Vidi: Egymást segítve kell kijönnünk ebből a negatív időszakból – Bese

R. D. P.R. D. P.
Vágólapra másolva!
2022.10.18. 18:32
null
Bese Barnabás erős ellenfélre számít szerda este (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
Túl van a legelső edzésén a Mol Fehérvár FC hétfőn kinevezett trénere, Huszti Szabolcs, aki a Mol Magyar Kupában debütál majd a csapat kispadján. A Vidi a Puskás Akadémiát fogadja szerda este, erről Bese Barnabás nyilatkozott a klub honlapjának, bizakodóan.


A két együttes a legjobb 32 között találkozik egymással a kupasorozatban. A Puskás Akadémia vendégként is esélyese a találkozónak, legalábbis a csapatok jelenlegi formája alapján mindenképp. A Vidi szurkolói – ahogyan a gárda védője, Bese Barnabás is – leginkább abban bízhatnak, hogy a napokban lecserélt szakmai stáb új lendületet adhat a keretnek.

„Kemény riválist kaptunk a forduló sorsolásán a Mol Magyar Kupában, erős ellenfél ellen lépünk pályára szerda este. Nehéz meccsre számítok, de azt gondolom, hogy most saját magunkra kell koncentrálnunk és egymást segítve kell kijönnünk ebből a negatív időszakból, amibe belekerültünk. Eddig egy edzésünk volt az új szakmai stábbal, ambiciózusan és nagy motivációval kezdték meg a munkát, bízom benne, hogy hamar sikerül felrázniuk a csapatot és új impulzusokat adniuk, ami az eredményességben is megmutatkozik majd” – nyilatkozta a 28 éves Bese a klub honlapjának.

A Vidi két döntetlen és két vereség után készülhet a kupameccsre, míg a PAFC hosszú idővel ezelőtt, július 31-én kapott ki legutóbb tétmérkőzésen. A fehérváriak számára nem jelent túl sok jót az a tény sem, hogy a gárda több mint két éve nem tudott győzni a Puskás Akadémia ellen.

A frissen kinevezett Huszti még zöldfülűnek számít a vezetőedzők között, a Debrecent is csak rövid ideig irányította, kevés sikerrel.

MOL MAGYAR KUPA
4. FORDULÓ (a legjobb 16 közé jutásért)
Nyíregyháza Spartacus FC (NB II)–Vasas FC 1–2
(Gresó 60., ill. Zimonyi 42., Otigba 81.)
Később
17.00: ETO FC Győr (NB II)–Kecskeméti TE (Tv: M4 Sport)

SZERDÁN
13.00: Iváncsa KSE (NB III)–Ferencvárosi TC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!
13.30: Credobus Mosonmagyaróvár (NB II)–Kisvárda Master Good
13.30: BTE Felsőzsolca (megyei I.)–MTK Budapest (NB II)
13.30: DEAC (NB III)–Debreceni VSC
13.30: FC Nagykanizsa (NB III)–Békéscsaba 1912 Előre (NB II)
13.30: Balatonfüredi FC (NB III)–Paksi FC
13.30: Budafoki MTE (NB II)–Szeged-Csanád Grosics Akadémia (NB II)
13.30: ESMTK (NB III)–BFC Siófok (NB II)
13.30: Nagyatádi FC (megyei I.)–Monor (NB III)
13.30: Nyergesújfalu SE (megyei I.)–Mezőkövesd Zsóry FC
17.00: Szombathelyi Haladás (NB II)–Budapest Honvéd
17.00: FC Ajka (NB II)–Újpest FC
17.00: Kolorcity Kazincbarcika SC (NB II)–ZTE FC
20.00: Mol Fehérvár FC–Puskás Akadémia FC (Tv: M4 Sport) – élőben az NSO-n!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik