NB II: a ZTE-től kapott kölcsön támadót a Szeged

F. B.F. B.
2024.01.17. 07:42
A labdarúgó NB II-ben szereplő Szeged-Csanád GA féléves kölcsönszerződést kötött a Zalaegerszeg támadójával, Klausz Milánnal – számolt be róla a klub honlapja.


A 18 éves Klausz Milán a gyulai Grosics Akadémián nevelkedett, majd onnan a Magyar Futball Akadémiára került. 2021-ben az ETO FC Győr csapatához igazolt, ahol 16 évesen öt NB II-es mérkőzésen kétszer is eredményes volt. Kiemelkedő teljesítményére felfigyelt az élvonalbeli Zalaegerszeg, amely 2022 nyarán szerződtette.

A ZTE színeiben 19 NB I-es bajnoki mérkőzésen egy gólt szerzett, s az első találata egyben győztes gól is volt: az egerszegiek Puskás Akadémia elleni, 2–1-re megnyert mecsén szerezte. Az U17-es korosztály óta rendszeresen szerepel az utánpótlás-válogatottakban, míg az U19-es nemzeti csapatban hat mérkőzésen háromszor is betalált.

Szeretném segíteni a Szeged-Csanád Grosics Akadémiát a feljutásért vívott harcban – mondta a klubhonlapon Klausz Milán. – Eredetileg center vagyok, de játszottam már tízes pozícióban is. Bármilyen poszton is játszom, az a célom, hogy gólokkal és gólpasszokkal hozzájáruljak a csapat sikeres szerepléséhez.”

TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS A SZEGED-CSANÁD GA-NÁL
Érkezők:
Klausz Milán (ZTE – kölcsönbe), Nagy Richárd (Paks, legutóbb Siófok, kölcsönben), Onódi Ákos (Akritasz Hlorakasz – Ciprus), Zuigeber Ákos (MTK – kölcsönbe)
Távozók:
Dimitrije Acsimovics (szerb, ?), Daru Bence (Kozármisleny), Nagy Zsombor (MTK – kölcsönből vissza), Marko Rodics (szerb, ?)

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Paks játékosa nyáron csatlakozhat az MTK-hoz

Labdarúgó NB I
16 órája

ZTE: kivásárolták szerződéséből az argentin középpályást

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:02

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
2026.02.26. 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
2026.02.26. 08:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 12:49

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 11:51
Ezek is érdekelhetik