Hihetetlen, de igaz: hatodik meccsén is döntetlent játszott a Siófok

Vörös SándorVörös Sándor
Vágólapra másolva!
2021.08.29. 18:50
null
A hozzáállásra és a küzdeni akarásra nem lehetett panasz a balatoni nyárzárón (Fotó: Németh András)
Továbbra is veretlen, de egyben nyeretlen is a BFC Siófok: a balatoniak a labdarúgó NB II 6. fordulójában a Budafoki MTE együttesét fogadták, és sok párharccal tarkított, küzdelmes mérkőzésen 1–1-es döntetlenre végeztek.

LABDARÚGÓ NB II
6. FORDULÓ
BFC SIÓFOK–BUDAFOKI MTE 1–1 (0–1)
Siófok, Városi Stadion, 400 néző. Vezette: Nazsa Tamás (Király Zsolt, Ország Péter)
SIÓFOK: Szmola – Polényi, Horváth M., Jagodics B., Varga B. – Szakály A. (Eördögh, 90.), Varjas Z. – Kiss B., Szakály D. (Nikházi, 69.), Cipf (Balogh B., 69.) – Elek B. (Horváth P., 69.). Vezetőedző: Domján Attila
BUDAFOK: Bese B. – Margitics (Horgosi, 78.), Jagodics M., Fótyik, Kotula – Nándori (Micsinai, 11.), Soltész I. – Ihrig-Farkas (Papp M., 70.), Zuigéber (László D., 70.), Szabó M. – Kovács D. Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerző: Varjas Z. (58.), ill. Kovács D. (14.)
Kiállítva: Kiss B. (79.)
MESTERMÉRLEG
Domján Attila:
– Az első húsz percben nagyon kényelmesen és ritmustalanul futballoztunk, a gól után átvettük a játék irányítását, de az már művészet, hogy ennyi gólszerzési lehetőségből sem sikerült nyernünk.
Boér Gábor: – Az első húsz percben remekül futballoztunk, a vezetést is megszereztük, utána azonban kapkodva és kishitűen játszottunk. A hazai csapat komoly nyomást gyakorolt ránk, és sajnos az átmeneteinket sem jó minőségben játszottuk le.

ÖSSZEFOGLALÓ

Hatodjára is döntetlen? Augusztus utolsó vasárnapján ez volt az egyik legnagyobb kérdés a BFC Siófokkal kapcsolatban, hiszen a balatoniak eddigi öt bajnokijukon kivétel nélkül egy pontot szereztek. A mögöttünk hagyott heteket és múltbeli adatokat egymás mellé helyezve arra juthattunk, hogy a Budafoki MTE siófoki vendégjátéka „könnyedén” zárulhat döntetlennel, hiszen a piros-feketék történetük során soha nem nyertek még bajnoki mérkőzést a Balaton partján, ráadásul a másodosztályban lejátszott kilenc meccsből öt alkalommal is egy-egy ponttal gazdagodtak a csapatok.

A balatoni "nyárzáró" első húsz perce egyértelműen a budafokiaké volt: a piros–feketék a kezdősípszót követően azonnal magukhoz ragadták a kezdeményezést, letámadták a házigazdákat, s a 14. percben a vezetést is megszerezték, amikor Kovács Dávid 14 méterről, jobb lábbal a bal felső sarokba lőtte a labdát (0–1). A hátrányba kerülő siófokiak a folytatásban átvették a játék irányítását, több lehetőségük is akadt az egyenlítésre, a szünetig azonban újabb gólt nem jegyezhettünk fel.

Varjas Zoltán a Vasas FC után a Budafoki MTE kapuját is bevette (Fotó: Németh András)
Varjas Zoltán a Vasas FC után a Budafoki MTE kapuját is bevette (Fotó: Németh András)

A második félidőben egyértelművé vált a hazai fölény, gyakorlatilag idő kérdése volt a siófoki gól, ami az 58. percben meg is született: Varjas Zoltán egy lepattanó labdát kapásból, óriási erővel lőtt a léc alá (1–1). A következő negyedórában a magukra találó budafokiak előtt is adódtak lehetőség, de a házigazdák kapusa, Szmola Bálint ezúttal is remek napot fogott ki, bosszússá téve ezzel a XXII. kerületiekért szorítókat.

A találkozó fordulópontját a 79. perc jelenthette volna, amikor Kiss Balázs piros lapot érően, utolsó emberként buktatta László Dávidot. A fordulópont azonban elmaradt, a hátralévő időben ugyanis a siófokiak stabilan megőrizték a döntetlent, amely a látottak alapján reálisnak mondható.

6. FORDULÓ
Augusztus 29.

DVTK–PMFC 3–0
Soroksár–Nyíregyháza 2–3
Budaörs–Békéscsaba 1–1
Szentlőrinc–III. Kerületi TVE 4–1
Siófok–Budafok 1–1
Vasas–Kecskemét 1–1
Ajka–ETO FC Győr 1–0
Szombathelyi Haladás–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–0
Tiszakécske–Dorog 1–2
Október 20.
17.30:
Aqvital FC Csákvár–Szolnok

AZ ÁLLÁS
1. Nyíregyháza Spartacus64215–8+714
2. Dorogi FC6429–8+112
3. Szombathelyi Haladás6336–2+412
4. Kecskeméti TE632114–8+611
5. Szolnoki MÁV FC53210–5+511
6. Vasas FC632111–8+311
7. Diósgyőri VTK63218–5+311
8. ETO FC Győr62319–6+39
9. Budafoki MTE622210–7+38
10. Szeged-Csanád Grosics Akadémia62226–4+28
11. Szentlőrinc SE61510–7+38
12. Pécsi MFC61325–7–26
13. BFC Siófok665–50 6
14. FC Ajka61235–9–45
15. Budaörs61239–14–55
16. FC Csákvár51133–6–34
17. III. Kerületi TVE61144–14–104
18. Békéscsaba 1912 Előre6336–10–43
19. Soroksár SC6338–14–63
20. Tiszakécske6246–12–62

 

 

PERCRŐL PERCRE

90+2. perc: 1–1-es döntetlennel véget ért a mérkőzés. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

90+2. perc: A BFC Siófok vezetőedzője, Domján Attila reklamálásért kapta a mérkőzés kilencedik sárga lapját.

Letelt a rendes játékidő, melyet követően Nazsa Tamás kettő percet hosszabbít.

90. perc: Az utolsó balatoni csere: Szakály Attila le – Eördögh András be.

88. perc: A nem sokkal korábban csereként pályára küldött Horgosi Donát buktatta Horváth Pétert az oldalvonal mellett, a felezővonal környékén – nyolcadjára is villant a sárga lap.

80. perc: Az előző szituációnál történt szabálytalanság miatt megítélt, 18 méteres szabadrúgást Kovács Dávid végezte el – a léc alá tartó labdát Szmola Bálint óriási bravúrral a kapu fölé tolta!

79. perc: Emberhátrányba került a BFC Siófok! Bese Balázs hosszú kirúgását követően László Dávid lépett ki a védők között, majd Kiss Balázs utolsó emberként buktatta, amiért a siófokiak védője azonnal piros lapot kapott.

78. perc: Újabb budafoki változtatás: Margitics Andor le – Horgosi Donát be.

74. perc: Nikházi Márk nyújtott lábbal, hátulról csúszott rá Margitics Andorra, amiért megkapta a mérkőzés hetedik sárga lapját.

70. perc: A triplára dupla a válasz: a budafokiaknál Ihrig-Farkas Sebestyént Papp Marcell váltotta, míg Zuigéber Ákos helyett László Dávid a pályán.

69. perc: Tripla csere a balatoniak oldalán: a Cipf Dominik, Elek Bence, Szakály Dénes trió jött le, helyettük a Balogh Bence Benitó, Horváth Péter, Nikházi Márk hármas kap lehetőséget.

67. perc: Kovács Dávid indította a lendületben lévő Szabó Mátét, aki a tizenhatos vonalánál próbálta átemelni a kapujából kifutó Szmolát, ám a siófokiak kapusa két kézzel megszerezte a labdát.

66. perc: Ihrig-Farkas Sebestyént állították meg lesen, majd sípszó után elrúgta a labdát, amiért sárga lapot kapott.

60. perc: Soltész István buktatta Elek Bencét a vendégtérfél közepén – Nazsa Tamás ezen az estén ötödjére mutatta fel a sárga lapot.

58. perc: GÓL! EGYENLÍTETT A BFC SIÓFOK! A hatodik siófoki szögletet Szakály Attila tekerte középre a jobb oldalról, majd egy lefelejt labda Varjas Zoltán elé pattant. A házigazdák védekező középpályára a tizenegyes pont környékéről, kapásból, óriási erővel a léc alá lőtte a labdát. 1–1!

55. perc: A második félidő eddig egyértelműen a házigazdáké, akik komoly erőket mozgósítanak az egyenlítésért: a legutóbbi akció során Elek Bence fejelte le a labdát Szakály Dénes elé, aki Bese Balázs mellett a kapuba talált, de az asszisztens lest jelzett, így maradt a 0–1.

46. perc: Elkezdődött a második félidő. A szünetben egyik oldalon sem történt változtatás.

45+1. perc: A jelzett hosszabbítást követően véget ért az első félidő, a Budafoki MTE Kovács Dávid 14. percben szerzett góljával 1–0-ra vezet. Hamarosan jövünk a második felvonással!

Egy perc hosszabbítás az első félidő végén.

42. perc: Egy ártatlannak tűnő szituáció során a vendégek védői nem tudtak felszabadítani, így egy lecsorgó labdát Cipf lőtt kapura 7 méterről – próbálkozását Bese Balázs két kézzel hárította.

38. perc: A budafoki tizenhatos jobb sarkánál Margitics Andor faultolta sárga lapot érően Szakály Dénest. A megítélt szabadrúgást Polényi végezte el, s bár ígéretes volt a szög, veszélyt nem jelentett, hiszen jócskán fölé tekerte a labdát.

35. perc: Szakály Attila húzta vissza ellenfelét a siófoki térfél közepén, amiért megkapta a találkozó harmadik sárga lapját. A siófokiak védekező középpályása hatodik meccsén második sárgáját gyűjtötte be.

Siófokon ötödik alkalommal csapnak össze a felek bajnoki körülmények között: négy hazai győzelem mellett egy döntetlen tette teljessé a mutatót (7–4-es gólkülönbséggel), azaz a Budafoki MTE története során soha nem nyert még bajnoki mérkőzést a Balaton–parton! Ha bajnokit nem is, felkészülési mérkőzést viszont már zártak győzelemmel a BMTE labdarúgói: idén nyáron, június 25-én 2–1–re nyertek az alapozó időszak első előkészületi találkozóján.

Szakály Dénes és Margitics Andor egymást nem kímélve harcolt a labdáért (Fotó: Németh András)
Szakály Dénes és Margitics Andor egymást nem kímélve harcolt a labdáért (Fotó: Németh András)

28. perc: Mi maradt ki! Az első siófoki szöglet után Szakály Dénes közelről kotorta kapura a labdát, a hazai szurkolók már ünnepelni készültek, de Fótyik Dominik ezt megakadályozta, miután a gólvonalon állva tisztázni tudott!

23. perc: Jagodics Márk rúgta meg a kezdőkörben Szakály Attilát, amiért megkapta a találkozó második sárga lapját.

Ezen a délutánon a két klub 10. egymás elleni bajnoki mérkőzését vívja a másodosztályban, a közös történelmük 1994. augusztus 20-a óta íródik. Az azóta eltelt huszonhét évben három siófoki győzelem és öt döntetlen mellett egy piros–fekete siker született, s a gólkülönbség (14–6) is a somogyiaknak kedvezett.

14. perc: GÓL! MEGSZEREZTE A VEZETÉST A BUDAFOKI MTE! A vendégek újabb villámgyors akciót alakítottak ki, melynek során Ihrig-Farkas lépett ki a tizenhatos jobb oldalánál, majd Kovács Dávid elé játszott, aki 14 méterről, jobb lábbal a bal felső sarokba lőtte a labdát. A budafokiak tízese szezonbeli második gólját szerezte. 0–1!

11. perc: Kényszerű csere a vendégek oldalán: Nándori Botond a hat perccel korábban elszenvedett sérülése miatt nem tudja folytatni a játékot, helyére Micsinai Miklós érkezett.

Az összeállításokat szemlézve megerősítést nyert az, amire előzetesen számítani lehetett: a nyári szezonzárón igazi testvérpárharcot láthatunk, hiszen Jagodics Bence a BFC Siófok, míg bátyja, Jagodics Márk a Budafoki MTE védelmének oszlopos tagjaként ezúttal is a kezdőcsapatban kapott helyet.

5. perc: Varga Bence rúgta meg Nándori Botond bokáját, rögtön villant a sárga lap. Érdekesség, hogy Nazsa Tamás kereken háromszázadik alkalommal mutatta fel a sárga kártyát az NB II-ben.

2. perc: Alig telt el másfél percből a mérkőzésből, amikor feljegyezhettük az első kísérletet: Zuigéber kapott remek labdát, majd mintegy 9 méterről a kapu közepére lőtt, Szmola azonban magabiztosan védett.

A mérkőzést Nazsa Tamás vezeti, munkáját ezen a napon Király Zsolt és Ország Péter segíti. A 35 esztendős debreceni játékvezető 69. NB II-es mérkőzésén működik közre vezetőbíróként, s az eddigi fellépésein 299 sárga mellett 29 piros lapot osztott ki. Nazsa Tamás a BFC Siófoknak eddig kilencszer (4 győzelem, 1 döntetlen, 4 vereség), míg a Budafoknak háromszor (2 döntetlen, 1 vereség) vezetett másodosztályú bajnokit.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Budafoki MTE indította útjára a labdát!

Érkeznek a csapatok, a lelátókon nagyjából 400 néző foglal helyet. A házigazdák sárga mezben, sötétkék nadrágban és sárga sportszárban szerepelnek a mai napon, míg a vendégek hagyományos, piros–fekete csíkos mezükben piros nadrágban és fekete sportszárban lépnek pályára. A hazaik hálóőre, Szmola Bálint narancssárga dresszben áll a gólvonal elé, míg a vendégek részéről Bese Balázs tiszta kék szerelésben véd.

A helyszínen javában tartanak már az előkészületek. Bő negyven perccel a kezdés előtt Siófokon erősen felhős égbolt mellett 18 Celsius-fokot mérhetünk. A meteorológusuk vasárnapra őszi időt jósoltak záporral, zivatarral – előbbi már bejött, utóbbi pedig a látottak alapján jó eséllyel beigazolódik.

A hatodik fordulóban negyedik hazai mérkőzését vívja a BFC Siófok (Fotó: Németh András)
A hatodik fordulóban negyedik hazai mérkőzését vívja a BFC Siófok (Fotó: Németh András)

Köszöntjük kedves olvasóinkat a siófoki Városi Stadionból, ahol már a negyedik bajnoki mérkőzésre kerül sor ebben a hónapban: a 13. helyezett veretlen, de egyben nyeretlen BFC Siófok ezúttal a 10. pozícióban állomásozó Budafoki MTE együttesét fogadja. A tabella alapján a két együttes két pontnyi távolságra van egymástól: a somogyiak öt döntetlennel rendelkeznek, míg a BMTE egy döntetlen mellett 2–2 győzelmet és vereséget számlál.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik