ZTE: a SPAL kivásárolta a 18 éves támadó középpályást – hivatalos

D. Á.D. Á.
Vágólapra másolva!
2020.06.23. 19:57
null
Horváth Krisztofer a SPAL-ban bizonyíthat (Fotó: ztefc.hu)
Az NB I-ben szereplő ZTE a hivatalos honlapján tette közzé, hogy a 18 esztendős Horváth Krisztofert kivásárolta szerződéséből az olasz élvonalbeli SPAL.



Újabb nagy lépést tett a Zalaegerszeg saját nevelésű játékosa, Horváth Krisztofer: az olaszországi SPAL érvényesítette az opciót, és kivásárolta ZTE-s szerződéséből a 18 éves támadó középpályást – írja a ztefc.hu.

A fiatal futballista a klub hivatalos honlapján is árulta el, már folyamatosan a SPAL felnőttcsapatával edz, és a terhelés is egyre nagyobb.

„Május 6-án tértem vissza Olaszországba, amit követően két hét karantén várt rám, azóta viszont folyamatosan a felnőttcsapattal edzek. Egyre nagyobb a terhelés, hiszen újraindult a bajnokság, a SPAL-ra még tizenkét mérkőzés vár a szezonban. Az edzések a megszokott módon zajlanak, ez nem teljesen újdonság, hiszen korábban is edzettem már a felnőttekkel, a járvány utóhatása viszont még megmutatkozik, több előírást be kell tartanunk, például maszkban kell az edzésekre érkeznünk, valamint kétnaponta végeznek rajtunk koronavírustesztet is. A bajnokság befejezése után várhatóan nagyon kevés szünetünk lesz az új felkészülés kezdetéig, de abban bízom, hogy pár napra hazalátogathatok majd” – mondta Horváth Krisztofer.

Horváth arról is beszámolt, hogyan érzi magát a SPAL-nál, valamint köszönetet mondott Végh Gábor tulajdonosnak is.

„Örülök neki, hogy kivásárol a SPAL. Jól érzem magam Olaszországban, egyre jobban beszélem a nyelvet, és barátokat is szereztem, úgy érzem, jó helyen vagyok. Azért, hogy itt lehetek, köszönettel tartozom Végh Gábor tulajdonosnak, aki a kölcsönadással lehetőséget adott, hogy Olaszországban is bizonyíthassak, és a ZTE-nek, amelynél nagyszerű alapokat kaptam a pályafutásomhoz” – tette hozzá Horváth.

Legfrissebb hírek

A hajrában mentett pontot a Milan a nyeretlen újonccsapat ellen

Olasz labdarúgás
5 órája

Serie A: fiatal argentin sztárt csábítana el a tartományi riválistól az Inter – sajtóhír

Olasz labdarúgás
13 órája

Marco Rossi: A jó eredményekkel az elvárások is nőttek

Magyar válogatott
2025.10.22. 10:14

Kórházba került a Bologna vezetőedzője, nem lesz ott a bukaresti El-meccsen

Olasz labdarúgás
2025.10.21. 17:16

Serie A: hiába vezetett korán a Cremonese, az Udinese pontot rabolt az otthonából

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 22:51

Meg vannak számlálva a Juve mesterének napjai – sajtóhír

Olasz labdarúgás
2025.10.20. 11:35

Rafael Leao duplájával a Milan élre ugrott a Fiorentina-meccs után

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 22:59

Fabregas csapata legyőzte a Juventust, már csak az Atalanta veretlen

Olasz labdarúgás
2025.10.19. 20:39
Ezek is érdekelhetik