Videoton: légiósok sora távozhat Székesfehérvárról

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.06.24. 10:12
A válogatottban szereplő játékosok kivételével a szokásoknak megfelelően a Videoton futballistái a tegnapi első találkozó alkalmával orvosi vizsgálaton vettek részt.

Ezt követően már tartott foglalkozásokat is a José Gomest váltó Joan Carrillo vezetőedző, Nagy Mihály másodedző és Antonio Gil Puerto erőnléti edző.

Június 28-án, szombat reggel tizenkét napos ausztriai edzőtáborba indulnak Leobenbe, ahol a piros-kékek július 9-ig készülnek.

Egyelőre az biztos, hogy lejárt a kölcsönadási szerződése Zé Luísnak, aki visszatér a Sporting Bragához. Meg nem erősített hírek szerint, bár még egy évig szerződés köti a Vidihez, távozhat Mamadu, Paraíbá, Lupeta, valamint Vítor Gomes is, míg a szlovák kapust, Tomás Tujvelt kölcsönadhatják.

Eddig egy lehetséges érkezőről tudunk Horváth Tamás személyében, ám egyezség még nincs a Mezőkövesd kapusával.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTONNÁL
Érkezők: Vaszilisz Aposztolopulosz (görög, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Fejes András (MTK – kölcsönből vissza?), Uros Nikolics (szerb, Puskás Akadémia – kölcsönből vissza), Milan Perics (szerb, PMFC – kölcsönből vissza?), Szakály Dénes (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Szekeres Adrián (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Tóth Balázs (Puskás Akadémia – kölcsönből vissza?), Zsótér Donát (Szolnok – kölcsönből vissza?)
Távozott/távozhat: Vítor Gomes (portugál, ?), Lupeta (portugál, ?), Mamadu (bissau-guineai, ?), Paraíbá (brazil), Tomás Tujvel (?), Zé Luís (zöld-foki-szigeteki, Braga – Portugália, kölcsönből vissza)
Kiszemeltek: Horváth Tamás (Mezőkövesd-Zsóry), Radó András (Haladás), Nagy Zsolt (Puskás Akadémia)
Legfrissebb hírek

A Videoton ügyvezetője a klubhonlapon reagált a szurkolói fórumokon olvasható kérdésekre

Labdarúgó NB II
Tegnap, 16:26

A Ferencváros dolgozik Lisztes kölcsönvételén – sajtóhír

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:45

Az NB I-ben csökken a légiósok aránya, de a bajnokság becsült értéke is

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 16:58

Távozott a Kisvárda szerb támadója

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 14:56

Megint igazolt a Fradi, újabb spanyol Debrecenben, változások az MTK-nál – körkép

Labdarúgó NB I
2025.07.30. 13:00

Légiósok: lengyel klub jelentkezett be a magyar szélsőért

Légiósok
2025.07.30. 09:16

DVTK: Fehérvárról érkezik támadó középpályás – NS-infó

Labdarúgó NB I
2025.07.29. 15:49

A KTE alapembere az NB I-be igazolna, de jelenleg csak a vármegyei bajnokságra készülhet

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 11:27
Ezek is érdekelhetik