Dorog–Csákvár 1–1!

91. perc: Madarász buktatta Pappot, sárga lap.

90. perc: 3 percet hosszabbít a játékvezető.

86. perc: A dorogi gólszerző Tomás Lénárth is lejött a pályáról, helyére Nagyházi Dávid állt be.

83. perc: Újabb dorogi csere, Zuigéber Ákos helyére Girsik Áron állt be.

82. perc:A frissen beállt Szedlár került egyből helyzetbe, azonban a csákvári védelem remekül összezárt és Markek könnyedén hárítani tudott.

81. perc: Három csere egyszerre. A Dorognál Szabó Lukas helyére Beliczky Gergő, Csillag Dáriusz helyére Szedlár Zoltán, a Csákvárnál Posztobányi Patrik helyére László Noel állt be.

77. perc: Az egyenlítést követően kapuja elé szögezte a Dorogot a Csákvár, kérdés, hogy sikerül-e megszerezniük a vezetést.

73. perc: Mim kapott sárga lapos figyelmeztetést.

72. perc: GÓÓÓL! Madarász Márk állt a labda mögé és nagy erővel a kapu jobb alsó sarkába lőtte a büntetőt. Borsos érezte az irányt, de nem védhette a lövést, 1–1.

71. perc: 11-eshez jutott a Csákvár! Murka beadása után a 16-oson belül Papp Máté ért kézzel a labdához.

65. perc: Ismét kettőt cserélt a Csákvár. Major helyett Murka, Mészáros helyett Baracskai lépett pályára.

62. perc: GÓÓÓL! Megszerezte a vezetést a Dorog! Kárász jobb oldali beadása után Lénárth fejelt 6 méterről a csákvári kapuba! 1–0!

59. perc: Szabó Lukas kapta a negyedik dorogi sárga lapot a mérkőzésen.

58. perc: Zuigéber lőtt 18 méterről a kapu fölé.

55. perc: Mim futott el a jobb szélen, majd élesen a kapu elé lőtte a labdát, mely a jobb kapufa mellett hagyta el a játékteret.

53. perc: Zuigéber végzett el szabadrúgást 25 méterről, a labda magasan a kapu fölé szállt.

52. perc: Albert tartotta fel a kapura törő Szabó Lukast, sárga lap.

A szünetben kettőt is cserélt a Csákvár:Vaskó helyére Albert, Vörös helyére Baranyai érkezett.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

Az első félidő egyik legnagyobb lehetősége Tomás Lénárt (piros-fekete) nevéhez fűződött (Fotó: Dömötör Csaba)
Az első félidő egyik legnagyobb lehetősége Tomás Lénárt (piros-fekete) nevéhez fűződött (Fotó: Dömötör Csaba)

45. perc: Hosszabbítás nélkül ért véget az első félidő, Dorog–Csákvár 45 perc játék után 0–0.

41. perc: Madarász bal oldali beadását követően a hazai védők az utolsó pillanatban mentettek szögletre az érkező Vörös elől.

34. perc:Berkó buktatta Sejbent, újabb dorogi sárga lap.

26. perc: Jobb oldali hazai szöglet után Lénárth tisztán fejelhetett kapura 6 méterről, azonban a labda a menteni igyekvő Vaskó lábáról Markek kezébe pattant.

Minden labdáért nagy harc folyt a pályán (Fotó: Dömötör Csaba)
Minden labdáért nagy harc folyt a pályán (Fotó: Dömötör Csaba)

25. perc: Zuigéber tört be a 16-oson belülre, majd védője szorításában a földre esett. A játékvezető műesésnek nyilvánította az esetet, és sárga lapot mutatott fel a hazai játékosnak.

21. perc:Csillag Dáriusz kapott sárga lapot.

19. perc: Kanalos egy cselt követően 25 méterről vette célba a csákvári kaput, az életerős lövést Markek bravúrral hárította.

16. perc: Ezúttal Dlusztus veszélyeztette fejjel a csákvári kaput, de Markek ezúttal is magabiztosan fogta a labdát.

13. perc: Egy bal oldali hazai támadás végén Csillag ívelt a 16-oson belülre, ahol Kárász 11 méterről csúsztatta kapura a labdát, de az erőtlen fejes nem okozott gondot Markek számára.

11. perc: Sejben futott el a jobb szélen, majd középre passzolt, azonban a labda Borsos kezében kötött ki.

7. perc: Az alapvonal közeléből végezhetett el szabadrúgást a Csákvár. Madarász beadás helyett kapura tekert, azonban a hazai védők szögletre tisztáztak.

5. perc: 23 méterről végezhetett el szabadrúgást a Dorog, azonban Csillag lövése a kapu mellé szállt.

A mai találkozón a Dorog piros–feketében, a Csákvár tiszta sárgában játszik.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Csákvár indította útjára a labdát.

Csákvári fogadkozás a mérkőzés kezdete előtt (Fotó: Dömötör Csaba)
Csákvári fogadkozás a mérkőzés kezdete előtt (Fotó: Dömötör Csaba)


A két csapat őszi találkozója, Csákváron 2–2-es döntetlennel zárult. Dorogi pályaválasztással legutóbb 2019. áprilisában mérkőztek egymással, akkor a Dorog 1–0-ra nyert. A Dorog két héten belül már a második létfontosságú mérkőzését vívja egy olyan ellenféllel szemben, amely szintén a kiesés elkerüléséért harcol. Az első ilyen meccsen a Kazincbarcika ellen mindössze egy gól nélküli döntetlenre futotta a tavaszt egyébként remekül kezdő alakulattól.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a tavasszal még veretlen Dorog a továbbra is kieső helyen tanyázó Csákvár ellen. Ha a Fejér megyeiek győznek, pontszámban beérik ellenfelüket.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik