Felejthető mérkőzésen igazságos döntetlen született Felcsúton

Vörös SándorVörös Sándor
Vágólapra másolva!
2021.08.18. 18:50
null
Négy forduló után mindkét csapat neve mellett négy pont áll (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
Nem hozott közönségszórakoztató játékot az Aqvital FC Csákvár és a BFC Siófok összecsapása a labdarúgó NB II 4. fordulójában: a felcsúti Pancho Arénában rendezett, kevés gólszerzési lehetőséget hozó bajnokin 0–0-s döntetlen született.

LABDARÚGÓ NB II
4. FORDULÓ
AQVITAL FC CSÁKVÁR–BFC SIÓFOK 0–0
Felcsút, Pancho Aréna, 150 néző. Vezette: Oláh Gábor (Szalai Dániel, Sinkovicz Dániel)
CSÁKVÁR: Auerbach – Csirmaz, Dulló, Tányéros, Bencze – Baracskai, Bakos Sz. (Mészáros D., 68.), Magyar Zs. (Ominger, a szünetben), Kalmár B. (Torvund, 62.) – Murai (Mim, a szünetben), Takács T. Vezetőedző: Mónos Tamás
SIÓFOK: Szmola – Polényi, Horváth M., Jagodics B., Varga B. – Szakály A. (Nikházi, a szünetben), Varjas Z. – Kiss B. (Tóth Z., 72.), Szakály D. (Kecskés T., 78.), Cipf (Balogh B., 65.) – Elek B. (Horváth P., 65.). Vezetőedző: Domján Attila
MESTERMÉRLEG
Mónos Tamás:
– Tudtam, hogy nehéz mérkőzés lesz, mert szervezett csapat a Siófok. Nem azt játszottuk, mint amit az első három meccsen mutattunk – annak a bátor támadófocinak az elemeiből ma keveset kaptam vissza. Nem fizikailag, hanem fejben volt probléma, úgy éreztem, hogy tompábbak vagyunk. Bízom benne, hogy a következő mérkőzésen nem azt a képet mutatjuk, mint amit ma.
Domján Attila: – Úgy érzem, nekünk voltak nagyobb lehetőségeink, emiatt talán közelebb álltunk a győzelemhez, de összességében a döntetlen reális eredmény. Amíg a ziccereinket nem tudjuk kihasználni, addig meg kell elégednünk az egy pontokkal.

ÖSSZEFOGLALÓ

Ez a nap más, mint a többi... – csenghetett a fülünkben az ismert dalszöveg Domján Attilával kapcsolatban. A siófokiak vezetőedzője ugyan csak október 8-án ünnepli születésnapját, ám az aktuális játéknapon igazán pikáns meccs várt rá. A fiatal szakember 2009 és 2016 között az az Aqvital FC Csákvár kötelékéhez tartozott: 77 másod-, illetve 23 harmadosztályú bajnokin szerepelt a Fejér megyeiek színeiben, majd később a szakmai stábnak is tagja volt.

A nyáron kinevezett szakvezető irányításával a BFC Siófok az első három fordulóban három pontot gyűjtött, csakúgy, mint a csákváriak, így a hétközi bajnoki egyik fő kérdése volt, hogy melyik csapat tesz egy nagyobb lépést a középmezőny felé? A válaszhoz az első félidőben nem kerültünk közelebb, hiszen a csapatok küzdelmes, kiegyenlített játékot hozó negyvenöt percet produkáltak, különösebb említésre méltó esemény nélkül.

A küzdelem dominált a mérkőzésen, a gólok elmaradtak Felcsúton (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
A küzdelem dominált a mérkőzésen, a gólok elmaradtak Felcsúton (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)

A második félidőben kezdeményezőbbé váltak a csákváriak, akik az 53. és a 60. percben is veszélyt jelentettek a vendégek kapujára, de Szmola mindkét alkalommal hárítani tudott. A folytatásban a cserék és a sárga lapok vették át a főszerepet, majd a 82. percben Horváth Péter "ajtó-ablak helyzetben" lőtte Auerbachba a balatoniak meccslabdáját. El kell ismerni, nem túl magas színvonalú mérkőzést láthatott a Pancho Aréna csekély közönsége, így négy forduló után mindkét csapat neve mellett négy pont áll.

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: A jelzett hosszabbítást követően véget ért a találkozó, amely gólt nem, ellenben rengeteg szabálytalanságot hozott. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

Letelt a rendes játékidő, Oláh Gábor három percet hosszabbít.

84. perc: Horvát Milán rúgta meg sárga lapot érően Mim Gergelyt a siófoki térfél jobb oldalán.

82. perc: Tóth Zoltán fejelte le a labdát Horváth Péter elé, aki a saját térfeléről indulva egészen a tizenhatosig vezette, de rossz megoldást választott: középre tartó lövését Auerbach könnyedén hárította.

78. perc: Az utolsó siófoki csere alkalmával Szakály Dénes hagyta el a pályát, a hajrában Kecskés Tamás kap lehetőséget.

75. perc: Tányéros Ádám rúgta össze sárga lapot érően Horváth Péter bokáját.

72. perc: Ezek a percek a cserékről szólnak: a siófokiaknál Kiss Balázs helyett Tóth Zoltán a pályán.

68. perc: A vendéglátóknál Mészáros Dávid váltotta Bakos Szabolcsot.

65. perc: Kettős cserével próbálja a támadójátékát lendületesebbé tenni a Balaton-parti együttes: Elek Bence helyére Horváth Péter érkezett, Cipf Dominikot pedig Balogh Bence Benitó váltotta.

64. perc: Csirmaz István húzta vissza Szakály Dénest – sárga lap.

62. perc: Ismét változtatott a hazaiak szakmai stábja: Kalmár Benedek le – Torvund Alexander be.

A második félidőben kezdeményezőbbé váltak a csákváriak (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
A második félidőben kezdeményezőbbé váltak a csákváriak (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)

60. perc: Baracskai Roland kapott egy hosszú keresztlabdát, majd szépen középre cselezte magát, s 20 méterről lőtt – Szmola hárította a bal alsó sarokra tartó labdát.

A BFC Siófok története eddigi egyetlen győzelmét bajnoki körülmények között 2021. május 9-én aratta az Aqvital FC Csákvár vendégeként: a 101 nappal ezelőtti találkozót Horváth Péterék 2–1-re nyerték.

56. perc: Szakály Dénes reklamálásért kapta a találkozó harmadik sárga lapját.

53. perc: A mérkőzés első komoly lehetőségét láthattuk! A vendégek harmadik sarokrúgását követően Auerbach indította Bakos Szabolcsot, aki kiugratta Takács Tamást – a csákváriak támadója 11 méterről a kapu bal oldalát vette célba, Szmola szögletre tisztázott.

47. perc: Baracskai Roland törlesztett sárga lapot érően Varga Bencével szemben.

46. perc: A szünetben mindkét oldalon cseréltek a szakvezetők: a hazaiaknál Magyar Zsolt és Murai Márk nem jött ki a folytatásra, helyettük Ominger Gergő és Mim Gergely kap lehetőséget. A siófokiaknál Szakály Attilát Nikházi Márk váltotta.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

A sárga-kék csapatok eseménytelen első félidőt játszottak egymással (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
A sárga-kék csapatok eseménytelen első félidőt játszottak egymással (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)

45. perc: Hosszabbítás nélkül véget ért az első félidő. Hamarosan jövünk a második játékrésszel!

A két klub ezen az estén egymás ellen a 15. alkalommal szállt harcba a győzelemért, közös történelmük 2014 óta íródik. Az azóta eltelt hét évben három siófoki győzelem és négy döntetlen mellett hét csákvári siker született, a gólkülönbség pedig a Fejér megyeieknek kedvezett (25–19).

Túl vagyunk az első fél órán, említésre méltó helyzetet továbbra sem, csak három szögletet (2–1), valamint 14 szabálytalanságot (5–9) jegyezhettünk fel, két siófoki lesen kívül.

26. perc: A mérkőzés első sárga lapját Varjas Zoltán kapta, miután a csákvári térfél közepén lekönyökölte Murai Márkot.

Az előző gondolatmenetet folytatva... A múltbeli adatokban kutakodva megállapíthattuk, hogy Oláh Gábor a másodosztályban korábban 15 mérkőzést vezetett a BFC Siófoknak, mely fellépéseken nyolc győzelem, öt döntetlen és két vereség a balatoniak mérlege. A fővárosi játékvezető korábban az Aqvital FC Csákvár nyolc találkozóján működött közre, melyeken négy győzelem és négy vereség a házigazdák mutatója.

Eltelt az első tíz perc, helyzetet nem, csak egy hazai szögletet, valamint öt szabálytalanságot (2–3) jegyezhettünk fel.

A sárga-kék együttesek mérkőzését Oláh Gábor vezeti, munkáját ezen a napon Szalai Dániel és Sinkovicz Dániel. A 45 esztendős játékvezető pályafutása 208. NB II-es mérkőzésén működik közre vezetőbíróként, s az eddigi fellépésein 740 sárga mellett 44 piros lapot osztott ki. Oláh Gábor korábban 34 találkozót vezetett az élvonalban, legutóbb 2015. május 31-én a Diósgyőri VTK – MTK Budapest összecsapáson fújta a sípot.

A sárga mezesek a második, míg a kékben lévő siófokiak első győzelmükre hajtottak Felcsúton (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
A sárga mezesek a második, míg a kékben lévő siófokiak első győzelmükre hajtottak Felcsúton (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)

1. perc: Mintegy 150 néző előtt Szakály Attila kezdőrúgásával elindult a meccs.

A felek megjelentek a játékoskijáróban, hamarosan kezdődik a sárga-kék csapatok találkozója. A somogyiak ezen az estén tiszta kékben szerepelnek, Szmola Bálint narancssárga mezben véd. A Fejér megyeiek tiszta sárgában játszanak, míg Auerbach Martin pink szerelésben áll a gólvonal elé.

Helyszíni tudósításunkat a szokásoknak megfelelően helyzet és időjárás-jelentéssel indítjuk: augusztus harmadik szerdáját frontmentes idő mellett közepesen felhős égbolt határozta meg, bő másfél órával a kezdősípszó előtt mintegy 22 Celsius-fokot mérhetünk, gyenge északnyugati szél mellett.

Köszöntjük kedves olvasóikat a felcsúti Puskás Akadémia Pancho Arénából, ahol az Aqvital FC Csákvár a BFC Siófokot fogadja. Az első három fordulóban mindkét csapat három pontot gyűjtött: amíg a Fejér megyeiek kikaptak a Diósgyőri VTK-tól és a Vasas FC-től, s legyőzték a Budafoki MTE-t, addig a balatoniak mindhárom fordulóban (Soroksár SC, FC Ajka, Diósgyőri VTK) ikszeltek.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik