NB II: a Pécstől érkezett a Szentlőrinc első nyári igazolása

F. B.F. B.
2021.06.11. 08:36
A következő idényben ismét a Szentlőrinc NB II-es labdarúgócsapatát erősíti Németh Márk, aki a PMFC-től tért vissza a klubhoz – számolt be róla a klub honlapja.

A 24 éves bal oldali védő 2017 és 2019 között két idényen át már erősítette a Szentlőrincet, összesen 59-szer húzhatta magára az akkor még NB III-as csapat mezét. Jó teljesítményére felfigyelt a PMFC, amely két évvel ezelőtt átigazolta, de a pécsieknél aztán nem kapott annyi lehetőséget, amennyire számított. Németh Márk fejlődése érdekében ezért most visszatért a Szentlőrinchez.Németh Márk fejlődése érdekében ezért most visszatért a Szentlőrinchez.

„Nagy örömmel térek vissza oda, ahol megbecsülnek! – fogalmazott a klubhonlapon Németh Márk. – Szerettem Szentlőrincen futballozni, remek a közösség, jó a szakmai munka, biztos vagyok benne, hogy jól fogom maga érezni. A PMFC-nél sajnos nem úgy számítottak rám, ahogy reméltem, így most van némi meccshiányom, de bízom benne, hogy minél előbb utolérem magam. Szeretnék sok időt a pályán tölteni, jó teljesítményt akarok nyújtani mind védekezésben, mind támadásban, gólpasszokat akarok adni és gólokat is szeretnék lőni. Segíteni akarok abban, hogy a csapat elérje a célját, ismét bent maradjon a másodosztályban, sőt, kicsit közelebb kerüljön a középmezőnyhöz.”

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
8 órája

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Emberhátrányban is gólt szerzett, győzött a Szentlőrinc

Labdarúgó NB II
2026.09.20. 17:48

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

Három különböző időpontban pótolják a három elhalasztott NB II-es meccset

Labdarúgó NB II
2026.09.17. 18:41

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07