Labdarúgás: három saját neveléssel kötött profiszerződést a Haladás

Vágólapra másolva!
2021.01.09. 14:27
Címkék
Három 18 éves akadémista, Debreceni Zalán, Kállai Kevin és Tóth Milán írt alá 2023. június 30-ig érvényes szerződést az NB II-es bajnokság hatodik helyén álló Szombathelyi Haladással.

A szombathelyi Illés Akadémiajelenlegi növendékei közül hárman is profiszerződést írtak alá a Merkantil Bank Ligában szereplő zöld-fehérekkel. Debreceni Zalán és Kállai Kevin pályafutásuk első profi kontraktusát szignózták, míg Tóth Milán meghosszabbította eddigi szerződését. Mindhárom ifjú labdarúgó 2023. június 30-ig kötelezte el magát a Haladáshoz. A korosztályos válogatottban is számításba vett játékosok közül Tóth Milán még 2019 őszén, Debreceni 2020. október 19-én, míg Kállai 2020. november 1-jén mutatkozott be a vasi csapat színeiben a felnőtt másodosztályban.Debreceni Zalán és Kállai Kevin pályafutásuk első profi kontraktusát szignózták, míg Tóth Milán meghosszabbította eddigi szerződését. Mindhárom ifjú labdarúgó 2023. június 30-ig kötelezte el magát a Haladáshoz. A korosztályos válogatottban is számításba vett játékosok közül Tóth Milán még 2019 őszén, Debreceni 2020. október 19-én, míg Kállai 2020. november 1-jén mutatkozott be a vasi csapat színeiben a felnőtt másodosztályban.

Három saját nevelésű játékosával is hosszú távú szerződést kötött az NB II-es Szombathelyi Haladás Forrás: Szombathelyi Haladás/Facebook
Három saját nevelésű játékosával is hosszú távú szerződést kötött az NB II-es Szombathelyi Haladás Forrás: Szombathelyi Haladás/Facebook

Három saját nevelésű játékosával is hosszú távú szerződést kötött az NB II-es Szombathelyi Haladás  •  Forrás: Szombathelyi Haladás/Facebook

Horváth Rudolf, az Illés Akadémia U19-es csapatának vezetőedzője szerint mindhárom fiú kiemelkedik korosztályából.„A csapatedzések mellett mindig sokat dolgoztak, látszott rajtuk, hogy nagyon szerették volna elérni ezt a sikert. Ez egy megelőlegezett bizalom az irányukba: a felnőttvilágban ugyanis még keményebb teljesítményt kell mutatniuk. A lehetőséget megkapták, egy jó felkészüléssel a tavaszi bajnokikon bebizonyíthatják, hogy az őszi produktum nem volt véletlen, és érdemesek voltak arra, hogy hosszútávú szerződést kapjanak a Haladástól. Debreceni Zalán vezéregyéniség volt az U19-ben, így belső védőt játszott, de az igazi posztja szélső hátvéd – azonban mind a kettőt megoldja. Kállai Kevin és Tóth Milán kitűnő támadók, a korosztályuk legjobbjai – Kevin az előkészítésben és a befejezésben is jeleskedik, Milán pedig úgy volt gólkirály az U19-es bajnokságban az előző évadban, hogy néhány mérkőzést sérülés miatt ki kellett hagynia."

A patinás klub mostanában előszeretettel veti be a fiatalokat. Az ősszel például heten szerepeltek a felnőttcsapatban a jelenlegi akadémisták közül, és nem pusztán azért, mert az MLSZ által bevezetett szabály előírja, hogy legalább egy 2001 után született labdarúgónak végig a pályán kell lennie a klubokban. A Haladásban lehetőséget kapó saját nevelésű tinik kiharcolták maguknak, hogy az első csapat keretéhez tartozhassanak.

„Összességében elmondhatom, hogy a fiatalok hirtelen, és nagy felelősséggel járó feladatot kaptak a szakmai stábtól – ennek ellenére elégedett lehetek a produkciójukkal – fejtette ki a véleményét Mátyus János vezetőedző a klub oldalának. – Schuszter Ronald (18) korát meghazudtoló érettséggel játszott, pedig nem csak a saját posztján futballozott. Kállai Kevinnek (18) valamivel nehezebb a helyzete: berobbant a felnőttek közé, nem volt arra lehetőségem, hogy végig a neki legideálisabb poszton játszassam. Átlag feletti teljesítményt nyújtott, azonban a jövőre nézve az a feladatunk, hogy az ő helyét megtaláljuk a csapatban. A legkellemesebb találatunk, találmányunk Debreceni Zalán (18): nagyon kevés idő alatt szinte kulcsjátékossá nőtte ki magát – az említettek közül ő játszotta a legtöbbet, összesen 794 percet (a szerk.). Nagyon fiatal játékos Dezamits Dominik (17): előfordulhat, hogy picit korán dobtuk a mély vízbe, ettől függetlenül nincsen elfelejtve, számítok rá a továbbiakban is. Sérüléssel bajlódott sokáig Tóth Milán (18). A támadó már a Nyíregyháza elleni mérkőzésre beverekedte magát a kezdőcsapatba, nagyszerű teljesítmény nyújtott, ám sajnos jött a koronavírus, így jelenleg az újraépítkezés szakaszában áll. Rendkívül szép jövő előtt áll ő is! Talán a legtöbb potenciál Szalay Szabolcsban (18) van, de ezt egyelőre nem sikerült kihozni belőle. Azon vagyunk, hogy ez mielőbb manifesztálódjon. A kapus Simon Barnabás (16) pedig a jövő embere: eddig egy tétmérkőzésen lépett pályára, kulcsposzt az övé, bízom benne, hogy továbbra is töretlen lesz a fejlődése."

További korosztályos hírek LABDARÚGÁSBAN a sportági aloldalunkon.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik