NB II: a BVSC új edzője akár Felcsútról is érkezhet

P. K.P. K.
2023.09.18. 22:22
null
Továbbra is kérdéses, ki irányítja majd a BVSC labdarúgóit az idény folytatásában (Fotó: bvsc.hu)
Az NB II-be idén visszajutó BVSC még nem nevezte ki a munkavégzés alól szeptember 5-én felmentett Urbán Flórián vezetőedző utódját, de a jelöltekkel már folynak az egyeztetések.

 

Korábban arról számoltunk be, hogy a szeptember 5-én leváltott Urbán Flóriántól Feczkó Tamás veheti át az NB II-be idén visszajutó BVSC irányítását, a legutóbb Nyíregyházán dolgozó edzővel azonban elakadtak az egyeztetések. Azóta több edzőjelölttel is folytatott egyeztetéseket a klub, de döntés még nem született az új tréner személyéről. A múlt héten, a Szentlőrinc ellen 1–0-ra elveszített Magyar Kupa-meccsen Urbán korábbi segítői, Dudás János és Kincses Ádám irányította a csapatot.

Úgy tudjuk, az egyik kiszemelt a vezetőedzői posztra a BVSC korábbi játékosa, a fővárosi klubnál nevelkedő, 44 éves, háromszoros válogatott Polonkai Attila. Polonkai 2018-ban fejezte be labdarúgó-pályafutását, azóta a Puskás Akadémiánál, illetve a felcsúti utánpótlásban dolgozik különböző szerepekben. A BVSC-nél lehet először vezetőedző, ha ráesik a vezetőség választása.

Polonkai lehetséges kinevezése, illetve az edzőkeresés folyamata kapcsán kerestük Jakab Zoltán szakosztályvezetőt, aki azonban nem kívánt nyilatkozni az ügyben. A BVSC hét forduló után, öt ponttal a 16. helyen áll a 18 csapatos NB II-ben, a hétvégén a Kazincbarcika vendégeként folytatja az idényt.

Polonkai Attila a Puskás Akadémiánál Benczés Miklós, Radoki János, Komjáti András és Hornyák Zsolt segítőjeként is dolgozott (Fotó: pfla.hu)
Polonkai Attila a Puskás Akadémiánál Benczés Miklós, Radoki János, Komjáti András és Hornyák Zsolt segítőjeként is dolgozott (Fotó: pfla.hu)

 

Legfrissebb hírek

Újabb DVTK-vereség; a Mezőkövesd négy, a KTE három gólt szerzett – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:25

Nem tudott javítani a DVTK, ezúttal otthon kapott ki

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 19:20

Könnyű mondani, de nem remeghetnek meg a zuglói lábak a Diósgyőr ellen

Labdarúgó NB II
2026.08.29. 10:20

Fölényesen nyert idegenben a KTE és a Karcag, kikapott a Vidi és a DVTK – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:26

A BVSC idénybeli első góljára néggyel válaszolt a Karcag

Labdarúgó NB II
2026.08.22. 19:21

Csapó Miklós: Csakis pozitív emlékeket kötök a BVSC-s éveimhez

Vízilabda
2026.08.16. 13:45

A KTE a ráadásban lőtt góllal verte meg a Vidit, csak döntetlenre volt képes a DVTK – ez történt szombaton az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.08.15. 19:25

Három pontot ért az idény első kövesdi gólja

Labdarúgó NB II
2026.08.15. 19:24