NB II: Csizmadia távozott Budafokról; Mátyus érkezhet?

D. S. B./ P. K.D. S. B./ P. K.
2022.08.22. 14:37
null
Csizmadia Csaba távozott Budafokról (Fotó: Árvai Károly)
A labdarúgó NB II 2022–2023-as idényét három vereséggel és két döntetlennel kezdő Budafoki MTE a hivatalos honlapján számolt be róla, hogy ismét távozott a csapat vezetőedzője, Csizmadia Csaba, akit a Nemzeti Sport-információ szerint egy másik korábbi FTC-játékos, Mátyus János válthat.

A 12-szeres magyar válogatott Csizmadia Csaba Budafokról vonult vissza a labdarúgástól. Rögtön elkezdett edzőként tevékenykedni a XXII. kerületieknél, ahol először 2018-ban nevezték ki vezetőedzőnek, majd 2021 tavaszán az NB I-ben a Pakstól elszenvedett 9–2-es vereség után felajánlotta a lemondását, melyet a vezetőség elfogadott. Azonban fél évvel később vissza is tért és ismét a BMTE vezetőedzője lett, amikor Boér Gábort váltotta.

Csizmadia Csaba irányításával a Budafok az előző kiírásban a 14. helyen végzett a másodosztályban, de mindössze négy pontra volt a kieső helyen záró Szolnoktól. A fővárosi piros-feketék az új évadot nem kezdték jól, hiszen Ajkán, Kazincbarcikán és az MTK vendégeként is kikaptak, míg otthon két döntetlent értek el a Pécs és a Gyirmót ellen, jelenleg az utolsó, 20. helyen állnak az NB II-es tabellán. A klub vezetősége a hétvégi, MTK elleni, 4–1-es vereséget követően döntött az edzőváltás mellett.

„A mai naptól már nem Csizmadia Csaba a Budafoki MTE vezetőedzője. Együttesünk sajnos nem kezdte jól a Merkantil Bank Ligát, öt fordulót követően három vereséggel és két döntetlennel két pontot szerezve a tabella utolsó, 20. helyén állunk. Klubunk vezetése így nehéz döntésre kényszerült, de úgy döntött, új impulzusokra és változásra van szükség a kispadon" – írja a budafokimte.hu.

A Nemzeti Sport információi szerint a budafoki kispadra az egyik jelölt Mátyus János, aki 2021 végén, mindössze két és fél hónappal kinevezése után távozott az NB III-as Soprontól, azóta nem volt csapata. Úgy tudjuk, kedden jelenthetik be Budafokon az új szakvezetőt.

EMLÉKEZTETŐ

LABDARÚGÓ NB II, 5. FORDULÓ
MTK BUDAPEST–BUDAFOKI MTE 4–1 (3–1)
ÖSSZEFOGLALÓ ITT!
Budapest,
Új Hidegkuti Nándor Stadion, 700 néző. Vezette: Farkas Ádám (Horváth Zoltán, Aradi József)
MTK: Somodi – Varju (Medgyes S., a szünetben), Poór P., Szépe, Nagy Zs. – Kata – Mezei (Horváth A., a szünetben), Bognár I. (Kovácsréti, 59.), Kovács Mátyás (Lehoczky R., 74.) – Németh K., Futács (Stieber Z., 51.).Szakmai igazgató: Bognár György
BUDAFOK: Gundel-Takács – Jagodics M., Vaszicsku, Fótyik – Szűcs Zs. (Sós M., 55.), Csonka A. (Soltész I., a szünetben), Adorján, Németh M. (Nándori, 55.), Horváth O. – Beke P. (Tischler, 67.), Kovács D. (Horgosi, a szünetben).Vezetőedző: Csizmadia Csaba
Gólszerző:     Beke ( 0–1 ) a 10., Nagy Zs. (1–1  ) a 26., Kovács M. ( 2–1 ) a 29., Németh K. ( 3–1 ) a 45., Kovács M. (4–1 ) az 53. percben
 MESTERMÉRLEG          
Bognár György:

 Csizmadia Csaba:– Nehéz mit mondani a vereség után. Nagyon jól kezdtük a meccset, gólt szereztünk, helyzeteink voltak. Sajnos ezt követően három rögzített helyzetből is gólt kaptunk. Az MTK ellen egy-négy után már nem nagyon lehet visszajönni a mérkőzésbe.

AZ ÁLLÁS
1. MTK Budapest 5 4 1 18–8 +10 13
2. Kazincbarcika 5 4 1 8–8 0 12
3. Gyirmót FC Győr 5 3 1 1 11–3 +8 10
4. FC Ajka 5 3 2 10–7 +3 9
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 5 3 2 6–5 +1 9
6. BFC Siófok 5 3 2 5–6 –1 9
7. Pécsi MFC 4 2 2 5–3 +2 8
8. Soroksár SC 5 2 2 1 9–8 +1 8
9. Békéscsaba 1912 Előre 5 2 1 2 10–8 +2 7
10. ETO FC Győr 5 2 1 2 7–5 +2 7
11. Szombathelyi Haladás 5 2 1 2 5–5 0 7
12. Tiszakécske 5 2 1 2 5–6 –1 7
13. Diósgyőri VTK 4 2 2 6–5 +1 6
14. FC Csákvár 5 1 3 1 5–5 0 6
15. Szentlőrinc SE 5 1 2 2 8–11 –3 5
16. Kozármisleny 5 1 1 3 6–9 –3 4
17. Nyíregyháza Spartacus 5 1 4 4–6 –2 3
18. Mosonmagyaróvár 5 1 4 5–9 –4 3
19. Dorogi FC 5 1 4 5–14 –9 3
20. Budafoki MTE 5 2 3 4–11 –7 2

 

Legfrissebb hírek

A Vasas megnyerte a rangadót Mezőkövesden, óriási lépést tett a feljutás felé

Labdarúgó NB II
2026.03.16. 21:50

Kettővel nyert a Honvéd; meglepetés Kecskeméten; megszakadt a Szeged borzasztó sorozata – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 19:00

Kilencmeccses nyeretlenségi sorozatot szakított meg Soroksáron a Szeged

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 18:46

A Tiszakécske megszakította a Videoton győzelmi sorozatát

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

A héten edzőt váltó Ajka nyerni tudott Kecskeméten

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Tovább menetel a BVSC, ezúttal Kozármislenyben tudott győzni

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:50

Senki nem lehet elégedett a döntetlennel Csákváron

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 16:46

Egy félidőn át jól tartotta magát a Békéscsaba, végül mégis a listavezető győzött

Labdarúgó NB II
2026.03.14. 15:50
Ezek is érdekelhetik