BODNÁR ZALÁN 2021.01.19 12:54 Frissítve: 2021.01.19 12:54

NB II: A biztos feljutáshoz még legalább 30 pont kell – Kondás

Téli felkészülése feléhez érkezett az NB II-ben listavezető Debreceni VSC, a hazai környezetben, Debrecenben készülő együttes Kondás Elemér vezetőedző irányításával hétfőn megkezdte a január 31-i bajnoki folytatásra hangolás második szakaszát.

 

Kondás Elemér óvatos derűlátással várja a tavaszt (Fotó: dvsc.hu)
 
A DVSC teszteli a Besiktas fiatal magyar támadóját

„Két részre osztottuk a felkészülésünket, az első két hétben a kondicionálás és a képességfejlesztés állt a gyakorlatok középpontjában, mostantól jönnek a gyorsító, frissítő edzések, és finomítjuk a taktikai variációkat – mondta lapunk megkeresésére Kondás Elemér. – A játékosok eddigi munkájával, hozzáállásával teljesen elégedett vagyok, mindenki teszi a dolgát becsülettel. Szerencsére a sérülések is javarészt elkerültek minket, egyedül Bárány Donátnak adódott problémája az Achilles-inával, illetve a tavaly műtött játékosok, Kusnyír Erik és Korhut Mihály már végzik a rehabilitációt; ha minden jól megy, a hónap végén már közösen edzhetnek a többiekkel. Az eddigi edzőmérkőzéseinken az volt a cél, hogy mindenki megkapja a megfelelő meccsterhelést, tizenkilenc tagú kerettel dolgozunk, mindenki kapott már lehetőséget, ki egy félidőt, ki hatvan vagy kilencven percet.”

Mindkét eddigi edzőmeccsét elveszítette a csapat, az élvonalbeli Diósgyőrtől 1–0-ra, az NB II-ben rivális Nyíregyházától 2–0-ra kapott ki. Nyilván a felkészülési találkozókon sohasem az eredmény a lényeges, de kíváncsiak voltunk, zavarja-e a vezetőedzőt, hogy gólt egyiken sem szerzett csapata.

„Azért zavar csak, mert a helyzeteink megvoltak – válaszolta Kondás Elemér. – Ennyi lehetőségből illett volna néhányat gólra váltani. A Diósgyőr ellen többször hasba rúgtuk a kapust a labdával, azaz nem volt szerencsénk sem, míg a Nyíregyháza tulajdonképpen helyzet nélkül szerzett két gólt, az egyiket pedig lényegében mi ajándékoztuk neki. Bánt kicsit, hogy nem találtunk még be, de a felkészülés ezen szakaszában ez benne van a pakliban, hogy nem úgy pattan a labda, ahogy szeretnénk, az a fontos, hogy a bajnokságban bemenjen.”

A másodosztályban magabiztosan, nyolcpontos előnnyel az élen áll a Loki a második helyezett Pécs előtt, a harmadik és negyedik helyen álló Budaörssel és Vasassal szemben kilencpontos fórja van. Ez vajon nyugodtabbá teszi a Debrecen téli felkészülését?

„Szó sincs róla, mondtam a játékosoknak is, hogy az őszi eseményekkel már nem szabad foglalkozni, ez olyan, mint egy meccsen a szünet: akármi is az állás, a második félidőre úgy kell kimenni, hogy nulla-nullára áll a találkozó – fogalmazott a DVSC vezetőedzője. – Jelentősnek tűnik az előnyünk, de van még tizenhét meccs, amelyeken ötvenegy pontot lehet szerezni. A biztos feljutáshoz legalább harminc pontra még szükségünk van, de nyilván ennél többet szeretnénk. Versenyben vagyunk még a Magyar Kupában is, épp a városi rivális DEAC-cal mérkőzünk a következő körben. A Loki hagyományosan jól szerepel a kupában, nem szeretnénk megtörni a tradíciót, a lehető legtovább akarunk eljutni, úgyhogy vár ránk bőven feladat a tavasszal is.”

2021.03.03 00:01:14

Labdarúgó NB II NÉMETH RICHÁRD

Közepes színvonalú mérkőzésen szerzett újabb három pontot a győri együttes a Kazincbarcika ellen.

2021.03.02 20:29:48

Labdarúgó NB II KVANDUK BENCE

A Pécs és a Haladás nem tudta feltörni egymás védelmét, így most sem esett gól a két csapat bajnokiján.

2021.03.02 20:57:04

Labdarúgó NB II RÓTH ZOLTÁN

A Dorog szerzett vezetést, de a Csákvár egyenlíteni tudott és újabb lépést tett a bennmaradás felé.

2021.03.02 21:49:24

Labdarúgó NB II MOLNÁR KRISZTIÁN

A Békéscsaba távol állt attól, hogy idén először győzelmet arasson.

2021.02.28 22:15:13

Labdarúgó NB II VINCZE ANDRÁS

ALAPVONAL. A kis csapatok pályáin rendszeresen felbukkantak azok a sportolók, versenyzők, akik az előző hétvégén a csarnokokban, medencékben, rekortánon elképesztően nagyot alkottak.