Videoton: Vinícius és Suljic is állampolgári esküt tett

Vágólapra másolva!
2017.03.10. 10:22
null
Suljic és Vinícius is magyar állampolgár lett <a href="http://www.vidi.hu/2017/03/10/allampolgarsagi-eskut-tett-suljic-es-vinicius.html" target="_blank">(Fotó: vidi.hu)</a>
Asmir Suljic, a labdarúgó NB I-ben szereplő Videoton szélsője magyar állampolgári esküt tett, csakúgy, mint Paulo Vinícius, a csapat védője is – számolt be a klub hivatalos honlapja, a vidi.hu.

 

A 25 éves bosnyák származású labdarúgó 2013-ban érkezett Magyarországra, s az Újpest játékosa volt 2015-ig. Azóta a székesfehérváriaknál játszik, szerződése pedig 2018-ig szól a klubbal.

BERND STORCK:

„Tisztában vagyok Paulo Vinícius helyzetével, természetesen ismerem a futballtudását, hiszen többször láttam játszani a Videotonban. Ha a nemzetközi szabályokban foglalt előírások feltételei adva lesznek, akkor örömmel nézem meg, hogyan teljesít az edzéseinken a válogatottban. Már beszéltem vele személyesen is, így tudom, kétség sem fér hozzá, hogy maximálisan azonosul a magyar nemzeti csapattal” – fogalmazott a magyar kapitány.

Suljic egy alkalommal szerepelt korábban a bosnyák U21-es válogatottban. Vinícius 2011 óta a Videoton játékosa, s őt már meg is hívta Bernd Storck magyar szövetségi kapitány a válogatott Portugália elleni vb-selejtezője előtti összetartásra.

Szabó Gergő, a válogatott sajtófőnöke a Nemzeti Sportnak jelezte, hogy mivel Suljic életvitelszerűen nem él öt éve Magyarországon, a vonatkozó FIFA-szabály alapján egyelőre nem jöhet szóba a válogatottnál. Erre először 2018-ban kerülhet sor.

Suljic korábban már beszélt arról, hogy szívesen lenne magyar válogatott, és mivel még csak 25 éves, erre minden esélye meg is lehet – 2018-tól. (Az is igaz viszont, hogy már a bosnyák válogatott kapcsán is elmondta: várja a meghívót.)

„Ahogy azt már elmondtam, remekül érzem magam Magyarországon, az elmúlt csaknem hat évben rengeteg fontos dolog történt az életemben, ami már ehhez az országhoz köt. Különleges nap az életemben a mai, az pedig egy másik megvalósult álom, hogy vasárnap csatlakozhatok a válogatott keretéhez. Keményen dolgoztam ezért, nagyon várom már, hogy ott legyek. A Vidiveltovábbi nagy sikereket akarok elérni” - fogalmazott Vinícius a Videoton honlapjának.

„Nagy nap ez az életemben, megtisztelő, hogy mától magyar állampolgárnak mondhatom magam. Köszönettel tartozom a Vidinek és egész Magyarországnak, nagyon boldog vagyok! Ezzel a döntéssel az is biztossá vált, hogy felnőttszinten a magyar válogatottat szeretném képviselni, remélem, lesz rá lehetőségem” – mondta Suljic a vidi.hu-nak.

Legfrissebb hírek

Potya gól is hozzájárult a Honvéd vereségéhez, már a Vasas vezeti a tabellát – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 19:00

A hajrában két gólt szerezve győzött a Soroksár a Videoton ellen

Labdarúgó NB II
2025.10.19. 18:52

Gyász: elhunyt a Videoton UEFA-kupa-döntős játékosa

Labdarúgó NB I
2025.10.16. 14:55

Dupla Tízes: megverjük az örményeket Varga és Sallai nélkül? Összejöhet a csodapont Portugáliában?

Magyar válogatott
2025.10.09. 17:43

„Mezey György megmentett engem és a gyerekeimet” – vallja a brazil csatár

Labdarúgó NB I
2025.10.09. 11:31

Szurkolók, barátok, volt játékosok, kollégák emlékeztek gyertyagyújtással Mezey Györgyre

Magyar válogatott
2025.10.08. 20:28

Nikolics: Tartoztunk Mezey Györgynek egy győzelemmel

Magyar válogatott
2025.10.08. 16:24

Otthon vesztett pontokat a Honvéd és a Vasas, vége a BVSC rossz sorozatának – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2025.10.05. 19:05
Ezek is érdekelhetik