ZTE: Az első negyedórában eldönthettük volna a továbbjutást - Csank

Vágólapra másolva!
2011.03.16. 15:35
A labdarúgó NB I-ben szereplő Zalaegerszegi TE FC vezetőedzője, Csank János a ztefc.hu-nak adott interjúban elmondta, hogy az MTK ellen 2–1-re megnyert tegnapi Magyar Kupa-negyeddöntőt már az első negyedórában eldönthették volna, ha nem hagyják ki a kínálkozó lehetőségeket.

„Jó mérkőzésen, jó csapat ellen jutottunk tovább. Nehéz kilencven perc volt, de már az első negyedórában eldönthettük volna a továbbjutás sorsát. Akkor még elhibáztuk a lehetőségeinket, aztán feljött az MTK, viszont mi szereztük meg a vezetést, ami nagyon fontos volt. A második félidőben azt kértem a fiúktól, hogy minél előbb szerezzünk egy gólt, sikerült. Ez nyugtató hatással volt ránk, a cserékkel pedig sikerült stabilizálni a csapatot" – fogalmazott Csank János.

A ZTE az MTK elleni Magyar Kupa negyeddöntő első mérkőzésén született gól nélküli döntetlen után a tegnapi visszavágón 2–1-re legyőzte fővárosi riválisát, így bejutott az elődöntőbe.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik