NB II: a korábbi válogatott védő is hiányzik a Haladásból

F. B.F. B.
Vágólapra másolva!
2021.11.29. 13:21
null
Devecseri Szilárd combközelítőizom-húzódása miatt nem játszhat este a Kecskemét ellen (Fotó: Tumbász Hédi)
A Haladás a labdarúgó NB II 18. fordulójának záró mérkőzésén, egyben rangadóján 20 órától a Kecskemét otthonában lép pályára. A szombathelyiek szakmai stábjának hét labdarúgót, köztük a korábbi válogatott védőt, Devecseri Szilárdot is nélkülöznie kell.


Sok a hiányzónk, hiszen Devecseri Szilárd, Délczeg Gergely, Szekér Ádám, Tóth Máté és Kállai Kevin sérült, míg Németh Milán és Kiss Bence eltiltott – ecsetelte a klub honlapjának adott videointerjúban Németh Szabolcs vezetőedző. – Itt a lehetőség azok előtt, akik eddig kevesebb játéklehetőséget kaptak. Amit eddig a csapattal elértünk, az nagyon pozitív, bízom benne, hogy Kecskemétről is elhozzuk a három pontot. Ellenfelünk jó futballt játszik, fizikailag erős csapat. Amennyiben feljavul a támadójátékunk, illetve a helyzeteinket kihasználjuk, akkor három ponttal térhetünk haza.”

A Nemzeti Sport megtudta, hogy az idényben 7 bajnokin és két Magyar Kupa-meccsen szereplő 31 éves Devecseri Szilárd két nappal ezelőtt, a szombati edzésen sérült meg; combközelítőizom-húzódása miatt nem is léphet pályára a Kecskemét ellen. A korábbi NB I-es támadó, Délczeg Gergelymég október 24-én, az Ajka elleni találkozón dőlt ki a sorból, a 34 esztendős csatárra porcműtét vár.

A ma este 20 órakor kezdődő Kecskemét–Haladás mérkőzésről az NSO-n online közvetítést olvashatnak!

AZ NB II ÁLLÁSA
1. Vasas FC 18 11 4 3 33–13 +20 37
2. Diósgyőri VTK 18 10 6 2 34–17 +17 36
3. Szeged-Csanád Grosics Akadémia 18 9 5 4 23–11 +12 32
4. Kecskeméti TE 17 9 5 3 25–14 +11 32
5. Szombathelyi Haladás 17 9 4 4 20–11 +9 31
6. Dorogi FC 18 8 3 7 19–24 –5 27
7. Nyíregyháza Spartacus 18 7 6 5 24–23 +1 27
8. BFC Siófok 18 6 9 3 23–19 +4 27
9. ETO FC Győr 18 7 5 6 24–20 +4 26
10. Pécsi MFC 18 6 5 7 21–18 +3 23
11. FC Ajka 18 6 4 8 24–25 –1 22
12. Szentlőrinc SE 18 4 9 5 20–21 –1 21
13. Soroksár SC 18 5 5 8 26–33 –7 20
14. Budafoki MTE 18 4 7 7 21–22 –1 19
15. FC Csákvár 18 4 7 7 25–29 –4 19
16. Szolnoki MÁV FC 18 4 7 7 18–27 –9 19
17. Békéscsaba 1912 Előre 18 3 9 6 21–27 –6 18
18. Budaörs 18 3 8 7 19–30 –11 17
19. III. Kerületi TVE 18 3 5 10 13–30 –17 14
20. Tiszakécske 18 3 3 12 17–36 –19 12

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik