DVTK: újabb négy akadémista készül az NB II-es csapattal

D. S. B.D. S. B.
2022.07.05. 10:10
null
Korbély Kristóf meggyőzte Dragan Vukmirt, maradhat az NB II-es csapatnál (Fotó: dvtk.eu)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Diósgyőri VTK négy akadémistája is a másodosztályú felnőttcsapat edzéseit látogatja a jövőben, miután Benkő Péter, Illés Bálint, Vajda Botond és a korábban már az NB I-ben is bemutatkozó Korbély Kristóf is bizonyított a szakmai stábnak – írja a klub honlapja.


A korábban bejelentett tizenegy új igazolás mellett tovább bővült a DVTK kerete, miután az eddig a harmadosztályú tartalékcsapattal készülő 19 éves Benkő Péter, a 18 éves Vajda Botond és a 17 éves Illés Bálint, illetve az NB I-ben már 26 mérkőzésen bizonyító 22 éves Korbély Kristóf is meggyőzte a szakmai stábot edzéseken és a Kazincbarcika elleni felkészülési mérkőzésen nyújtott teljesítményével, így mind a négy játékos az NB II-es csapat edzéseit látogatja a jövőben.

A miskolciak beszámoltak arról is, hogy Csatári Gergő, Kispál Tamás, Mrva Patrik, Oláh Balázs, Orosz Marcell valamint a pécsi kölcsönszerződése után visszatérő Zsemlye Balázs visszatér a DVTK harmadosztályú tartalékcsapatához, esetleg kölcsönbe kerülnek más klubhoz.

A DVTK összegzése szerint a jelenlegi keretben tíz 2000. január 1. után született játékos szerepel, akik közül heten az akadémián nevelkedtek.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DVTK-NÁL
Érkezők: Bényei Ágoston (DVSC), Bokros Szilárd(Puskás Akadémia – kölcsön után végleg), Csirmaz István (Puskás Akadémia), Farkas Dániel (Mezőkövesd), Holdampf Gergő (Szombathelyi Haladás),Lukács Dániel(Kecskemét),Makrai Gábor (Csákvár – kölcsönből vissza), Orosz Marcell(DEAC – kölcsönből vissza), Szőke Adrián (szabadon igazolható, legutóbb Heracles – Hollandia), Viczián Ádám (Vasas), Zsemlye Balázs(PMFC – kölcsönből vissza), Papp Marcell (Budafok)
Távozók: Belényesi Csaba (Kecskeméti TE), Borsos Vilmos(Paks – kölcsönből vissza), Hornyák Marcell (Csákvár – kölcsönbe), Horváth Zoltán (?), Dejan Karan(visszavonult),Kocsis Dominik(Bp. Honvéd – kölcsönből vissza),Lucas(brazil-magyar, Kisvárda – kölcsönből vissza), Molnár Gábor (Mezőkövesd), Németh Márió (Budafoki MTE), Polgár Kristóf (?),Rotem Keller(izraeli, Maccabi Netanya – Izrael, kölcsönből vissza), Zsolnai Richárd (Ajka)
Legfrissebb hírek

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
13 órája

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
Tegnap, 9:29

A ZTE bejelentette középső védője távozását – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.06.09. 07:14

A Nagykanizsa a hosszabbításban szerzett két góllal győzött Cigándon, és kiharcolta az NB II-be jutást!

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:51

Idegenbeli győzelemmel jutott vissza az NB II-be a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:00

A Rossi-korszak nyitányát és a rossz emlékű Leekens-érát idézi a válogatottra váró finn, kazah páros

Magyar válogatott
2026.06.05. 13:24

Détári Lajos: Félrevezették Mezey Györgyöt Mexikóban

Magyar válogatott
2026.06.02. 06:31

Fókuszban a visszatérők: kik kaphatnak új esélyt az FTC-nél?

Labdarúgó NB I
2026.06.01. 12:00
Ezek is érdekelhetik