NB II: a Serie A-ban is pályára lépő támadóval erősített az MTK

D. S. B.D. S. B.
2023.02.10. 14:24
null
Nikolas Spalek két évre szóló szerződést kötött az MTK-val (Fotó: mtkbudapest.hu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő MTK Budapest hivatalos honlapján számolt be róla, hogy szerződtette a vajdasági Topolya támadóját, a korábban az olasz élvonalban is pályára lépő Nikolas Spaleket, aki két évre írt alá a fővárosi kék-fehérekhez.

A 25 éves, magyarul tökéletesen beszélő, vágsellyei születésű Spalek az U15-ös korosztálytól kezdve tagja volt a szlovák korosztályos válogatottaknak. 2018-ban 1.5 millió euróért szerződtette az akkor másodosztályú olasz Brescia a Zilinától (Zsolna), s négy idényt töltött Olaszországban. A Serie B-s bajnoki cím után pályára lépett az első osztályban is, s 107 bajnokin kilenc gólig, illetve 11 gólpasszig jutott olasz klubjában. Azt megelőzően Zsolnán 103 meccsen 21-szer volt eredményes 22 gólpassz mellett.

Spalek a szerb élvonalban szereplő Topolyától érkezik az MTK-hoz.


TÉLI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Bobál Dávid (Mezőkövesd – kölcsönbe), Guth Ádám (Kozármisleny – kölcsönből vissza), Nikolas Spalek (szlovák, Topolyai SC – szerbiai), Rácz Gergő (Paks – kölcsönbe), Khaly Thiam (szenegáli, Pendikspor – Törökország), Vadnai Dániel (Mezőkövesd)
Távozók: Balázs József (Paks – kölcsönbe), Biben Barnabás (Tiszakécske – kölcsönbe), Kovácsréti Márk (Nyíregyháza), Lehoczky Roland (Mezőkövesd – kölcsönbe), Medgyes Sinan (DVTK), Nagy Barnabás (Nyíregyháza), Osei Clinton (ghánai, ?), Várkonyi Bence (Kozármisleny – kölcsönbe)

Legfrissebb hírek

Kisvárda: „A további változásokra várni kell – amíg nem tudjuk, mennyi pénzt kapunk az MLSZ-től”

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 16:02

MTK: játékoscsere is jöhet a DVTK-val; ezek a klubok figyelik Molnár Ádint – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 12:55

MTK: a Benfica is felfigyelt a 16 éves tehetségre

Labdarúgó NB I
2026.04.29. 09:50

Hiába vezetett és játszott fölényben, ezúttal kikapott a Topolya

Minden más foci
2026.04.27. 20:56

Fordított, és simán elhozta a három pontot Szabadkáról a Topolya

Minden más foci
2026.04.23. 22:03

A Topolya adta meg a kegyelemdöfést a Napredaknak

Minden más foci
2026.04.19. 15:50

Tomiszlav Szivicsnek kell benn tartania a Topolyát a Szuperligában

Minden más foci
2026.04.14. 12:50

Legyőzte a Laziót, nyolc pontra a kiesőzónától a Fiorentina

Olasz labdarúgás
2026.04.13. 22:52
Ezek is érdekelhetik