Kettős győzelemmel jutott döntőbe a Videoton a Ligakupában

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2014.04.29. 17:25
null
A Videoton végül kettős győzelemmel búcsúztatta a Debrecent (Fotó: Grnák László)
A magyar labdarúgó Ligakupa elődöntőjének visszavágóján a Videoton hazai pályán 1–0-ra legyőzte a Debrecent Gyurcsó Ádám góljával, így 6–1-es összesítéssel bejutott a döntőbe. A fehérváriak ötödször küzdhetnek meg a Ligakupáért, az ellenfelük vagy a Ferencváros, vagy a Diósgyőr lesz.

A Debrecen kezdte jobban a meccset, 14 másodperccel a kezdő sípszó után Tisza Tibor lőtt kapura, de ezzel a kísérlettel nem tudtak törleszteni tetemes hátrányukból a vendégek. A Loki teljesen egyenrangú ellenfele volt a Videotonnak, amely az első tíz perc után felvette a mérkőzés tempóját, és könnyen előnybe is kerülhetett volna. A 14. percben Víctor Gomes indítása után Lupeta lőtt hatalmas erővel kapura, a labda a keresztlécen csattant, majd – a televíziós visszajátszások alapján látszott – a gólvonal mögött pattant le, de Szabó Zsolt nem mutatott a kezdőkör irányába.

Ezt követően mind a két csapat előtt adódott gólszerzési lehetőség, de Kovács Ádám lövése után Tomás Tujvel védett nagyot lábbal, míg Paulo Vinícius három méterről nem tudott a kapuba fejelni. A 38. percben Paraíba remek ütemben ugratta ki a bal oldalon Gyurcsó Ádámot, aki egyedül törhetett kapura, kicselezte Verpecz Istvánt, és négy méterről a bal alsó sarokba gurította a labdát. 1–0

A második félidőben hamar megduplázhatta volna az előnyét a Vidi, a forgatókönyv hasonló volt, mint az első gólnál, csak Paraíba nem Gyurcsót, hanem Kovács Istvánt indította, aki a kapufát találta el Verpecz segítségével.

A mérkőzés záró szakaszában a Videoton birtokolta többet a labdát, de az eredmény már nem változott, pedig Tisza is közel járt a gólhoz, 17 méterről leadott lövése a lécre vágódott. A Vidi 6–1-es összesítéssel jutott be a Ligakupa döntőjébe, amelyben vagy a Ferencvárossal, vagy a Diósgyőrrel csap majd össze.

LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, VISSZAVÁGÓ

Videoton–
DVSC-Teva 1–0 (1–0)
Székesfehérvár, Sóstói Stadion. V:Szabó Zs.
Videoton:
Tujvel – Paraíba, Tar Zs., Vinícius (Nildo, 60.), Mamadu – Caneira, Vítor Gomes (Filipe Oliveira, a szünetben) – Gyurcsó, Papp M., Kovács I. – Lupeta. Vezetőedző:José Gomes
DVSC:
Verpecz – Bernáth, Morozov (Szatmári Cs., 16.), Króner, Vadnai (Kondás K., 85.) – Spitzmüller, Damahou, Kovács Á. (Király V., 71.), Ferenczi J. – Tisza, Seydi. Vezetőedző:Kondás Elemér
G:
Gyurcsó (38.)
Továbbjutott: a Videoton, 6–1-es összesítéssel

A MÉRKŐZÉS LEGFONTOSABB ESEMÉNYEI PERCRŐL PERCRE

90. perc: véget ért a mérkőzés, a Videoton 6–1-es összesítéssel jutott be a Ligakupa döntőjébe.

86. perc: Lupeta lőtte ki a labdát a stadionból, de amúgy is lesen volt.

85. perc: Kondás blokkolta Paraíba lövésé, majd Kovács István lőtt ballal a jobb felső sarok fölé 15 méterről.

85. perc: beállt Kondás Elemér fia, Kondás Kristóf is, aki Vadnai Dánielt váltotta.

83. perc: Verpecz húzott le könnyedén egy jobb oldali beadást.

Az utóbbi percekben a Videotonnál volt többet a labda, de nem volt veszélyes a Loki kapujára.

75. perc: Gyurcsó lőtt kiszorított helyzetből az oldalhálóba.

71. perc: Kovács Ádám le, Király Vitalij be.

70. perc: KAPUFA!! Tisza lőtt 17 méterről kapura jobb belsővel, a labda a lécen csattant, Tujvelnek esélye sem lett volna a hárításra, ha lejjebb megy.

69. perc: Lupeta fejelt kapura erőtlenül Gyurcsó bal oldali szabadrúgását követően.

66. perc: Gyurcsó szöglete után Nildo fejelt, majd Króner tisztázott.

64. perc: Kovács Ádám intézett el két hazait pillanatokon belül, amiért kapott egy sárgát.

63. perc: Gyurcsó tekert 32 méterről kapura egy szabadrúgást, de jócskán célt tévesztett.

60. perc: Vinícius le, Nildo be.

58. perc: KAPUFA!! Paraíba indította középen Kovács Istvánt, aki nyolc méterről lőtt jobb külsővel, a labda felpattant a kivetődő Verpecz testén, majd a bal oldali kapufáról csorgott le. A kipattanót Filipe Oliveira az égbe lőtte.

57. perc: Mamadu kapta a mérkőzés első sárga lapját Seydi visszarántásáért.

55. perc: Ferenczi fejelt 11 méterről kapura, erő volt benne, ám középre ment, így Tujvel könnyedén védett.

54. perc: Ferenczi jobb oldali sarokrúgása Szatmári fején csúszott meg, de kapura nem tudta irányítani a labdát.

51. perc: Ferenczi János szabadrúgása után Tisza fejelt kapura nyolc méterről, Tujvel óriásit mentett, de már szólt a játékvezető sípja les miatt.

49. perc: szép hazai támadás végén Króner blokkolta Paraíba lövését.

46. perc: a szünetben Víctor Gomes helyére Filipe Oliveira állt be.

46. perc: kezdetét vette a második játékrész!

45. perc: véget ért az első félidő!

45. perc: Caneira lőtt volna kapura, Damahou azonban idejében közbelépett.

41. perc: Vítor Gomes mentett egy jobb oldali szabadrúgást követően.

38. perc: GÓÓÓL!! Paraíba indította a bal oldalon Gyurcsót remek ütemben, utóbbi egy az egyben törhetett kapura, okosan elhúzta a labdát Verpecz mellett, majd négy méterről a bal alsó sarokba gurított. 1–0

37. perc: Gyurcsó ezúttal a jobb oldalról végzett el szabadrúgást, Lupeta teljesen üresen maradt a tizenhatoson belül, a vendégek szerencséjére azonban magas volt neki a beadás.

35. perc: Tisza tekert jobbal középre, ez veszélytelen volt, néhány pillanattal később Joël Damahou kapott remek indítást, de nem tudta lekezelni a labdát az ötösnél.

34. perc: HELYZET!! Gyurcsó bal oldali szabadrúgása után Vinícius fejelt a kapu fölé a hosszú oldalon három méterről.

30. perc: Lupeta kísérletezett átlövéssel, öt debreceni között sikerült telibe találnia Kovács Istvánt, kirúgás.

29. perc: Gyurcsó tekert kapura szabadrúgásból, az éles szögből leadott próbálkozás után a labda a kapu fölött suhant el.

27. perc: a vendégek első sarokrúgása után Vinícius tisztázott fejjel az ötös vonalánál.

26. perc: Lupeta törhetett kapura, de Króner szorításában inkább megállt, majd szemrehányóan nézett a játékvezetőre, aki nem látott szabálytalanságot.

25. perc: Paraíba bal oldali beadása volt nagyon magas Lupeta számára.

23. perc: Kovács Ádám és Paraíba is elhagyta a pályát néhány másodpercig, de mindketten visszatértek.

21. perc: MI MARADT KI! Kovács Ádám kapott remek labdát a jobb oldalon, egy cselt követően lőtt öt méterről, Tujvel nagyot mentett lábbal.

16. perc: Ferenczi János lőtt kapura 16-17 méterről, a labda a bal alsó sarok mellé ment.

16. perc: Morozov megsérült, a helyére Szatmári Csaba állt be.

15. perc: újra Lupeta próbálkozott, négy méterről az oldalhálóba lőtte a labdát.

14. perc: KAPUFA!! Víctor Gomes indítása után Lupeta lőtt 11 méterről kapura, a labda a keresztlécen csattant, majd onnan a gólvonalon túlra pattant, a játékvezető azonban nem így látta.

11. perc: Gyurcsó bal oldali szöglete után Igor Morozov maradt lent a gyepen, ápolásra is szorult.

9. perc: Vítor Gomes kiugratta Lupetát a bal oldalon, a labda végül Verpecz Istváné lett.

7. perc: Paraíba vágott ki sprintet a jobb oldalon, de könnyedén szerelték. Közben a túloldalon a Debrecen kapkodott el egy szabadrúgást, így a labda visszakerült a hazaiakhoz.

5. perc: Vítor Gomes bal oldali beadása után Lupeta fejelt kapura 15 méterről, de nem volt veszélyes a kísérlet.

4. perc: Gyurcsó Ádám jobb oldali szögletét követően Kovács István nem tudott kapura lőni.

1. perc: L’Imam Seydi csapott le Caneira pocsék hazaadására, majd Tisza Tibor lőtt 10 méterről kapura, Tomás Tujvel magabiztosan hárított.

1. perc: a Debrecen kezdte a mérkőzést!

A Videoton piros-kékben, a Debrecen tiszta fehérben fog játszani.

Nagy Zoltán és Ludánszki Bence sérülés miatt biztosan ki fogja hagyni a találkozót.

A hazaiak Álvaro Rodríguez Brachi, míg a vendégek Dombi Tibor és Dalibor Volas játékára nem számíthatnak eltiltás miatt.

„Mindenképp szeretnénk folytatni ezt a sorozatot, amiben vagyunk, úgyhogy ennek megfelelően készülünk a Debrecen elleni visszavágóra – idézi avidi.huJuhász Rolandot. – Jelentős előnyünk van, ez vitathatatlan, ráadásul a bajnokság rendkívül kiélezett, így talán nem a legerősebb csapatával lép pályára a Loki. Nálunk is elképzelhető, hogy lesznek változások a keretben, de mindenki szeretné megmutatni, hogy lehet rá számítani, éppen ezért jó meccset várok, amelyből lehet építkezni a továbbiakra. Egyelőre nem foglalkozunk azzal, hogy a döntőbe juthatunk, egyrészt ahhoz még tovább kell lépnünk kedden, másrészt ha így is alakul, addig még fontos bajnoki mérkőzéseink is lesznek."

„Nagyon komolyan vesszük a visszavágót is, ugyanúgy, mint az első találkozót. A párharc félidejében vagyunk, amikor az állás öt–egy nekünk, de még nincs vége, a döntőről majd csak akkor beszélhetünk, ha lefújták a keddi meccset. Tisztelnünk kell az ellenfelünket, és a maximumot kell nyújtanunk a pályán" – nyilatkozta avidi.hu-nakJosé Gomes a Videoton vezetőedzője.

A fehérváriak kényelmes helyzetbe hozták magukat az első mérkőzésen,hiszen 5–1-re nyertek a Loki otthonában.

Üdvözöljük kedves olvasóinkat! Hamarosan kezdetét veszi a Videoton–Debreceni VSC-Teva labdarúgó-mérkőzés a Ligakupa elődöntőjében!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik