Átigazolás: BL-csapathoz szerződik a 20 éves magyar csatár!

PÓR KÁROLYPÓR KÁROLY
Vágólapra másolva!
2022.06.25. 16:30
null
Tóth Milán (77) a Sturm Graznál folytathatja pályafutását (Fotó: Unger Tamás, archív)
A Nemzeti Sport értesülései szerint megszületett az elvi egyezség a felek között: az NB II-es Haladás labdarúgócsapatának 20 éves, saját nevelésű csatára, Tóth Milán az osztrák BL-induló Sturm Graznál folytathatja pályafutását.

 

A Nemzeti Sport klubközeli, külföldi és magyar forrásokból úgy értesült, hogy az osztrák ezüstérmes, ezzel BL-induló Sturm Graz megállapodott az NB II-es Haladás csatárának, Tóth Milánnak az átigazolásáról. A 20 éves játékost kivásárolja a tavaly januárban aláírt, 2023-ig szóló megállapodásából az osztrák egylet. Úgy tudjuk, Tóth vasárnap utazhat orvosi vizsgálatra Ausztriába, ami után a szerződését is aláírhatja.

Kerestük a hírrel kapcsolatban a játékos ügyeit intéző, linzi székhelyű Perfootmance GMBH ügynökséget, melynek képviseletében Haisza Viktor menedzser sem cáfolni, sem megerősíteni nem kívánta értesülésünket, de annyit elismert, hogy Tóth iránt külföldről is érdeklődnek.

Ez nem is meglepő azok után, hogy Tóth 20 évesen remek idényt produkált az NB II-ben, 34 meccsen 11 gólt és négy gólpasszt jegyzett. A másodosztályban 2019 őszén mutatkozott be, de tavaly vált fokozatosan alapemberré Szombathelyen, és az előző idényben már a vasiak legeredményesebb játékosának bizonyult. Öccse, a 18 éves Tóth Balázs egyébként már 2020 óta Ausztriában játszik, jelenleg a Red Bull Salzburg fiókcsapatának, a másodosztályú Lieferingnek a kapusa.

A Strum Graz a 2021–2022-es idényben a Salzburg mögött második helyen végzett az osztrák Bundesligában, így indulhat a Bajnokok Ligájában, s a selejtező harmadik körében, augusztusban kapcsolódhat be a sorozatba a nem bajnoki ágon.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A HALADÁSNÁL
Érkezők:Balogh Ferenc(Nagykanizsa – kölcsönből vissza),Bokor Bence(Mosonmagyaróvár – kölcsönből vissza),Bolla Gergő(NK Nafta Lendva – Szlovénia),Borvető Áron(III. Kerület),Csernik Kornél(Soroksár),Debreceni Zalán(Nyíregyháza – kölcsönből vissza),Hursán György(Pécs),Mursits Roland(Dorog),Nyíri Vince(Dorog),Sipos Zoltán(Szolnok),Vanja Zvekanov(szerb-magyar, FK Javor-Matis Ivanjica – Szerbia)
Távozók:Délczeg Gergely(?),Guzmics Richárd(?),Holdampf Gergő(DVTK),Kállai Kevin(?),Monori Norbert(?),Pataki Márk(?),Rózsa Dániel(?),Stieber András(?),Szekér Ádám(Tiszakécskei LC),Tóth-Gábor Kristóf(Bp. Honvéd – kölcsönből vissza)
Távozhat: Tóth Milán (Sturm Graz – Ausztria)

Legfrissebb hírek

Olasz ajánlatot is kapott a DVSC Szűcs Tamásért, de ő 2029-ig hosszabbított

Labdarúgó NB I
2026.01.10. 18:29

Varga Kevin a Honvéd játékosa lett, a Csákvár legjobbja a Puskás Akadémiához igazolt – NB II-es átigazolási körkép

Labdarúgó NB II
2026.01.09. 20:32

Szerződtette az ősszel Zalaegerszegen futballozó védőt és szélsőt az Újpest – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 19:39

Békéscsabán eldőlni látszik az edzőkérdés, volt NB I-es játékosok érkezhetnek – NS-infó

Labdarúgó NB II
2026.01.08. 17:29

FTC: Pesics tényleg nem tagja az utazó keretnek, de Keita és Tóth igen

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 15:30

Távozott egy légiós Nyíregyházáról – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 12:05

A ZTE eladja a Honvéd játékosát – hamarosan bejelentések lesznek Újpesten

Labdarúgó NB I
2026.01.08. 09:33

NS-infó: argentin középpályás is csatlakozott a ZTE keretéhez

Labdarúgó NB I
2026.01.07. 15:51
Ezek is érdekelhetik